Kultúrlény blog
Nyilasi Judit bájos meséje egy apró, törékeny eperlepke és egy nagy, bumfordi, kissé gyámoltalan, ámde dadogós sárkány igaz barátságáról mesél nekünk. Én meg olvasás közben beleszerettem egy sárkányba…
Wan-Wan a külvárosban él a Meggyfa utca 28-ban, egy több mint kétszáz éves házban, melyet még a nagypapája épített, és köré a gyönyörű kertet a nagymamája varázsolta.
Így nem is olyan meglepő, hogy kedvenc foglalatossága a kertészkedés nem pedig a tűzokádás, a kertje pedig tele van eperrel, szőlővel, káposztával és bambuszokkal. Sárkány létére kertész akar lenni, és éppen bambusztermesztésből készül vizsgázni. Ám a probléma az, hogy kissé dadog, ha idegenek vagy közönség előtt kell beszélnie, olyankor pedig nem mennek a „b” betűs szavak.
“Wan-Wan ugyanis nem szeretett beszélgetni, mert akkor beleélte magát a történetbe, és ha beleélte magát, akkor elfogta az izgalom, és ha elfogta az izgalom, akkor dadogni kezdett. Főleg a “b” betűs szavakkal voltak gondjai, és néha az “l” betűsökkel is. Ilyenkor aztán általában zavarba jött, és akkor már minden problémát okozott. Ezért inkább eleve kerülte a beszélgetéseket. “Mégis, hogy vizsgázzak le bambusztermesztésből “b” betűs szavak nélkül?!”
Wan-Wan legjobb barátja Leperke, aki az Eperlepke család legfiatalabb tagja. A Nagy Kirepülés napján találkoztak, akkor hagyta el először Leperke a családi pitypangot. Azért indult el, hogy megtalálja egyedi légtáncát. amit majd bemutat a Felnőttéválási Ünnepségen. Akkor barátkoztak össze.
Azóta Leperke Wan-Wannál lakik, szorgalmasan gyakorolja táncát, és közben lesi a szárnya végén ülő eperszemeket, ha bepirosodnak, azt jelzik, hogy megtalálta egyedi mozdulatát. Így éldegélnek ők kettecskén, nagy barátságban. Mert ezek a sárkányok már csak ilyenek. Tüzet okádni nem szeretnek, de a lepkékért rajonganak. Az egyik rózsabimbó szeretne lenni, a másik meg kertészlegény.
Aztán egyszer csak Leperke nem érzi jól magát, megbetegszik. Barátja óvja, félti és keresi, kutatja az okot, a gyógymódot. Mint kideríti őszi búskomor a betegség neve, és az eperlepkéknél súlyossá is válhat, olyankor leszáradnak az eperszemek a szárnyakról, akkor pedig nem tudnak repülni. Csak a kacagóvirág segíthet, mely messzeföldön nyílik, és nagyon nehéz megszerezni. Wan-Wan nem habozik egy percet sem és szárnyra kél. Útja során megismerkedik a nagy nyugi sámánmókus Mzu-val, akiben az egész beatnemzedék bölcsessége ott lakozik: peace, flowers, freedom, happiness és a nagy nyugi, és akinek köszönhetően, sárkányunk kiállja a próbát, megmenti Leperkét, no és még a vizsgát is sikerül letennie. Hogy mindezt hogyan? Erről szól a történet.
“Egyszer egy régi könyvben olvastam a kacagóvirágokról. Egy pici, mosoly alakú virág, ami csak a Narancs-hegység legmagasabb pontján, a Hangás-fennsíkon nyílik, a Holdkapu mögött. A Narancs-hegységhez pedig igen hosszú az út, mert csak hajnalban és alkonyatkor látni, amikor a nap fénye narancsszínűre festi. Akkor kell utazni. Ha alkonyatkor felrepülsz jó magasra, és észak felé nézel, meg fogod látni.”
