Hogy indult a karriered mint illusztrátor? Mikor rajzoltad az első képrejtvényedet és miért kezdett foglalkoztatni épp a „seek and find” műfaj? Kiskoromban sokat rajzoltam, a gimnáziumi évek során azonban eléggé háttérbe szorult. Egyetem alatt kaptam rá megint, először csak a saját szórakoztatásomra, aztán létrehoztam a Facebook oldalamat is, ahová feltöltöttem a rajzaimat. Kezdetben képregényeket készítettem, de mindig is tetszettek a képes feladványok, valamint a részletes, aprólékos illusztrációk, mint amilyenek például a keresős képek. Volt egy pillanat, amikor hirtelen az egész internet rákattant a rajzaidra: amikor a hóemberek között rejtettél el egy pandát, a fél világ azt nézegette, több mint 160 ezren osztották meg. Szerinted miért kezdett el ilyen gyorsasággal terjedni pont ez a feladvány? Emlékszem, amikor feltöltöttem, egyáltalán nem gondoltam rá, hogy ekkora szenzáció lesz belőle. Közeledett a karácsony, és valami télies hangulatú képet szerettem volna készíteni, ekkor ugrott be az ötlet, hogy rajzoljam meg a hóemberes keresős képet. Amikor aztán megláttam, hogy milyen iramban kezdenek rá özönleni a kedvelések, nem akartam hinni a szememnek, nagyon meglepett, de persze baromira örültem neki. Hihetetlen volt. Mit gondolsz, miért mozgatja meg ennyire az embereket, hogy megtaláljanak valami eldugott, titkos dolgot egy képen? Mennyire ért váratlanul, hogy ilyen sikere lett az ilyen típusú vizuális feladványoknak? A saját képem sikere meglepett, de maga a műfaj szerintem mindig is népszerű volt és lesz is. Mindenki szeret játszani, még ha csak pár perces kikapcsolódást jelent is. És persze nincs is annál szórakoztatóbb, mint amikor mi magunk már megtaláltuk az adott dolgot, és megmutatva a képet másnak, várjuk, hogy ő is meglelje. Milyen hatással volt rád, illetve az életedre a hirtelen jött ismertség? Nagyon nagy hatással volt, tulajdonképpen irányt adott az életemnek. Nem grafikusként végeztem, így az, hogy a hobbim ilyen szinten kinője magát és azzal foglalkozhassak hivatásszerűen, egy csodálatos és váratlan dolog volt. Az első könyveid nem is Magyarországon, hanem Amerikában jelentek meg. Mesélsz róla, hogyan zajlott ez a folyamat? Kik kerestek meg és milyen ötlettel? Mennyi munka volt eljutni az első kötetig? Amikor berobbant a hóemberes kép, több kiadó is megkeresett, köztük Sara Sargent, aki az amerikai Harper Collins kiadónál dolgozott szerkesztőként. Kérdezte, hogy lenne-e kedvem keresős könyveket készíteni velük, amire persze örömmel mondtam igent. Nagyon készséges és segítőkész volt, ajánlott egy ügynököt is, és így, hárman láttunk neki ötletelni a könyveken. Leginkább a kezdeti fázisban voltak nagy segítségemre, együtt állítottuk össze a könyvek során elrejtendő dolgok listáját, aztán azt, hogy mit hova rejtsek, illetve hogyan nézzenek ki az egyes oldalak, helyszínek, rám bízták. Az elkészült ábrák több változtatáson is átestek, mire a kész kötet megszületett, az ő, illetve a kiadónál dolgozó csapat javaslatainak hatására azonban a könyv mindig egyre jobb lett. Nagyjából fél-háromnegyed év, amire egy könyv nulláról a kész állapotba kerül. A Harper Collins felkért egy halloweeni, egy karácsonyi és tavaszi könyv megrajzolására is, ezek azóta mind meg is jelentek. Mennyire szóltak bele abba, hogy milyenek legyen a rejtvények, mennyiben kellett az amerikai olvasóközönséghez, illetve az ottani hagyományokhoz igazodnod? Volt egy pár dolog, ami nekem elsőre idegen volt. Ott a karácsony nélkülözhetetlen tartozéka a vadgalamb, amivel itthon én nem igazán találkoztam, illetve a borsmenta cukorka is csak mostanában kezd nálunk elterjedni, mint ahogy a sétapálca-nyalóka is. A halloweeni könyvben ilyen elem volt például a candy corn, ami Amerikában egy nagyon népszerű cukorka, de Magyarországon még sosem láttam. Az efféle apróságokon kívül azonban nem volt nehéz dolgom. Hány országban jelentek meg könyveid? A karácsonyi könyv Amerikában, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Japánban, Kínában, Dél-Koreában és most Magyarországon jelent meg eddig. A tavaszi könyv az angol mellett spanyol és portugál