Hintafa blog   A folytatásban kitör a nyár és a család természetesen nyaralni indul. Illetve nekik természetesen, én intenzíven drukkoltam, hogy a két szülő a hosszú vonatúton ne hagyja el a legfontosabbakat (és végül ez nagyjából sikerül is). Viszont amint elképzeltem a gyönyörűséges Cornwall-i tájat, kezdtem megérteni őket. Nyilván itt is kaland követ kalandot. Elhagynak csomagot, nehézségek támadnak a sátrak összeszerelésénél, sőt eleinte egyenesen rémesnek találják a helyet. Ahogy azt egy családi nyaralástól várjuk. Aztán hirtelen, mintegy varázsütésre minden megoldódik. A kis csapat egymás mellett, bekuckózva fekszik a sátorban, mint egy rakás békés zöldborsó a héjában.   Több szempontból is igazi meglepetés volt ez a sorozat. Az írónő családábrázolása végtelenül szimpatikus (úgy sejtem, hogy a saját családja is megihlette Butterfieldék életre hívásakor). Úgy a főszereplők, mint a mellékszereplők tekintetében. Anyu és apu távolról sem tökéletesek, sőt az anyagi körülményeik sem idilliek, de a törődésük és összetartásuk, irigylésreméltó. Apu például minden gyereke születésnapjára farag 1-1 szobrot, így a hátsó kert teli van dinókkal, kengurukkal, traktorral, teknősökkel, sünivel, űrhajósokkal, Supermannel és Batmannel. Amikor anyu úgy tűnik, hogy éppen nem működik, akkor apu színre lép és átveszi a gyeplőt. Az is igazi öröm volt, ahogy Higgins a leíró részekkel bánik. Nem ereszti bő lére, de mégis világosan látjuk magunk előtt a konyhában uralkodó feszült hangulatot, vagy a Cornwall-i sziklákat.    Egyetlen észrevételem van csak a második részhez. Mattie találkozik egy nagyon furcsa kisfiúval a tengerparton. A srác mindig egyedül van, úgy tűnik, hogy egy barlangban lakik és Mattie-n kívül senki sem látja. Gondolom sejtitek, miről van szó. Ez a fordulat kicsit túlzásnak tűnt. Mindenesetre az írónő nagyon szépen lezárja a kissrác történetét, amiről rögtön eszembe jutott a pár évvel ezelőtt Oscar-díjat nyert rajzfilm, a Tenger Dala. Úgyhogy a Butterfield család történetének összképén végül nem esik csorba.      Nagyon helyes, lendületes, életszagú történetekkel szórakoztatott minket ez a Bolondos család. Az események sodróak, fiúk és lányok számára is érdekesek. A megnövelt betűméret és a szellősen szedett sorok miatt is kiválóan alkalmas mindkét kötet az önálló olvasásra. (Az ebbe a kategóriába tartozó könyvek között igen előkelő helyen áll nálunk.) Lee Wildish illusztrációi kedvesek, de vagányak és beszédesek. Chirs Higgins és családja kedvünkre való banda.    (3) Bolondos családom nem fér a bőrébe>> vissza a sorozathoz