Végtelenül kedves és bájos a mese. A karakterei nagyon szerethetőek. Wan-Wan ott nyert meg először magának, amikor kiderült róla, hogy reggel mindig morcos, amíg meg nem itta az első borsmenta teáját. Ééérted, sárkány, amint borsmentateát iszik nagy csuporból! Mekkora ötlet!:) Aztán ott van a kedvenc szendvicse: kenyér, csípős szalámi kis erős paprikával. A legjobb! Egyedül a nevével nem vagyok kibékülve. Egyszerűen nem illik hozzá, és a hihetetlenül találó, és az egyszerűségében is ötletes Leperke mellé sem.
A másik hihetetlen karakter a történetben Mzu, a hatalmas, elhízott barnamókus, aki nagy zen bölcs attitűddel jó útra tereli szorongó sárkányunkat. A történetben ő a humor forrása, aki akkor is megmosolyogtat, amikor épp a kétségbeesés határán vagy. Stresszoldás és bölcselet hortyogó üzemmódban.:)
“– Neked csak nyugi kell! Nagy sárkánynak nagy nyugi kell! Hanyatt fekvés! Nagy, boldog gondolatokkal! Érezd a nagy nyugit, és nem lesz több dadogás! Higgy Mzunak! Mzu megmutatja! …
Egyszer csak egyre erősödő hortyogás hallatszott. Mzu édesdeden horkolt a fűben. (…)
– Ne legyél mérges Mzura! Kicsit nagy nyugi volt, túl nagy, na!”
Nyilasi Juditnak ez az első mesekönyve, de remélem nem az utolsó. A fantáziája élvezetes számomra. Nem elrugaszkodott, és mégis újat hordoz. Az ilyen könyvcímekért „A túl messzire hordó lángcsóva kezelése” vagy a „Pikkelykarbantartás kamaszodó sárkányoknál” egyenesen imádtam. A kacagóvirágokat pedig a kertemben szeretném látni. Egyedül a vége az, amely hirtelen lett lezárva, pedig éreztem benne még lehetőségeket.
A könyv másik nagy erőssége a szöveg mellett, az az illusztráció. Agócs Írisz, bámulatosan kedves alakjait, öröm volt nézni. Az akvarellek világos, áttetsző pasztellszínei belesimulnak a mese bájába. Wan-Wan kötött, csíkos, bojtos sapkája nagyon is kézenfekvő viselet, és mégis nagy ötlet egy sárkányra adni. Egy sapkás sárkány megdönt minden sárkány-sztereotípiát, és ad neki egyfajta időtlenséget is. Mzu pedig mindenki örökké termő mogyorófáját juttatja eszünkbe, melyet gyermekkorából bárki elő tud varázsolni, ezzel is az otthonosság érzetét adva a mesének és a szereplőknek.
Két önkifejezéshez kell tehát eljutni, és persze ehhez el kell utazni a hegyeken túlra, a kacagóvirágokat megszerezni, de ahhoz, hogy Wan-wan a barátján segíthessen, előbb önmagát, félelmeit, és ennek külső jelét, a dadogását kell legyőznie. Nagyon barátságos, klasszikus felépítésű mese a kertészkedő sárkány és az érzékeny pillangó története. A történet megértését segíti Agócs Írisz zöldes-fakó-maszatos, hétköznapi-világos illusztrációi. A sárkány nagyon ’íriszes’ és nagyon eltalált: csíkos sapi, görbe hát, nagy pocak, kockás papucs, trottyos gatya, kertészkedik, látszik a fején, hogy nincs sok kedve békávézni a kalandokért.
A dadogó gyermekek számára is ajánlott a könyv, hiszen az imádnivaló Wan-Wan alakjában magukra ismerhetnek. A sárkány a történet végén, Mzu a humormókus segítségével megtanulja, hogy az idegeskedés legyőzésével, a nyugalom megtalálásával hogyan lehet úrrá saját dadogásán.
|