Szokács Eszter
Mese a határok nélküli barátságról
A Német Gyerekirodalmi Díj győztese lett 2018-ban ez a rövid, ám annál magvasabb mese.
Nagy barátságok, szorgalmas levelezőtársak és munkahelyi vonzalmak születnek ebben a kedves történetben, ami egy olyan földgolyóra kalauzolja az olvasót, ahol elérhető a látóhatáron túli világ, és el lehet gyalogolni a szavannáról a Déli-sarkra.
Unatkozó, magányos vagy éppen hogy nagyon is elfoglalt gyerekeknek ajánlja saját történetét Zsiráf, hogy bebizonyítsa, tenni kell valamit azért, hogy barátokat szerezzenek és elfoglalják magukat.
A szavannán éppen kedvenc eledelét rágcsáló Zsiráf ugyanis nagy unalmában és magányosságában elhatározza, hogy levelet ír a látóhatáron túlra az első állatnak. Küldeményét útnak indítja a szintén unatkozó, ezért postaszolgálati vállalkozást nyitó Pelikánnal, aki aztán Fóka postáskisasszony közvetítésével kézbesíti levelét Pingvinnek. Pingvin válaszol, majd szorgos levélváltás veszi kezdetét, ami alatt egyrészt a várakozás izgalma és az egymás iránti kíváncsiság köti le a levelezőtársakat, másrészt a Pingvin üzeneteit együtt boncolgató Zsiráf és Pelikán is összekovácsolódik.
A déli félteke röpképtelen madara és a szavannák leghosszabb nyakú patása szép lassan megismeri egymást, kibontakozik előttük a másik alakja (még ha maradnak is itt-ott szürke foltok). Zsiráfot annyira lázba hozza a levelezés, hogy elhatározza, beöltözik Pingvinnek, és meglepi levelezőtársát. A jelmez Pelikán segítségével készül, és bizony használni kell a fantáziájukat, mert az összes infójuk annyi, hogy Pingvin fekete-fehér, kicsi a szárnya, van csőre, és vagy nincs nyaka, vagy csak egyetlen nyakból áll. Így mi tagadás, Zsiráf jelmeze elég furcsára sikeredik. De végül elkészül a tökéletesnek ítélt maskara, és a büszke stylistok elindulnak a látóhatáron túlra. Vajon Pingvin örülni fog a találkozásnak? Hasonlítani fog a jelmez rá?
A rendkívül egyszerű nyelven és mondatokkal megírt mese nagyon is bonyolult problémákat vet fel
Ezeket még Pingvin oktatója, a bölcs Bálna professzor sem tudja megválaszolni. (Aki azért számít okosnak, mert öreg és tapasztalt, ezenkívül a feje is nagy.) Bálna professzor a legtöbbet teszi, amit tanár tehet tanítványával: gondolkodásra készteti. Az olvasó észrevétlenül megtanulja, hogy minden relatív, attól függ, honnan nézzük, és érdemes kicsit töprengeni a dolgokon. Pingvin és Bálna professzor például azon tűnődik, hogy mi az a nyak: ha valakinek nem látszik a nyaka, attól még van-e neki egyáltalán, vagy az egész teste egyetlen nyakból áll? Zsiráfnak ez persze nem kérdés, neki a „nyakság” teljesen természetes, önmeghatározó tény. És vajon kék-e a tenger vize? (Megtudjuk, hogy nem, hiszen ha például egy vödörbe töltjük, egyáltalán nem kék.)
Megumi Iwasa japán szerző egy régimódi világba kalauzolja olvasóit
Itt nincs okostelefon, nem lehet digitális képeket küldeni magunkról, az írásban alaposabban meg kell fogalmazni a gondolatainkat, és a válaszra bizony nem egy percet kell várni.
Ma már kiveszőben lévő érzésekkel és hangulatokkal találkozunk: a várakozás izgalmával és a képzelet teremtő erejével.
Amikor például az első levél megérkezik, Zsiráf sokáig halogatja az olvasást, a lehető legtovább próbálja nyújtani kíváncsisága beteljesülésének az idejét, és később nem akarja megtudni, hogyan néz ki Pingvin, saját maga akarja elképzelni.
