A megzavart és megtévesztett apa elűzi gyermekeit; egy vadász megtalálja és örökbe fogadja őket. Amikor a két fiú felnő, elmennek az erdőbe, és elhatározzák, hogy világgá mennek. Nevelőapjuk egyetért velük, és búcsúzóul egy varázserejű tárgyat, egy kést ad nekik. „Ha valaha elválik az utatok egymástól, szúrjátok be ezt a kést az általútnál egy fába. Amelyikőtök oda visszatér, leolvashatja a késről a testvére sorsát.,., mert a kés pengéjének egyik lapja jelenti az egyiketek életét, a másik a   másikótokét. Ha fényes marad, jó sorsot jelent; ha megrozsdásodik, az a halál jele.” Az ikrek, miután a kést beszúrják egy fába, elválnak egymástól, és külön életet élnek. Sok kaland után egyiküket egy boszorkány kővé változtatja. Amikor testvére egyszer a késhez érkezik, egyik felét rozsdásan találja, ebből megtudja, hogy fivére meghalt. Elindul, hogy segítsen neki, és meg is menti. Miután egymásra találnak – ami az egymással szemben álló belső folyamatok integrációjának kivívását jelenti –, boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ha egymás mellé állítjuk a jó és a gonosz testvér, valamint az előbbi két ikergyermekének sorsát, a történetből azt a tanulságot is levonhatjuk, hogy ha a személyiség ellentétes vonásai megmaradnak elkülönültségükben, abból csak baj származik: az életben a jó testvér is vereséget szenved. Elveszti gyermekeit, mert nem ismeri fel az emberi lélek rossz oldalait – melyet bátyja képvisel –, és így következményeitől sem tudja megóvni magát.   Az ikertestvérek viszont, miután két különböző életet éltek, megmentik egymást -ami a belső integráció megteremtését jelképezi –, és azontúl „boldogan” élhetnek.( Bettelheim)   A palackba zárt szellem>