Nádudvari Anna
Köszönéstől a Facebookig
Mire jók a szabályok, köztük az illemszabályok? Ahogy a közlekedési szabályok a baleseteknek kívánják elejét venni, az illemszabályok arra hivatottak, hogy a lelki baleseteket megelőzzék, kiszűrjék, lehetetlenné tegyék. Legyünk tekintettel egymásra, mondják. Adjuk meg egymásnak a tiszteletet. Az egész napunkat megszépítheti egy-egy kedves gesztus, míg jó időre elkeseríthet, ha nem kapjuk meg valakitől, ami megillet.
De mi illet meg? Hogyan? Mi az a kedves gesztus, ami éppen megfelelő, nem sok, és nem kevés? Ezt meg kell tanulni. Lipcsey Andersson Emőke most megjelent – Szűcs Édua bájos illusztrációival kiegészült – illemtankönyve főhősének, a kamaszkort éppen elhagyó, a felnőttkor küszöbére érkező Kristófnak szerencséje van. Nyolcvanéves nagynénje, Anna néni nagy szeretettel, tapintattal, türelemmel ismerteti meg az illem-, de azt is mondhatjuk, az életszabályokkal.
Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz. Viszont: tedd azt, aminek te is örülnél – így foglalhatjuk össze a lényegét a tudnivalóknak. Ha ezt elfogadjuk, ha megvan bennünk a törekvés arra, hogy kellemes személyekké váljunk a környezetünk számára, a részletek, a szabályok elsajátítása már gyerekjáték.
A legkülönbözőbb helyzetekkel találkozhatunk a könyvben. Hogyan köszönjünk, hogyan mutatkozzunk be, hogyan beszéljünk hozzánk hasonló korú és nálunk idősebb emberekkel. A közlekedés nehéz terepére is lépünk. Nem adják át a fiatalok a helyüket az idősebbeknek a villamoson! – halljuk a vádat. Nem tudom, nekem átadják. Éppen fel is húztam emiatt még nemrég az orrom: nem vagyok olyan öreg… S nem fogadtam el a felajánlott helyet. De hamar beláttam, ez nem szép tőlem. Most már méltányolom a helyét átadó fiatal figyelmességét, megköszönöm, mosolygok, leülök.
A telefonálás… Ez sem könnyű ügy. Mit mondjon a hívott, s mit a hívó fél? Hogyan fogadjuk a téves hívásokat, de főleg hogyan a reklámcélúakat, a valamire rábeszélni kívánókat? Különösen az utóbbiak sok bosszúságot okozhatnak – hacsak be nem látjuk, hogy a telefonáló nem leli örömét a zaklatásunkban, szívesebben végezne „rendes munkát”, azonban nem talál olyat. Jobb híján telefonálgat.
Egyetemen, orvosnál, színházban, moziban, kávézóban, házibuliban járnak az illemtankönyv szereplői, Kristóf és azok, akikkel kapcsolatba kerül. Vásárolnak, asztalt terítenek, születésnapot ünnepelnek.
A hagyományos helyzeteken kívül bekerülnek a könyvbe a legújabban adódó, mobiltelefon és internet nyújtotta lehetőségek is. Hogyan írjunk e-mailt, sms-t? Hogyan viselkedjünk az internetes közösségi oldalakon? Számomra különösen a Facebook okoz fejtörést. Most akkor jelölhetek-e ismerősnek olyat, akit személyesen nem ismerek vagy mégsem? Egyrészt folyvást biztat az oldal: jelöld ismerősnek, mert nagyszámú közös ismerősötök van. Jelöld ismerősnek, mert hasonló a véleményetek, ízlésetek, hiszen ugyanazt lájkoljátok. Másrészt, ha rákattintok az illetőre, olvashatom: csak akkor jelöld, ha személyesen ismered.
Nem sok értelmét látom, hogy csak olyanokat jelöljek virtuális ismerősnek, akiket személyesen ismerek. Persze, lehet, hogy nincs igazam. Úgyhogy azt böngésztem legizgatottabban a könyvben, ezen a téren mi a helyzet. Egy biztos: itt is az követendő, ami mindenütt másutt. Tapintat, türelem, kedvesség vezérelje a viselkedésünket, határozza meg a megnyilvánulásainkat.
Forrás: olvassbele.com
prae.hu
Lipcsey Andersson Emőke Kés, villa, sms című illemtankönyve a kamaszoknak segít helytállni a mindennapokban
A “kedves mankó” sok apró fejezetből áll, így helyet kap benne a többi között a járműveken való utazás, a vendégség, az ajándékvásárlás, a köszönés, a mobilozás, a csetelés, az sms- és az emailküldés is – mondta el Osztovits Ágnes, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője az MTI-nek.
A kötet “nem vaskalapos”, nem mondja meg, hogy ezt így, azt meg úgy kell csinálni. Tanácsol, javasol: jó, ha így csinálja az ember, de semmi sem kötelező. A történet főhőse Kristóf, aki hosszú kanadai távollét után érkezik vissza Magyarországra, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait. Már az első nap kiderül, hogy nem ismeri a magyar szokásokat, illemszabályokat, nem tudja, kit szabad tegezni, hogyan kell ismerkedni. Sáros cipővel lép be a lakásba, a kabátját a földre hajítja, csomagjait az előszoba közepére, a zoknija pedig – mint később kiderül – lyukas. Nem tudja, hogy a postást be kell-e engedni a lakásba, kinek mondja azt, hogy “tetszik” vagy “szia”, nem mos kezet evés előtt és nincs tisztában azzal sem, hogy a nagynénijét illik előreengedni az ajtóban.
A nyolcvanéves Anna néni minden helyzetre mond valami “bölcs és megértő, építő szándékú” gondolatot. Azt fogalmazza meg unokaöccsének, hogy neki jobb, ha tisztában van az illemszabályokkal, amelyek a vérévé válnak, s ezáltal magabiztosabbá válik, “leveti sutaságát”. A mai korhoz igazodó illemtankönyvet már a 10 évesek is olvashatják, és akár a huszonéves korosztálynak is segítséget nyújthat – vélekedett az irodalmi vezető. Mint mesélte, elmentek érdeklődni az egyetemi jegyzetboltba, hogy milyen kiadványból van hiány, s ott azt mondták, illemtankönyvből. A boltba betérő fiatalok ugyanis a többi között nem tudnak köszönni, morognak az orruk alatt és zsebre dugott kézzel beszélnek. A kiadó ekkor kérte fel Lipcsey Andersson Emőket a könyv megírására, mert a Svédországban élő költő, prózaíró saját gyerekét is olyan “jól nevelte”, hogy az egyszerre “lezser, jópofa és udvarias”.
Osztovits Ágnes felhívta a figyelmet az sms-fejezetre, amelyben egyebek mellett a rövidítésekről esik szó: mint kiderül, nem mindegy, hogy teszünk-e ékezetet a szavakra, használunk-e írásjelet és nagybetűt. Ezek elhagyása gyakran félreértésekhez vezethet, aminek mi ihatjuk meg a levét. Arról is olvashatnak az érdeklődők, hogy a házibuliban miként érdemes teríteni, s egy klasszikus vendégségben milyen abrosz, tálak, evőeszközök és egyéb kiegészítők szükségesek a harmonikus környezet megteremtéséhez. Anna néni arra is választ ad, hogy miért a férfinak kell italt tölteni a vendégeknek, és hogy hol tartja az illedelmes a vendég a kezét az asztalnál.
|