– Adjon isten jó estét, nénémasszony! – Isten hozott, édes fiam. Hát te hol jársz, ahol a madár se jár? Elmondja, hogy mi járatban van. – Már, édes fiam, tudd meg, hogy én a Szél anyja vagyok, s még én sem tudom, hol a tökváros. Hanem sütött neki egy acélpogácsát, s azzal útnak eresztette. Másnap estére egy másik vénasszony házához vetődött. Ennek két foga lógott ki az ablakon. Ez is sütött neki egy acélpogácsát, s azzal eresztette útnak, hogy csak menjen még egy napig, aztán még egy nálánál is öregebb asszonyra talál, az majd csak eligazítja. Ha pedig az sem tudja, akkor megfordulhat, s mondjon jó éjszakát a házasságnak. Hej, megszomorkodik a szegény legény, s pitymallatkor útnak indult. Harmadik este elért a harmadik vénasszonyhoz. Éppen laskát serített. – Hát te, hol jársz itt, ahol még a madár se jár? Elbeszéli a dolgát a szegény legény, hogy már két vasbocskort elszaggatott, s mégsem talált a tökvárosba. – Áldott szerencséd, hogy ide tévedtél, mert rajtam kívül senki sem tudott volna útbaigazítani. Hát azt mondom én neked, hogy kösd fel hamar a harmadik pár bocskort is, s reggelig meg se állj. Reggelre elérsz a tökváros szélire. Ott a város szélén találsz három tököt. Ez a három tök három egymás után való reggel megnyílik, mind a háromból egy-egy gyönyörű szép leány száll ki. Mind a három vizet kér tőled, s ha abban a minutában nem adsz, eltűnnek a szemed elől. De csak a két elsővel járod meg szárazon, ha a harmadikat is elereszted, karóba húzzák a fejedet. De hiszen – fogadkozott a legény – majd megmutatja, hogy nem ette a puliszkát hiába! S azzal nekiindult a menésnek, s meg sem szusszant, amíg a tökváros határára nem talált. A nap még egy kopjányira sem jött fel, megtalálta a három tököt. Alig veti rá a szemét, csak megnyílik az egyik, s kipattan belőle egy olyan szép leány, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Hej – szegény világ, vetett ágy! – a legény bezzeg eltátotta a száját. Úgy elállott a szeme-szája a nagy gyönyörűségtől, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy leány. A vénasszony pedig nem hazudott volt, mert a szép leány úgy eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el. A pohár víz, amit a legény készen tartott, kárba ment, nem volt már, aki megigya, amikor egy kicsit magához eszénkedett a nagy ámulatból. Éppen így járt másnap reggel is. – No, megállj – mondta a legény –, megfogom a harmadikat, ha addig élek is! Nem nézek a szépségére, lehet tőlem az isten angyala is. Hogy, hogy nem esett, már az szent igazság, hogy a harmadikat meg is fogta. Amint kipattant a tökből, vizet adott neki, megitatta, megfogta, szépen megölelte, s el sem eresztette. Megszólal most a leány: – No, hallod-e, nem hittem volna, hogy ennyi kiteljék egy legénytől. Hanem most már tudd meg, hogy én elátkozott királyleány vagyok, s ha el akarsz vinni magaddal, ne induljunk sötét este előtt, mert ezer szem őriz engem. Estére kerekednek, elindulnak. Úgy kiértek a városból, hogy senki lélek észre nem vette. Másnap virradatra elérnek egy kúthoz. Azt mondja a legény: – Hallod-e, maradj veszteg itt, én addig elmegyek szekérért, s aztán azon hazaviszlek téged. Elmegy a legény, a leány ott marad. De – hallj oda! – amint a kút szélén üldögélne, a háta mögé lopódzik egy vén cigányasszony, a kútba taszítja a leányt, s fölöltözik az ő szép gúnyájába. Amikor a legényt visszafelé látta jönni, már messziről kiáltotta neki: – Gyere, gyere, annyi ideje várlak, hogy megfeketedtem. A szegény legény úgy elbámult a szeretője nagy változásán, hogy szinte sóbálvánnyá változott. Letérdepel a kút kávájához, inni akar, hogy egy kicsit magához térüljön, de csak odakiált nagy ijedten a cigányasszony: – Jaj, ne igyál, te szerencsétlen, mert nem jó ez a víz! Hanem amint a víz fölé hajlott a legény, a kútban egy gyönyörű szép tulipántot pillantott meg, leszakasztotta, a zsebébe tette, s amikor hazaértek, eldugta az almáriumba. No, vasárnapra kerekednek, beharangoznak a templomba. Búsult a szegény legény, hogy majd felhányta a nagy szívbéli búbánat. Hogy vigye ő ezt a rusnya fekete asszonyt a templomba? Kikacagja egész falu népe. De a cigányasszony nem hagyott neki békét, még a laskatésztát is otthagyta serítetlen az asztalon, s elmentek a templomba. Azalatt pedig, amíg ők a templomban voltak, a tulipánból kibújt a szép királykisasszony, odament az asztalhoz, megcsinálta a laskát, s aztán ismét visszament az almáriumba. – No, látod – mondta a cigányasszony, amikor visszatértek a templomból –, nem akartál a templomba vinni, ott is voltam, s a laska is elkészült. A szegény legény csak a fejét rázta, nem tetszett a dolog neki. Teremtő istenem, de megvertél – gondolta magában –, hogy így átváltoztattad boszorkánynak azt a szép leányt. Eltelik a nap, beesteledik, lefeküsznek, s hát éjfélkor csak a nyakába borul valaki a szegény legénynek. Felnyitja a szemét, megnézi, hát az a szépséges leány, akit a tökvárosból hozott! Sírva panaszolta el, hogy milyen istentelenséget tett vele az a rusnya cigányasszony. – Bújj ki, boszorkány, az ágyból! – kiáltott a szegény legény, s azzal úgy leteremtette a ház földjére, hogy abban a szemminutában kifutott belőle a boszorkánylelke. Nagy szaporán eltakarították a rusnya cigányasszonyt, másnap aztán olyan vendégséget csaptak, hogy hét országra szólott. Tál, tányér, cinege-cobók, bolhaláb elég volt, étel, ital kevés volt, istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott. De azért mindenki jóllakott. Jól bizony. Aki nem hiszi, járjon utána.