Részletek a regényből
“Az egész néhány pillanat alatt történt. Pali behunyt szemmel várta, hogy elaludjon. Már majdnem sikerült neki, amikor hirtelen viszketést érzett a pizsamája gallérjánál. Odanyúlt, s azon nyomban verítékezni kezdett a homloka. Szőrcsomót tapintott a nyakánál! Megnyalta kiszáradt száját, s mélyeket lélegzett, hogy csitítsa kissé vadul kalimpáló szívét. Az izgalmak azonban csak fokozódtak. Furcsán bizseregtek a végtagjai. Oldalra pillantott. Elhűlve látta, hogy szétnyílik a tenyere és egy pamacsos mancs bújik elő a bőre alól. Szipogni kezdett.
„Mi a túró!” – nyúlt az orrához. Megfagyott ereiben a vér: nedves és hűvös volt az orra. Megrázta a fejét, hátha csak álmodik, de a hipp-hopp hatalmasra nőtt fülei hangosan klaffogtak kétoldalt. Kinyitotta a szemét.
„Csak nem pánikolni, csak nem pánikolni!” – nyugtatgatta magát, és idegesebb volt, mint valaha.”
* * *
“– Bölény bácsi! – szólította meg Pali. A tömzsi fiú megszívta az orrát.
– Mi van?
– Bölény bácsi, kérdeznénk valamit a Savanyától.
Bölény megrántotta a vállát.
– Ott van, kérdezzétek meg tőle.
– Áh nem – húzódozott Kárpica. – A világért sem akarnánk zavarni. Olyan elfoglalt szegény.
Egy szemüvegtok és egy hetedikes irodalomkönyv repült el a fejük fölött. Majd egy sikoltozó fiú rohant el előttük cafatokra szaggatott ingben és péppé vert pofázmánynyal.
– Nehéz idők – állapította meg sóhajtva Kárpica.
– Azok – bólintott Bölény. Aztán Paliékra emelte véreres szemét. – Na, mi a kérdés trágya, nyamvadtak?
Kárpica némi rémülettel a szemében nézte Bölény fatörzsvastagságú nyakát. Nagy levegőt vett.
– Az van, Bölény bácsi, hogy… izé… szóval a barátom tegnap… na, szóval azt állítja a barátom, hogy… izé… hogy…
– Mi ez a kutykurutty, te kákabélű? – förmedt rá türelmét vesztve Bölény. – Hát azt hiszitek, hogy ennyi időm van rátok, csókolom az önéletrajzotokat!
Pali gyorsan átvette a szót.
– A kérdés az: ott volt-e tegnap Savanya a barátaival Ridzó papa pizzériájában, volt-e ott egy vizsla, látott-e egy lányt elrohanni egy fiatalembertől, és kinevették-e a tutyimutyi srácot?
Bölény a szemét meresztgette.
– Na állj, arról nem volt szó, hogy kihallgatás lesz! Szerintetek meg tudok jegyezni ennyi kérdést egyszerre?
– Sokkal többre is képes vagy, Bölény bácsi – hunyorgott bátorítóan Pali. Bölény vigyorogni kezdett.
– Ne hízelegj, mert a végén még elolvadok, mint fagyi a forró aszfalton. Itt várjatok, mazsolák!
Azzal elviharzott.”
* * *
“– Ez… ez… Pali… ez… ez nagyon gáz… hú de gáz… kiiirrrááály, de gáz… pupák… te vagy az?
A vizsla mozdulatlanul meredt rá. Aztán vakkantott egyet:
– Vau!
Kárpica kilépett a zuhanyfülkéből, és gyorsan a dereka köré tekerte a törölközőjét.
– Vau! – ismételte. – Azt mondja: vau! Ez akkor most azt jelenti, hogy… mit is jelent? Egy vakkantás: nem, két vakkantás: igen?
A vizsla lefeküdt a földre és eltakarta a szemét.
– Jól van na, megzavarodtam – csapott a levegőbe idegesen Kárpica. – Végül is nem mindennap változik az ember barátja kutyává.
Hangokat hallott kintről. Felkapta Pali törölközőjét a földről, és épp csak annyi ideje maradt, hogy rádobja a kutyára. Két férfi lépett a zuhanyzóba. Beálltak a fülkékbe, és megnyitották a csapokat.
– Pszt, gyere – súgta Kárpica Palinak, és az öltöző felé indult. Ha a férfiak ekkor hátranéznek, alighanem a szívklinikán kötöttek volna ki egy közepes lefolyású infarktussal. Egy lassan araszoló törölközőt láttak volna ugyanis, amint átlibeg négy szőrös lábacskán az öltözőbe.”
* * *
“– Apa! Apa! – rohant édesapja karjába a kislány. A férfi elkapta, és a levegőbe emelte.
– Kislányom, csakhogy megvagy végre! – sóhajtotta. Emmike szaporán kalimpált a lábával.
– A függöny mögött! – bökdöste az apját. – Ott a kutyus, amelyik megmentett a boxejtől!
Szilas apuka letette Emmikét a földre. Előrelépett, és megérintette a függönyt. Valami megmozdult a selyemszövet mögött. Gigiék hátraléptek, Kárpica mamája ijedten Emilbe kapaszkodott.
– Helló! Blöki! Gyere elő! – mondta Szilas apuka. Ekkor krákogás és szipogás hallatszott a függöny mögül, majd Pali borzas feje jelent meg oldalt.
– Azt hiszem, egy kicsit meghűltem – mondta dideregve.
A többiek értetlenül bámulták. Pali? Blöki?...
– Pali? – kapta a szája elé a kezét Emmike. Smasszer összevonta a szemöldökét, Kárpica mamája pedig még közelebb húzódott Emilhez. Gigi elindult a függöny felé, de Pali egyetlen kézmozdulattal megállította: – Ne! Nincs rajtam ruha.
Szilas apuka szemei fennakadtak, de azért levette a zakóját és odanyújtotta a fiának. Pali felkapta, majd magára rántotta a függönyt és ügyesen a dereka köré tekerte. Aztán széttárta a kezét:
– Na? Van esélyem a jelmezversenyen?
Nevettek. Gigi odalépett a fiúhoz és megfogta a kezét. Smasszer megköszörülte a torkát.
– Azt hiszem, zavarunk – nézett sokatmondón a többiekre, aztán biccentett, és elindult kifelé.
– Később még számolunk – mondta Palinak az apja, mert egyáltalán nem értette, miért nincs ruha a fián. De volt annyira tapintatos, hogy most ne kérdezősködjön.”
|