Minden tükör kész varázslat: megkétszerezi a világot! Szinte kedvünk támad belépni és körülnézni abban a másik világban.
Bizonyára mindenki érezte már ezt a vágyat, legalábbis gyermekként. Ám amire mi csak vágyunk, azt Alice véghez is viszi. A kandalló fölötti nagy tükörben ez a bájos és talpraesett leányka átlép egy különös, bolondos birodalomba. Itt a megelevenedett sakkfigurákon kívül olyan fura lények fogadják, mint a zsemlepke, a hintalódarázs, aztán Subidám és Subidú, no meg Dingidungi, hogy az Egyszarvúról meg Gyilkanyesszről ne is beszéljünk. Sok veszély közt, sok mókás kalandon át jut el Alice odáig, hogy királynővé koronázzák.
A gyermekirodalom nagy angol klasszikusa, Lewis Carroll mellesleg a matematika professzora volt. Alice alakjaként barátja kislányát, Edith Lidellt tette halhatatlanná. Kötetünket, az eredeti angol kiadás nyomán, John Tenniel rajzai kísérik, a logikai fejtörőktől hemzsegő és nyelvi ötletektől sziporkázó szöveget Révbíró Tamás és Tótfalusi István magyarítot
„Valahogy át lehet jutni a Tükörházba. … Mondjuk, hogy az üveg olyan puha lett, mint a selyempapír, és át tudunk menni rajta. Nahát, már kezd is fátyolosodni, komolyan mondom! Egész könnyű lesz átjutni...
Azzal már fönn is volt a kandalló párkányán, bár azt nem tudta volna megmondani, hogyan került oda. És csakugyan - a tükör mintha szétfoszlott volna, mint valami ezüstösen csillogó pára. A következő pillanatban Alice már át is jutott rajta, és puhán leugrott a kandallópárkányról, egyenest a tükörszobába.”
Alice, amint átjut a másik világba, összehasonlítást végez:
„elmondom, milyennek képzelem én a Tükörházat. Hát először is ott van az a szoba, amelyet az üvegen át láthatsz: ugyanolyan, mint a mi nappalink, csak éppen minden fordítva van benne. …
A könyveik nagyon hasonlítanak a mi könyveinkhez, csak a szavak fordítva vannak bennük. Ezt onnan tudom, hogy egyszer fölmutattam egy könyvet a tükör előtt, és ők is föltartottak egyet odaát.”
Alice a tükörírást ekképpen érti meg:
„Egy darabig törte rajta a fejét, aztán végül eszébe jutott a megoldás: Hiszen ez tükörkönyv, mi más volna! Ha a tükör elé tartom, a helyes irányba mennek a szavak.”
"A szabály ez: lekvár tegnap, lekvár holnap, de lekvár ma sosincs.
Hát valamikor csak kell lennie ellenkezett Alice.
Dehogyis! legyintett a Királynő. Megmondtam: minden másnap lekvár. Ma pedig ma van, nem más nap.
Nem értem mondta Alice. Ez rémesen bonyolult.
No és most vajon melyik útjelző táblát kövessem?
Erre a kérdésre nem volt nehéz a válasz, mert csak egy út volt, és mindkét jelzőtábla arrafelé mutatott.
Alice nevetett.
Nincs értelme mondta , a lehetetlent nem hiheti el az ember!
Szerintem nincs elég gyakorlatod - mondta a Királynő. - Én a te korodban naponta félórán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem.
Egy dolog bizonyos: a fehér cicának semmi köze nem lehetett hozzá, az egész egyes-egyedül a fekete cica bűne volt."
Lewis Carroll, a tizenkilencedik században élt oxfordi matematika-professzor nevét az Alice-regények őrizték meg.
Carroll angolszász humorral megírt alkotásai a korabeli Anglia torzképét adják. Képtelen helyzetek, csodálatos cselekmények füzére a történet, melynek ifjú főszereplője Alice, az eleven eszű, bűbájos kisiskolás lányka álomként éli át a kalandokat. Álmában mókás szerzetekkel találkozik, akik képtelen viselkedésükkel, falrengetően értelmetlen ötleteikkel kacagásra ingerelnek.
Carroll nem kímél senkit és semmit; a hóbortos királynő és a tutyimutyi király maga Viktória és a férje, s nem hiányzik a történetből jó néhány angol szokás kíméletlen kifigurázása sem.
A gyermekirodalom nagy angol klasszikusa, Lewis Carroll mellesleg a matematika professzora volt. Alice alakjaként barátja kislányát, Edith Lidellt tette halhatatlanná. Kötetünket, az eredeti angol kiadás nyomán, John Tenniel rajzai kísérik, a logikai fejtörőktől hemzsegő és nyelvi ötletektől sziporkázó szöveget Révbíró Tamás és Tótfalusi István magyarította.