nyelvterületeken került kiadásra, a halloweeni pedig tudomásom szerint egyelőre csak angolul. Mi indítja be a fantáziádat, amikor elkezdesz rajzolni? Hogyan született meg például Mackó? Miért éppen a meseszerű rajzok irányába mentél el? Mackó még egy régebbi rajzomon szerepelt. Amikor nekiláttunk a keresős könyvek elkészítésének, az egyik első dolog, amit kértek tőlem, az az volt, hogy küldjek egy portfóliót – az eddigi rajzaimnak egy gyűjteményét. Ebben akadtak rá a Mackóra, így esett rá a választás, és a Mackó stílusa határozta meg végül, hogy hogyan nézzen ki a készülő könyv. Mivel autodidakta módon tanultam meg rajzolni, olyan irányban képeztem magam, ami mindig is érdekelt, ez pedig a mesék világa. Mi alapján döntöd el, hogy mit és hova rejtesz el a képen? Szerinted mitől válik jó játékká, igazi agymunkává egy ilyen rejtvény? Mennyi fejtörést okoz, hogy úgy rejts el valamit, hogy azt tényleg nehéz legyen megtalálni? Az első dolog általában mindig az, hogy kiválasztok két egymáshoz valamelyest hasonló dolgot, az egyikből lesz a minta, a másikból pedig az, amit meg kell keresni. Ennyi keresős kép után nehéz már olyan helyet találni a papíron, ami még soha nem vált rejtekhellyé, de mindig igyekszem úgy csinálni, hogy olyan helyre rejtsek, ahová egy ideje már nem rejtettem. Mennyi idő elkészíteni egy rajzot? Milyen technikával dolgozol? Van olyan ember a környezetedben, akin tesztelni szoktad őket? Általában egy napig tart elkészíteni egy ilyen képet, de van, hogy többe is kerül. Hagyományos módon rajzolok, papírra ceruzával, aztán ezt rajzolom át tintával. Ezután a kész rajzot beszkennelem, és a színezés rendszerint már digitálisan történik. A barátnőmnek meg szoktam mutatni a készülő rajzokat, mindig kikérem a véleményét. Már nemcsak az interneten és könyvekben lehet viszontlátni a rajzaidat, hanem hátizsákokon, bögréken, pénztárcákon, mobiltokokon is. Hogyan lett márka a nevedből? Mennyire építed tudatosan a Dudolf-brandet? Több levelet is kaptam anno, amikben arról érdeklődtek, hogy van-e lehetőség különböző termékeken megvásárolni a rajzaimat, így aztán elkezdtem utánajárni, hogy ennek mi lenne a módja, más illusztrátorok hogyan csinálják. Ekkor akadtam rá a society6 nevű oldalra, amit többen is használnak azok közül, akikkel egy ügynökségnél dolgozom, így miután kikértem néhányuk véleményét, regisztráltam én is. A saját projektjeid mellett illusztrátornak is felkérnek. Jövőre érkezik például a New York Times bestsellerszerző Beth Ferry új könyve, a Fox and Rabbit, amihez te készítetted a rajzokat. Hogyan találnak meg az ilyen munkák? Könnyebb vagy nehezebb egy megírt történethez igazodni, mint kitalálni valami sajátot? Beth-szel a közös munka igazából úgy indult, hogy volt egy régebbi képregényem, amin egy Róka és egy Nyúl megcsodálja a naplementét. Az ügynökömnek nagyon tetszett, és ezt a képregényt küldte el Bethnek, hogy lenne-e kedve egy ilyen jellegű történeten dolgozni velem. Tetszett neki is az ötlet, a történetek a barátságról és a hétköznapi csodákról szólnak – amellett, hogy nagyon viccesek, szórakoztatók és izgalmasak is. Mivel az alapképregény tőlem származott, egyáltalán nem volt nehéz belehelyezkedni a világba, sőt. Amit ilyenkor kapok, az leginkább egy színházi szövegkönyvre hasonlít: Beth a párbeszédeket írta meg, néhány instrukcióval, mint például hogy „most bemennek a fagyizóba”. De azt, hogy mit hogyan jelenítsek meg, kicsoda-micsoda hogyan nézzen ki, úgy általában az egész világ kialakítása rám volt bízva, amit nagyon élveztem. Várható, hogy a Mackó karácsonyi böngészője után Magyarországon megjelenik a többi könyved is? Gondolkozol még hasonló képrejtvényes kötetekben, vagy esetleg valami más jellegű könyvben, esetleg képregényben?  Hogy megjelenik-e a többi könyvem is, az a kiadón múlik, de bízom benne, hogy így lesz, nagyon boldog voltam, amikor értesültem róla, hogy készül a karácsonyi könyv fordítása. A képrejtvényes kötetek után most Beth-szel dolgozunk a Fox & Rabbit képregényeken, ennek is három kötete lesz, hogy ezután mit készítek, az még a jövő zenéje, de van néhány ötlet a fejemben.