Az óvodában vidám sürgés-forgás fogadta őket. A gyerekek helyett királylányok, pókemberek, varázslók szaladgáltak a teremben. De az óvó nénik sem óvó nénik voltak aznap: Zsuzsa néni cicának, Ági néni pedig kutyusnak öltözött, és mindketten nagyon viccesen festettek. Egész délelőtt énekeltek, táncoltak, zenét hallgattak. Finom, édes illat terjengett az óvodában, mert a konyhás nénik fánkot sütöttek. Miután megették a süteményt, az udvaron hatalmas tüzet raktak. Az óvó nénik segítségével jelképesen a tűzre vetettek mindenféle bajt, bosszúságot, betegséget, így búcsúztatták el a telet, a tavaszt pedig kedves énekszóval hívogatták. Marci nagyon jókedvű volt, vidáman nevetgélt, játszott a többiekkel. Azonban amikor hazaért, elillant a jókedve. Ügyesen átöltözött, és indult volna játszani, de kipillantott az ablakon, és ijesztő, furcsa látvány tárult a szeme elé. A hóember, amit apával és anyával építettek – és eddig délcegen állt az ablak előtt –, most kókadtan, lesoványodva görnyedezett. Feje egészen félrebillent, szemei elcsúsztak, répaorra már le is esett a földre. – Jaj, Kékmanó, gyere gyorsan! Valami baja van a hóemberünknek! – kiabálta Marci kétségbeesetten, és nagyon meglepődött, mikor a manó mosolyogva válaszolt. – Bizony, nem sokáig lesz már itt velünk. – De miért? Beteg lett? Ki csinálta ezt vele? Megyek, és megverem! A hóember a barátom, és megvédem őt. – Attól tartok, ez nem fog menni. A nap tehet mindenről, de ez egyáltalán nem baj. Hamarosan megérkezik a tavasz, melegszik az idő. Elolvad a hóember, víz lesz belőle, és a lába nyomán virág nyílik majd. – Jaj, Kékmanó, akkor ez az egész az én hibám! Annyit hívogattuk ma a napot, hogy tényleg előbújt, és egészen tönkretette a hóemberemet. – Nincs baj, Marci, nem kell szomorkodnod. Este, ha ágyba bújtál, mesélek majd neked Csilicseppről, a kis vízcseppről. Marcit megnyugtatták Kékmanó szavai. Jó étvággyalmegvacsorázott, és sokáog mesélt anyáéknak a farsangi bálról. Este, mituán bebújt az ágyba, azért eszébe jutott, amit ígért neki Kékmanó. Kis barátja azonnal fel is bukkant mellette. - Tudod, hogy én mindig betartom ígéreteimet - mondta, és mesélmi kezdett.   Csilicsepp, a kis vízcsepp Tudod, Marcikám, egy kis vízcseppről szól a mai mesém, akivel egyszer, nagyon régen találkoztam. A szabadban töltöttem akkor az éjszakát, s amikor hajnalban kinyitottam a szemem, valaki megszólított: – Jó reggelt! – Jó reggelt! – válaszoltam udvariasan, és kíváncsian forogtam minden irányba, hogy megleljem a hang gazdáját. A közelben egy harangvirág nyújtózkodott a hajnali napsütésben, és a tetején apró vízcseppecske ringatózott. Ő szólított meg. – Hát te ki vagy? – kérdeztem. – Az én nevem Csilicsepp, harmatcsepp vagyok – mosolygott rám a cseppecske. – Hajnalban én itt termek, ,és ráülök egy virágra szirmára. – Kacsintott egyet, majd dudorászva hozzátette: – Sej-haj, a szirmára. – Aztán folytatta a bemutatkozást. – Nézd, ahogy a napocska feljön az égre, és ragyogni kezd odafönt, felemel engem a magasba. Látod? Már itt vagyok, hahó! És csakugyan, Csilicsepp ekkor már ott ült a napsugár tenyerén, onnan énekelt tovább: – A Napocska felemel, bárányfelhőbe terel .Csingi-lingi cseppecske, bekerül a felhőbe. Nem vagyok ám egyedül, sok kis vízcsepp vár belül. A kis harmatcsepp egy felhőből integetett most le nekem, aztán hirtelen kiugrott onnan, és eső formájában hullott alá. Az éneket most így folytatta: – Látod, most meg eső vagyok, virágot, fát locsolgatok – nevetett rám, és tovább mesélt –, Megülök egy pocsolyában, bebújok az ereszcsatornába, vagy belemerülök a folyóba, és úszom, egészen a tengerig. Később aztán a napocska újra felemel és egy felhőbe terel. Így utazom folyton folyvást. Néha hóvá változom, mert ha hideg van, megfagyok. Aztán, amikor meleg lesz, újra vízzé olvadok. Látod, manó, mind én vagyok: harmatcsepp és pára,vagyok eső, hó és jég is vagyok. Csilicsepp, a vízcsepp vagyok! A kis cseppecske ekkor már újra ott ült a harangvirág szirmán, onnan nevetett rám. Én pedig örökre megjegyeztem magamnak a kalandokat, amikről mesélt. Azóta mindig eszembe jut Csilicsepp, ha esik az eső vagy a hó, ha a folyóparton, tóparton sétálok, ha a tengeren hajózom, ha fogat mosok, de még akkor is, ha csak iszom egy pohár vizet. – És akkor benne van a hóemberemben is? – kérdezte Marci gyanakodva. – Igen. Csilicsepp és testvérkéi hópihe formában alkotják a hóembert. Amikor elolvad a hó, akkor vízcsepp lesz belőlük, aztán pára és megint eső. Soha nem tűnnek el, csak újabb és újabb alakban bukkannak elő. Jövőre majd újra hóembert építhetsz belőlük. Addig pedig gyönyörködj a tavaszban! – Jó – mosolygott Marci, és félálomban még arra gondolt, milyen jó lesz bicajozni, és meleg kabát, sapka nélkül szaladgálni az óvoda udvarán. Most már örömmel várta a tavaszt. VSSZA A PROBLÉMAORIENTÁLT KÖNYVHÖZ>> Vissza a sorozathoz