– Jaj, nem, az nem lehet! Már megint – csapkodta a térdét a király. Fejcsóválva visszaindult a hálószobába. Épp ráült az ágyra, amikor kicsapódott a királyi hálószoba ajtaja.
– Bost ezt biért kellett? – szólt egy rekedt hang.
– Mármint mit? – kérdezett vissza egy érdes hang.
– Ide benyitni – válaszolta egy dünnyögő hang.
– Menekülünk, nem?
– De.
– Akkor meg miért kell azt magyaráznom, miért nyitottunk ide be?
– És ha utánunk jön?
– Bebújunk az ágy alá.
– És ha van itt bent valaki? Olyan sötét van, nem látok semmit.
– Biztos nincs. Akkora ez a palota, hogy nem lehet minden szobában valaki.
– És ha épp ebben van?
– Akkor leharapjuk a fejét.
A királyban megfagyott a szusz, nyelt egy nagyot, de mozdulni sem mert. A királyné mézédes álmát aludta.
– A bejét? Bi sosem harapunk beg senkit, bost beg bejet harapnál?
– Akkor a kezét.
– A kezét? Bi kezeket dem harapunk. Bi egyáltalán dem harapunk.
– Akkor leperzseljük a haját.
– Dem tudunk tüzet bújni. Beg bagyunk bázva.
– Te vagy megfázva. Mi nem. Mi fújhatunk.
– Sosem bújtok.
– Majd most fogunk. Természetesen, ha rá leszünk kényszerítve.
– Akkor bost bit csinálunk?
– Várunk.
– Bire?
– Hogy elcsendesedjen a palota, és valahogy meglógjunk.
– Biért akarunk beglógni?
– Mert nem akarunk itt maradni, azért.
– Biért dem akarunk itt baradni?
– Nem gondolod komolyan, hogy ezt most el fogom neked magyarázni?!
– De.
A folyosóról cipőcskék kopogása hallatszott.
– Na, bújj elő, na! – csilingelte valaki.
– Halljátok? Jaj lesz szegény fejünknek, meglátjátok, ránk talál!
A király összeszedte minden bátorságát, reszkető kézzel az éjjeliasztalkájához nyúlt, gyufát kerített, lámpást gyújtott, és a látványtól, ami elé tárult, elájult.
– Da tessék, bost bit bogunk csinálni?
– Összeszedjük magunkat, és gondolkozunk.
– Biért kell összeszedjük bagunkat? Egyben bagyunk, dem?
– Jaj, mintha nem is hozzánk tartoznál! Először is, ha jól sejtem, aki itt most elalélt, az a király. Másodszor, ha király van, akkor a királynénak is itt kell lennie, és ha felébred, jaj lesz szegény fejünknek! Harmadszor, mit csináljunk, mi legyen?
– Ha lelocsoljuk vízzel, az jó?
– Nem, azt hiszem, az nem jó.
– Akkor cirógassuk meg a fejét. Az sem jó?
– Azt hiszem, az sem.
– Akkor üljünk le bellé, és bárjunk.
– Végre neked is támadt egy okos ötleted!
– Kikérem bagamnak, csak okos ötleteim bannak.
– Ne civakodjatok már! Nézzétek, felébred!
A király kinyitotta a szemét, majd homlokához kapott:
– Biztosan csak álmodtam. Öreg vagyok én már az éjszakai ébrenlétekhez. Összevissza képzelgek. Szörnyet látni álmomban sem vicces.
– Hogy bicsodát? Szörnyet? Hallottátok? Szörnyet bondott.
A királynak csak ennyi kellett, már ájult is volna el újra, ha el nem kapja a háromfejű.
– Jaj, kedves királyurunk, csak ájuldozni meg kiabálni ne tessék! Jóhiszemű sárkány vagyunk – szólt a sárkány első feje. – Ha Zászpa ránk talál, nekünk annyi, slusszpassz fityfiritty.
A királynak mit volt mit tennie, mégiscsak egy országot vezetett, nem eshetett újra csak úgy össze. Igaz, a bátorsága az inába szállt, de igyekezett onnan gyorsan előkotorni. Talpra ugrott, és azt mondta:
– Hmmm, jól van. Te, sárkány, induljunk innen kifele, mert ha a királyné felébred, jaj lesz mind a négy fejünknek!
