- A manóba! Csaknem elfelejtettem. – Erre még Agavénak is elszállt a mérge, s nyomban összekapta magát, hogy Lili után szaladjon. Na jó, ő soha nem szaladt. Szóval összekapta magát, hogy Lili után siessen. A tündérkét azonban nehéz volt utolérni. Máris Jázmin ajtaján dörömbölt.
- Itt vagyok már, no! – dugta ki a fejét Jázmin, s Lili nagy meglepetésére Árnika is. – Mi is épp indulni készültünk. Időben oda kell érnünk a Tündér Tóhoz.
- Hapci! Ha-ha-hapci! – köszöntötte őket Árnika is.
- Árnika, te itt aludtál?
- Jaj, dehogy, akarom mondani, félig. Annyira izgatott voltam a mai nap miatt, hogy amint ágyba bújtam, eszeveszettül elkezdtem tüsszögni, meg hapcizni, meg hipcihapcizni. Erre olyan ideges lettem, hogy hapci, gondoltam, sétálok egyet a friss levegőn, hátha elmúlik a hapcizás. De sajnos nem múlt el. Ha-ha-hapci!
- Méghogy nem múlt el… - mérgelődött Jázmin. – Itt hipcegtél meg hapcogtál a házam előtt, jócskán rám is ijesztettél.
- Szóval egy szemhunyás nem sok, de annyit se aludtatok az éjszaka? – kérdezte tágra nyílt szemmel Lili.
- Jaj, dehogynem! Hiszen te is hallottál már az én híres - nevezetes nyugtatóteámról.
- Tudjuk, 2 marék levendula, 2 csipet tündérpor. Mehetünk végre? – türelmetlenkedett a háttérben Agavé.
- Pontosan! 2 marék levendula, 2 csipet tündérpor. Aludtunk, mint a bunda. De most, hogy eljött a nagy nap, megint elkezdett hapcogni, és az előbb berontott hozzám, hogy főzzek még teát. De már nincs rá idő. Rohannunk kell!
- Gyertek, menjünk! Jaj, de izgalmas. – ugrált Lili, és előreröppent, meg szökkent, barátai pedig követték.
Büdöske, a picit együgyű, ám roppant jószívű kobold rontott eléjük.
- Jaj, még nem késtünk el? - lihegte – Én már a tónál voltam, de gondoltam, csak meg kellene lepni a kicsit valami kis ajándékkal, nem? Mégis ez a nagy nap. Így hát visszarohantam, hogy leszedjem ezt a szép rózsát. – emelte büszkén magasra a gyönyörű vörös rózsát Büdöske.
- Állj! – szólt Jázmin szigorúan. – Ez Juhar kertjéből van.
Büdöske szája lebiggyedt.
- Igen, de ne mondjátok el neki. Hirtelen nem volt jobb ötletem.
- Büdi, drága, Bazsaréten csak Juharnak vannak ilyen szép nagy rózsái. Halvány tündérporom nincs róla, hogyan csinálja, de ez sajnos így van. Ő is biztosan rá fog jönni. De most nem ez a lényeg. Gyere, menjünk gyorsan!
Az öt barát, amilyen gyorsan csak tudott, a Tündér Tó felé igyekezett. Babér, Boróka, Juhar és Frézi már ott várt rájuk.
- Na végre! Gyertek, szaporán! Már azt hittem lemaradtok. – köszöntötte őket Babér.
- Az az én rózsám? – nézett Juhar gyanakvóan a Büdöske kezében lévő gyönyörű virágra.
- Hát…az a helyzet, hogy… - próbált mentegetőzni Büdöske.
- Semmi baj. – mosolygott Juhar. – Gondolom ajándéknak szántad az új kis barátunknak. Remek ötlet, Büdi!
Büdöske büszkén kihúzta magát.
- Boróka! Haapci. Lehullott az utolsó harmatcsepp, ó, ugye lehullott? Hapci!
- Jaj, Árnika! – mosolygott Boróka, a tündérlány. – Már megint? Egész éjszaka hapciztál, te szegény?
- Nem, mert Jázmin teája csodákra…hapci…képes. De mondd már! Lehullott?
- Hát persze, lehullott. Ahogy vártuk. Nézzétek csak, milyen gyönyörűen kinyílt már a tavirózsa. Már csak percek kérdése.