Jörg Mühle illusztrációi – bocsánat a kifejezésért – iszonyú cukik. Hűen kísérik a szöveget, játékosan és viccesen festik alá a történetet, és bár pontszemű állatainak nincs határozott arckifejezése, valahogy mégis tudjuk, hogy éppen milyen a hangulatuk.
Jól eltalált kis mese ez, amelyben keresztbe-kasul barátságok kötődnek (Zsiráf–Pingvin, Zsiráf–Pelikán, Pelikán–Fóka), izgalmas-vicces- filozofikus töprengések tanúi vagyunk, létrejönnek nagy találkozások, és még Bálna professzor is aktív nyugdíjasként tölti idős éveit: ő is levelezésbe kezd.
Akár kezdők első önállóan olvasott könyve lehet ez a szeretetre méltó kis kötet, mert a betűméret ezt lehetővé teszi, és Győri Hanna remek fordítása is hozzájárul a könnyebb befogadáshoz.
De vajon érdekli-e, leköti-e a mai gyerekeket az ilyesfajta történet? Amikor azonnal megkapják a válaszokat, és nem nagyon kell használni a képzeletüket, mert mindent a szemük elé tolnak? Vajon ösztönzi-e őket bármi is a levélírásra, van-e igényük levélbarátságokra, amikor másodpercek alatt juttatható el bármilyen információ gyakorlatilag bárkihez a világon, és a közösségi oldalakon annyi ismerősük lehet, amennyit csak akarnak? Hát, most figyeljen minden szkeptikus fanyalgó és „régen minden jobb volt”-ot mantrázó, mert a Pagony Kiadó sorra kapja a Pingvinnek címzett leveleket a lelkes olvasóktól. Csak győzzék a válaszokkal!
pagony.hu
5 dolog, amit Zsiráftól és Pingvintől tanultam
Megumi Iwasa rém cuki és rendkívül mulatságos meséjében egy pingvin és egy zsiráf barátságáról olvashatunk. És ennél még sokkal többről is.Hunor elmondja, mi az az 5 dolog, ami számára fontos tanulság volt a könyvben!
A kedves japán hölgy nem sokat árul el magáról. Annyit lehet róla tudni, hogy grafikusnak tanult Tokióban, és 1986-ig ugyanazon az egyetemen dolgozott, ahol tanult. Meg hogy ehhez a meséhez egy álmából merítette az ötletet.
A könyv Japánban Jun Takabatake, Európában Jörg Mühle illusztrációival jelent meg. Nagy siker volt, a szerző meg is írta a folytatását is. Eddig ez a két gyerekkönyve jelent meg. Reméljük, folytatja!
A történetben Zsiráf zavartalanul él a szavannán, de unatkozik, mert nincs egyetlen igazi jó barátja sem. Amikor Pelikán, aki szintén unatkozik, meghirdeti a postaszolgálatát, Zsiráf úgy dönt, levelet küld vele a látóhatár túloldalára, és így szerez barátot.
Így kerül kapcsolatba Pingvinnel, aki szintén magányos, mert éppen ő Bálna professzor egyetlen tanítványa.
1. Nem kell sok a barátsághoz
Ezt különben is érdemes megtanulni a gyerekektől. Egy jól indított párbeszéd, a nyitottság és a kíváncsiság bőven elég. Nem attól lesz valaki a barátunk, hogy tökéletesen egyeznek a tulajdonságaink és az érdeklődésünk. Ez is sokat segít, de ha mindkettőnket érdekli a másik, az már olyan, mintha minden rubrikát kipipáltunk volna egymás teljesen fölösleges adatlapján.
2. A levelezés klassz dolog, mert megtanulunk kérdezni, és mesélni magunkról
Én még olyan időben nőttem fel, amikor a levélbarátság a világ másik végén élő gyerekekkel nagy divat volt. A levelek, amik eleinte legfőképpen egymásról kérdezősködésből és az ezekre a kérdésekre adott válaszokból álltak, kézzel íródtak. És egy gyereknek nagyon jót tesznek azok a percek, amiket ceruzát rágcsálva tölt, miközben azon gondolkodik, mit is írjon magáról.