A fejek hangtalanul bólogattak. A király pikpakk köntösbe bújt, aztán intett egyet, jelezve, hogy a sárkány kövesse. Finoman lenyomta a kilincset, kidugta a fejét. Nézett balra, nézett jobbra. De alighogy jobbra kukkantott, Zászpa állt meg előtte.
– Papuskám! Hát te meg mit kandikálsz itt hajnalok hajnalán?
– Zászpa, és te? Egy jól nevelt királylánynak ilyenkor ágyban a helye.
– Sárkányra vadászom.
– Már megint mit csináltál? Egy újabb sárkányt raboltál?
– Hát, kénytelen voltam. Magától nem akart jönni, pedig szépen kértem. Nem láttad? Biztosan itt rejtőzik valahol.
– Egy sárkány? Mekkora méretű? Zsebsárkány, tarisznyasárkány vagy az a nagy behemótfajta?
– Ez inkább a behemótfajta.
– Zászpa, hányszor mondjam még el, hogy ilyet tenni nem királylányhoz illő? Valójában senkihez sem illő. Mondd, miért kell neked minden hónapban egy sárkányt rabolnod? Hányszor mondtam már el, hogy tilos?!
– Sokszor, Papuska, sokszor. Ha akarod, elmesélem, jó? Bemehetek?
– Jaj, csak azt ne, még felébred édesanyád! Most menj aludni, holnap visszatérünk a témára!
– Nem lehetne mégiscsak most? Hátha közben a sárkányom is előbukkan.
– Rendben, menj a könyvtárszobába, mindjárt megyek én is.
– Jól van, Papuskám, ott várlak.
Zászpa elkopogott, a király meg csendben visszahúzódott a hálószobába.
– Most akkor mi lesz velünk? Ha rájön, hogy itt vagyunk, itt raboskodunk majd életünk végéig – suttogta az egyik fej.
– Dehogy raboskodtok itt életetek végéig. Eddig minden sárkányt hazaengedtünk.
– De fondorlattal idecsalja a sárkányokat, utána meg zutty, nem engedi
el őket.
– Idecsalja, idecsalja, de utána szót fogad nekem, és elengedi. Ha akarjátok, kövessetek a könyvtárszobáig. Onnan kijuttatlak titeket a palotából.
– Jól van, felséges úr, követünk.
– Csak semmi ugrabugra, lábujjhegyen kövessetek!
– Úgy lesz – mondták a fejek egyszerre.
A király óvatosan kilépett a folyosóra, végigtipegte a palota keleti szárnyát, a sárkány meg utána. Tipegett volna ő is, de inkább rengett-hajlott, ide-oda szökött, böndörgödött. Be kell látni, igyekezett.
A királyi könyvtárszobában Zászpa már végigugrálta a zsákfoteleket, megszagolgatott minden virágot, belelapozgatott kedvenc könyveibe. Unalmában fel-alá járkált és fütyörészett, apját várta.
– Bújjatok ide, e mögé a növény mögé. Ha azt halljátok tőlem, irgulummburgulumsepercsipirc, húzzátok össze magatokat, mert Zászpa indul majd lefeküdni. Ha elment, kikísérlek titeket a titkos folyosó bejáratához, hogy hazamehessetek.A fejek bólogattak, a király pedig belépett a könyvtárba.
– Már azt hittem, nem is jössz – ölelte meg apját a királylány.
– Mikor várakoztattalak én meg valaha? – kérdezett vissza a király.
– Ha jól átgondolom, azt kell mondanom, hogy soha.
– Na látod! De most ne csevegjünk mellé, sietnünk kell, éjszaka van, ágyban lenne a helyünk. A mai sárkány hányadik a sorban? Már nem tudlak követni.
– Ez csak a harmadik – suttogta a királylány.
– Csak a harmadiiiik?? Azt a fagomboscipzárosévekigkötötttérdzokniját! Hányszor mondtam, hogy soha semmilyen körülmények között nem rabolunk sárkányt!