Lewis Carrollnak, a tizenkilencedik században élt oxfordi matematikaprofesszornak a nevét két gyermekkönyve őrizte meg. Az Alice Csodaországban már nálunk is klasszikus gyermekolvasmány. Ennek párja is a Viktória királynő korabeli Anglia gúnyrajza, különös álomvilágban kalandozunk Alice-szel, aki ott egy élő sakkjátszma egyik figurája. Minden újabb lépésnél mókás szerzetekkel találkozik, akik képtelen viselkedésükkel, falrengetően értelmetlen ötleteikkel kacagásra ingerelnek. Carroll nem kímél senkit és semmit; a hóbortos királynő és a tutyimutyi király maga Viktória és a férje, s nem hiányzik ebből a mesekönyvből sem jó néhány angol szokás kíméletlen kifigurázása.
Az eleven stílusú, meghökkentő nyelvi fordulatokban bővelkedő művet Révbíró Tamás tolmácsolja, kitűnően adva vissza az író sajátos angol humorát. A versbetéteket, találóan, szellemesen, Tótfalusi István fordította, az elragadó illusztrációk Szecskó Tamás művészetét dicsérik.
A könyv legfőbb vonzereje, hogy ezeket a mesékben is szokatlan - mert látszólag értelmetlen és teljességgel funkciótalan - csodákat rövid idő alatt az olvasóval is el tudja fogadtatni, hogy amiként Alice pillanatok alatt beleszokik a számára teljesen új viszonylatrendszerbe, akként az olvasó is átveszi ennek az abszurd világnak a logikáját, egyáltalán azt, hogy lehetséges ilyen világokat elképzelni, megteremteni, bennük berendezkedni.
A történet a kisebb gyerekek számára saját fantáziájuk meghosszabbításának, kacagtató és ingerlő epizódok izgalmas láncolatának tűnhet, a felnőtt olvasó azonban nemcsak az új világ, Tükörország törvényeit tanulja meg belőle, hanem beavatódik egy új irodalmi jelrendszerbe is, amely jelrendszer nyelvén aztán véresen komoly szatírát kap a viktoriánus Angliáról, az egyre bornírtabbá váló századvégi világképről és életérzésről is.
Tartalom:
-
A tükörház
-
A beszélő virágok kertje
-
A tükörrovarok
-
Subidam és Subidu
-
Tűk és tavirózsák
-
Dingidungi
-
Az oroszlán és az egyszarvú
-
"A saját találmányom"
-
Alice királynő
-
A ráncba szedés
-
A felébredés
-
Ki álmodott?
Tóth Ákos
Fene gondolná, hogy létezhet folytatása, ráadásul jó folytatása egy olyan könyvnek, mint az Alice Csodaországban! Pedig van neki, és mit ad Isten, összességében véve mintha nem csak folytatná az előző részben megkezdett, jól kitalált, de attól még végtelenül kaotikus szellemi hullámvasutazást, hanem fejlesztené is azt. A Tükörországban játszódó epizódban már fel lehet fedezni egy egész világ irányítására képes rendszert, egy struktúrát, rengeteg olyan motívummal, amit sokkal könnyebb kivetíteni a mindennapi életre, mint az előző fejezet jóval mesésebb részleteit. Ilyen tekintetben még azt is meg tudom érteni, hogyan kapott a Molyon több százalékot a Tükörország, mint a Csodaország…
Ami az esztétikai, irodalmi szépséget illeti, ugyancsak felülmúljuk az előzményt. Több a versbetét, szerintem ügyesebb és okosabb a nyelvi lelemény is, humor terén pedig talán egálban vagyunk. Az irónia erős és tiszta, mint fent is írtam, könnyű a realista világra is érvényesíteni pár abszurd gondolatot: így például a másnapi lekvár kérdését, ami mindig másnap van, tehát ma nincs, soha – tisztára mint egy szocreál paródia. A sakktáblára felépített univerzum is rengeteg asszociációs lehetőséget tartalmazhat, kezdve a viktoriánus világ sakk-kultuszával, egészen a sakk színtiszta logikai, matematikai szabályrendszeréig, ami Carroll görbe tükrében – az olvasó saját érzései szerint – át is alakul és meg is semmisül.
John Tenniel megint szépeket rajzolt, imádom, hogy a Helikon ezeket most is felhasználta, dacára annak, hogy alapból nem alkalmaznak belső illusztrációkat ebben a sorozatban. Ezúttal azonban némelyik kép túl sötétre sikerült, és mivel a papír is amolyan újrahasznosított-szerűség*, sok apró részlet lesz nehezen kivehető – például rögtön az elején az a pillanat, amikor Alice átlép Tükörországba. Egyébként a feeling, az Alice-életérzés maximálisan átjön.
Biztos sokat ad hozzá a végeredményhez, hogy klasszikus magyar fordítás híján ezúttal egy viszonylag korszerű verzió, Révbíró Tamás és Tótfalusi István magyarítása került felhasználásra, ami teljesen rendben volt, bár pusztán kíváncsiságból most már szívesen elolvasnám mindkét mű Varró-féle változatát is.
Nagyon szellemes, klassz darab – mindenkinek megfelelhet, aki kicsit is szereti a játékos abszurdot.
|