Sok adatlapszerű könyv kapható mostanság, amikben kérdésekre kell magukról válaszolni, meg rajzolni kell. Jópofa dolgok ezek, szeretik is őket a gyerekek, de mégiscsak egészen más egy másik, igazi gyereknek írni, mint egy füzetbe, vagy mint később, remélhetőleg leghamarabb kiskamaszkorban brandet építeni maguknak előre megadott menőségekből a közösségi médiában. (Ezt a brandépítés dolgot Russel Howard, ifjú brit humorista Recalibrate c. előadásából vettem, ahol arról beszél, hogy abban a korban, amikor ő a haverjaival bambán ücsörgött a kerítésen, és lassacskán formálódott, formálgatta magát, a mai gyerekek brandet építenek a még nem létező személyiségüknek. És milyen igaza van.)
Egymás szemében fogjuk először meglátni magunkat, vagy a karikatúrát, amit az általunk elmondottakból a másik elképzel. Ez történik hőseinkkel is, amikor Zsiráf Pingvinnek öltözve – már ahogy ő elképzeli – érkezik látogatóba. Az első döbbenet után mindannyian nagyot nevetnek. Mert elmondani magunkat, az is egy tanulási folyamat eredménye. A gyerekkori barátainkon gyakorolunk.
3. Türelem
A kedvenc jelenetemben Zsiráf és az olvasó – látom a nagy várakozást az ötéves arcán – türelmetlenül várja a válaszlevelet. Amikor Pelikán megjelenik a látómezejében, türelmetlenül kiabálni kezd neki.
Aztán észreveszi, hogy ez rosszul esik Pelikánnak, aki hosszú és fárasztó utat tett meg. Zsiráf ekkor megregulázza a türelmetlenségét, és bár nagyon nehezére esik, meghallgatja Pelikán fáradalmas útjának történetét.
4. A kérdezés jobban tanít, mint egy mindentudó előadó
Lássuk be: Pingvin tanítója, Bálna professzor nem tud túl sokat a világról. Nem is bocsátkozik hosszú okoskodásokba vagy előadásokba, mert tanárnak viszont nagyon jó. Kérdez és feladatokat ad fel, és kérdésre kérdéssel válaszol. Amikor felmerül egy új fogalom, amiről dunsztja sincs, rögtön rávágja:
"Nagyszerű! Ezt már rég fel akartam adni." Tehetséges pedagógus.
5. Nem butaság néha unatkozni egy kicsit
Még a töténet elején jártunk a tesztközönségemmel, amikor rákérdezett: de hát miért nem barátkozik a Zsiráf a Pelikánnal? Jogos. Mindketten unatkoztak, nem volt barátjuk, egymás szomszédságában éltek, az egyik mégis a látóhatáron túl keresett új barátot, a másik pedig azzal foglalta el magát, hogy segít neki. Örültem, hogy a fiam feltette ezt a kérdést, és még jobban, amikor pár fejezettel később a történetben is újra szóba került. Merthogy ők is barátok lettek, jöttek rá, miközben együtt bandukoltak a Bálna-fok felé Pingvinhez. A beszélgetés így zajlott le:
„Zsiráf szörnyen hálás volt Pelikánnak.
– Köszönöm a sok repülést, drága barátom, Pelikán!
– Részemről a szerencse. Csak mert te annyira unatkoztál, én már egyáltalán nem unatkozom.
– Igen, csak mert annyira unatkoztunk, barátok lettünk.
– Igen. Nem is olyan butaság néha unatkozni kicsit.“
Gyakran olvasom neves szakemberek írásaiban, az egyik idézőjelbe teszi a szót, a másik nem, hogy unatkozni bizony nem hiábavaló: jót tesz a gyerekeknek. Az unalom és az unalom megoldása jó kis fejlesztőjáték. Kicsiknek is, kamaszoknak meg pláne. Üldögélni a kerítésen. Kitalálni valamit, és levelet írni. Nem készen kapott külső ingerekkel betölteni az űrt, hanem azzal, amire szükségünk van. Arra viszont, hogy mi az, előtte rá kell jönni.
VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>
|