A sárkány második feje eltüsszentette magát.
– Mit csinálsz? Még meghallja!
– Bit csinálok? Dáthás bagyok! Brüszkölök! Bacogok egy királyi bolyosón, ahelyett hogy otthod citrobos teát szürcsölgetdék!
– Hallottad ezt, Papuska? – fordult az ajtó felé a királylány.
– Ne tereld el a szót! Semmit sem hallottam. Miért kell neked sárkányokat rabolnod? Egyáltalán, hogy is vagy képes sárkányokat rabolni, amikor ilyen pici vagy?
– Papuska, ne morogj, jó? Egy valamirevaló királylányt legalább egyszer illik elrabolnia egy sárkánynak. Engem meg nem akarnak, hiába is megyek és kérlelem őket, hogy raboljanak már el, tartsanak fogva legalább egy napig, így hát én rabolom el őket. Nem nagy kunszt a sárkányrablás, Papuska!
Nagyon ijesztő tudok ám lenni! Azzal fenyegetőzöm, hogy szétcincálom a kardommal minden könyvüket. Ha nem tudtad volna, a sárkányok imádnak olvasni. Ennyi csak a rablási titkom.
– Még hogy kérleled őket, hogy raboljanak el! Még hogy karddal cincálsz! Még hogy nem nagy kunszt! Mától kezdve palotafogság van! Mit palotafogság, pontosítok, szobafogság! Megértetted? Szegény sárkányok!
– De Papuska!
– Semmi de! Szégyelld magad! Holnaptól lesz időd írogatni a bocsánatkérő leveleket mindegyik elrabolt sárkánynak!
– Én csak társalogni szerettem volna velük.
– Akivel társalogni szeretnénk, azt délutáni kakaóra hívjuk!
– Papuska, de kaptak kakaót!
– Irány aludniii! Punktum!
– És a bujdosó sárkánnyal mi lesz?
– Azt bízd rám! Jó éjszakát!
– Jó éjszakát, Papuska!
– Desze deked, Zászpa!
– Papuska, ezt sem hallottad?
– Semmit sem hallottam. Irány aludni, khm, khm, irgulummburgulumsepercsipirc. Elkísérlek a folyosó végéig.
A király kidugta a fejét a könyvtár nagy ajtaján, intett a megbújó sárkánynak, hogy húzza össze magát, majd kilépett. Zászpa utána.
– Papuska, ha eztán a sárkányokat kakaózni hívom, eltörlöd a szobafogságom?
– Nem törlöm el.
– És ha megígérem, soha többé nem ijesztgetek, rabolok, nem kérem, hogy elraboljanak, és csakis kakaóra invitálok minden sárkányt, megenyhül kicsit a szíved?
– Meg – felelte jámboran a király. – Most pedig irány aludni! Jó éjszakát!
– Jó éjt!
A király a szobája ajtajáig kísérte Zászpát, majd visszaindult a megbújó sárkányhoz.
– Hogy te milyen nagyszerű vagy, királyom! Köszönjük! – hálálkodott a sárkány egyik feje.
– Bajd kakaózni bi is eljöhetünk – tette hozzá a sárkány náthás feje.
– Rendezünk majd egy sárkánykakaódélutánt, kedves sárkány! Zászpa minden bizonnyal örülni fog neki. Amint hallottátok, csak cseverészni szeretett volna. Elmúlt a veszély. A meghívót majd a postaládátokba dobjuk.
– Köszönjük, felséges királyom. Örülünk, hogy megismerhettünk.
– Enyém a szerencse. Ritkán bújtatok sárkányokat a palotámban, de most már indulok aludni. Arra menjetek – mutatott a könyvtárszoba melletti ajtóra a király.
Zászpa azóta letudta a szobafogságát. Kéthetente kakaódélutánra invitálja a birodalom sárkányait. Estig csevegnek, kacarásznak, kakaót szürcsölgetnek és túrós palacsintát majszolnak. Ha majd küldenek egy közös fotót, megmutatom neked is.
-
-
VISSZA A TÜNDÉRMESÉHEZ>>