A mese
Mi mindenre tanít a mese?
A mesék, és különösen a népmesék világa egyáltalán nem zavarja és rémíti meg a kicsi gyermekeket, ellentétben a különböző virtuális csatornákon érkező villódzó, túlságosan gyorsan pergő mesékkel.
A királyfik és királylányok, szegénylegények, ősz öregapók és öregasszonyok, boszorkányok és hétmérföldes csizmák világa harmonikusan illeszkedik a gyermeki fantáziához, és lehetőséget teremt arra, hogy a kicsik a meséken keresztül készüljenek fel az életre.
Megtanulják például, hogy
- a célolat először ki kell tűzni, aztán
- el kell indulni az úton, hogy el is érjük őket, és bizony
- útközben számos harcot kell majd megvívni.
Ezektől nem szabad megijedni, hiszen mindig lesz elég erőnk és optimizmusunk abban, hogy kudarcok után győzhetünk a nehézségek felett.
Más motívumok az identitás erősítését segítik: a szülőktől való elszakadást is jelképezi például a hamuba sült pogácsával való elindulás az ismeretlenbe.
|
A mese, mint a lélek tükre, ajtót nyit számunkra belső világunk felé. Ezen a titkos kis ajtón keresztül napvilágra kerülhetnek és mesebeli alakokban testet ölthetnek vágyaink, fantáziáink, ndulataink, egész ösztönvilágunk.
A mesék szereplői által képviselt tulajdonságokban felismerhetjük saját cselekvéseink indítékait, az élet problémáihoz és megoldásukhoz való viszonyunkat.
A mesék egyik legfontosabb célja és funkciója, ahogy von Franz írja (1995), hogy
"a gyökerét vesztett racionális tudatot - aminek eluralkodása egyoldalúsághoz és a személyiség elsivárosodásához vezethet - visszakapcsolja gyökereihez, a kollektív tudattalanhoz".
Ezzel együtt visszakapcsolja az emberi közösséghez, s a közösségért végzett cselekedetekhez. Egyben visszakapcsolja a lelkünk mélyén eredő forráshoz is, amely új életenergiák hordozója.
A mese, akárcsak az álom, ahogy Jung írja:
"megnyitja a lélek legbelsejébe, legintimebb részébe vezető titkos kis ajtót, amely kinyílik abba a kozmikus őséjbe, amely a lélek volt, amikor még messze nem létezett az én-tudat, és amely még sokkal tovább lélek marad, mint ahová az én-tudat valaha is elér…. Ebből a mindent összekötő mélyből származik az álom." (Id. Isler, 1996.110.o.) De nem csak az álom, hanem a monda, mítosz és a mese is.
Mese és valóság kapcsolata
A mesék cselekményének középpontjában mindig valamilyen krízissel, konfliktussal találkozhatunk - szereplőinek addigi életfolyama megreked, elakad, vagy kisiklik - hasonlóan ahhoz, ahogyan az a mindennapi életünkben is előfordul. A mesék szimbolikusan utalnak a valóságban megélt problémáink és komplexusaink gyökerére, fellebbentik a fátylat az úgynevezett való világ színpadáról, amelynek függönye mögött tudattalan világunk királyai, királynői, sárkányai, boszorkányai, tündérei, mesebeli állatai a rendezőerők, mint archaikus pszichés struktúrák.
A mesékről első megközelítésben az jut eszünkbe, hogy olyan történetekről szólnak, aminek nincs és nem is lehet köze a valósághoz. Ellenkezőleg!
A mesék cselekményében végighúzódó konfliktusok a való élet problémáinak sűrítményei, amelyek szimbolikus képekben és eseményekben öltenek testet.
A szimbólumalkotás veleszületett képességünk, s ha ennek nem adunk teret életünkben - akár csak mesehallgatás szintjén is - akkor ez megakadályozza a fejlődést (von Franz, 1995). A személyiség kibontakozásának elakadása pedig pszichés zavarokhoz, szorongásokhoz, indulatkezelési problémákhoz vezethet.
A mesék választ adhatnak minden olyan kérdésre és problémára, amellyel életünk során szembekerülünk, a testvérféltékenységtől kezdve a szülőkről való leválásig, az életfeladat, a hivatás megtalálásától a párválasztásig.
|
|