Zöld cselédleányka, hopplá, hopp, csahos kutyácska, hopplá, hopp, ugorj a magasba, kilincsig repdesve, nézd meg, hogy az ajtón ki kopogott be. Nyílt az ajtó, s egy nagy, dagadt varangy nézett szembe Egyszerivel, körülötte sok kisebb békával. A dagadt varangy tudakolta, mi járatban van erre, s Egyszeri így válaszolt: - Meg kell találnom a világ legszebb és legpompásabb szőnyegét. A kövér béka magához hívta az egyik fiatal békát, és ezt mondta: Zöld cselédleányka, hopplá, hopp, csahos kutyácska, hopplá, hopp, keresd a magasban, szekrényig repdesve, csatos ládikómat hozzad tüstént ide. A fiatal varangyocska hozta is a csatos ládikót, és a dagadt béka kinyitotta, előhúzott belőle egy szőnyeget, s Egyszerinek adta. De az a szőnyeg olyan gyönyörű és pompás darab volt, amilyet nem látott még a világ, s élő ember nem képes ilyet szőni. Egyszeri megköszönte, azzal ment is vissza a lépcsőn a rejtett ajtón át a föld felszínéig. A két fivér azt gondolta, öccsük annyira ostoba, hogy üres kézzel fog hazatérni, ezért így tanakodtak egymás között: „Minek is vágjunk bele ebbe a kalandos keresésbe?” S elkérték az első jöttment pásztor feleségétől a közönséges keszkenőjét, s azt vitték haza a királynak. Egyszeri is éppen akkor tért haza, hóna alatt a gyönyörű szőnyeggel, de ámult is a király, hogy majd leesett az álla. - Bárhogy is méregetem, amit hoztatok, a legkisebbik fiamat illeti a királyságom. Ám a két idősebb testvér telebeszélte a király fejét: - Még hogy egyszeri legyen az uralkodó? De hát annyira bugyuta, hogy még rendesen beszélni sem képes! Ki hallott már ilyet? S rábírták apjukat, hogy szabjon ki még egy feltételt számukra. A király végül így szólt: - Amelyiktek elhozza királyi színem elé a legragyogóbb gyűrűt, az lesz a király. És megint kitessékelte a három testvért a kastély kapuján, s a három tollpihét máris szélnek eresztette. A két idősebbik megint csak keletnek, nyugatnak indult, de Egyszeri pihéje alászállt a dagadt varangy rejtekajtajához, és miután a legény leereszkedett hozzá, elmondta neki, hogy most szüksége lenne a legragyogóbb gyűrűre. Hozatta is a varangy a csatos ládikóját, s elővett belőle egy gyűrűt, mely úgy tündöklött a drágakövektől, hogy a világ összes aranyművese sem lett volna elég, hogy ily gyönyörűt készítsen. A két idősebb testvér csak nevetett Egyszerin, ahogy elképzelték, mint keresi az aranygyűrűt. És most sem vették a fáradságot, hogy útra kerekedjenek, hanem kiverték a szögeket egy ósdi szekérkerék pántjából, s azt vitték a királynak. Amikor pedig Egyszeri felmutatta az aranygyűrűt, apjuk ismét így rendelkezett: - Legyen a királyságom Egyszerié. A két idősebb nem nyughatott, és újra rábeszélték a királyt egy harmadik feladatra: megparancsolta, hogy aki a legszebb fehérnépet hozza haza, azé lesz a királyság. Azzal a három tollpihét a levegőbe fújta, a három testvér pedig éppen abba az irányba indult, mint eddig. Egyszeri egyenesen a dagadt varangyhoz sietett: - A legszebb leányt kell hazavinnem. - Ajaj – sóhajtott a béka -, a legszebb leányt? Hát, épp nincs kéznél, de attól még megszerezheted! Majd adott Egyszerinek egy sárgarépát, mely középen ki volt vájva, s melyet hat egér húzott. A fiú pedig így mormogott: - Mit kezdjek ezzel? - Csak tedd bele a vájatba az egyik békámat – felelte a varangy. Egyszeri úgy is tett, a békák közül kikapott egyet, s a répahintóba tette, de ahogy a béka belehuppant, abban a pillanatban csodálatos hajadonná változott, a répa pedig valódi hintóvá, a hat egér meg hófehér paripává. Egyszeri megcsókolta a leányt, s a lovak közé csapott, vágtattak egészen a király udvaráig. A két fivér, kímélve magát, csak addig ment, míg az első két szembejövő csinoska asszonnyal nem találkozott, s hazavitte őket. A király, amikor meglátta Egyszerit és választottját, így szólt: - Halálom után királyságom a legkisebb fiamé legyen. De a két testvér megint telebeszélte a király fejét, s azt mondták, nem hagyhatják, hogy Egyszeri legyen a király, s azt kérték, azé legyen a trón, akinek a felesége át tud ugrani azon a karikán, amely a terem közepén volt felfüggesztve. Azt gondolták, hogy a parasztasszonyok könnyedén elvégzik a feladatot, elég rátermettek és erősek, míg a finom hölgyecske halálra fogja zúzni magát. A király beleegyezett kívánságukba. A két parasztasszony pedig nekiveselkedett az ugrásnak, s át is ugrották a karikát, de annyira esetlenül, hogy összevissza törték kezüket-lábukat. S a szépséges hajadon, akit Egyszeri hozott magával, szökkent kecsesen, és mint egy őz, olyan ügyesen ugrotta át a karikát, hogy többé nem volt helye tiltakozásnak. Így hát Egyszerié lett a korona, s egyszerűen bár, de igen bölcsen vezette a királyságot egészen az idők végezetéig. Fordította: Balikó Helga   Forrás: Jacob és Wilheim Grimm: Grimm-mesék kincsestára, Alexandra Kiadó 2013   Képek forrása: Szalma Edit