- Ó, olyan izgatott vagyok! – szállt be a beszélgetésbe Frézi is. - Én is alig aludtam. De én nem a hapcizás miatt, mint Árnika. Végig azon gondolkodtam, vajon hogyan nevezzük el a kis koboldot.
- De hát őt nem kell elnevezni, Frézi! – okította Boróka a tündérlányt.
- Nem kell? – hökkent meg Büdöske. – Akkor hogy hívjuk majd? Hé te!? Vagy Újoncka? Vagy Figyeljcsakide?
A többiek erre jót nevettek. Árnika pedig egyszerre tüsszentett és kacagott. Borzalmasan hangzott.
- Jaj, hiszen nem emlékezhettek. – mosolygott Boróka. - Régen nem született már új jövevény. Ő mondja majd ki a saját nevét. Ahogy kilép a tavirózsából, máris kimondja az első szavát. Az lesz a neve.
- Jaj, de izgalmas! – ugrabugrált Lili.
- Mostmár legyünk csendben, nehogy megijedjen majd szegény! – tette mutatóujját a szája elé Boróka. Onnantól kezdve senki nem szólt egy szót sem, csak mosolyogva nézték a hatalmas, csillámló, kék tavirózsát.
Bazsarét tündérei és koboldjai úgy születnek, hogy az egyébként fehér tavirózsákkal teli Tündér Tavon egyszer csak keletkezik egy rózsaszín, vagy egy kék tavirózsa. Ha rózsaszín, akkor tündér fog születni, ha kék, akkor kobold. Azt nem lehet tudni, hogy ez milyen gyakran fordul elő. Jázmin például csak egy hónappal volt idősebb Frézinél. Ám van, hogy évek is eltelnek egy új jövevény érkezéséig. Most is ez történt. Babér egy napsütéses reggelen izgatottan tapasztalta, hogy a tavon egy pici, kék tavirózsa lebeg. A jövevény akkor bújik ki a tavirózsából, ha már tíz harmatcsepp csillog rajta. Bazsarét lakói minden reggel lejöttek, hogy megnézzék, van e már harmatcsepp. Onnantól kezdve, hogy az első harmatcsepp lehull, minden azt követő kilenc reggelen ráhullik még egy. A tizedik reggelen, amikor az utolsó harmatcsepp is a helyére kerül, a kis jövevény kibújik a tavirózsából. Azon a reggelen a tizedik harmatcsepp is lehullott. Ezért volt annyira különleges az a nap.
- Kezdődik… - suttogta sejtelmesen Boróka, ám a nagy csendben persze mindenki meghallotta és izgatottan meresztették a szemüket a kék tavirózsára. Az szépen lassan, de olyan lassan, hogy csak az láthatta, aki árgus szemekkel rámeredt, elkezdett kinyílni. A Bazsalakók lélegzetvisszafojtva figyelték ezt az izgalmas folyamatot.
- Ha…ha…
- Árnika, ne! – suttogta mérgesen Jázmin. – Ne rontsd el a pillanatot.
Szegény Árnika befogta az orrát, de továbbra is fojtogatta a kijönni készülő tüsszögés, így hát hamarosan olyan kék lett a feje, mint a tavirózsának, amit vizslattak. Végül sikerült elfojtania a kitörni készülő hapciszörnyet. Közben a tavirózsa már majdnem teljesen kinyílt. Szépen lassan megpillantottak egy piciny, pirospozsgás koboldgyereket. A kék tavirózsa magasra emelkedett a kis jövevénnyel, és kiemelte őt a partra. Ezután a hatalmas virágot elnyelte a tó mélye. A piciny kobold pedig ott állt, előttük pár méterre. Senki nem mert közelebb menni hozzá, nehogy megijesszék szegényt.
- De cukiiiiii! – csúszott ki Lili száján.
- Cccsss! – csitította Boróka.
Ezután csak egymás izgatott szuszugását hallották, senki nem mert megszólalni, de hatalmas izgalommal várták már, hogy mi is lesz a pici neve. Aztán egyszer csak, végtelennek tűnő idő után a kis kobold megszólalt.
- Csucsor - Ez volt az első szava.
- Szeretettel üdvözlünk, Csucsor! – mosolygott rá Boróka, és bátorítóan felé nyújtotta a kezét. A kis Csucsor hatalmas szemekkel meredt új barátaira. Látszott rajta, hogy próbál rájönni, vajon mindannyian jót akarnak e tőle. Mindenki feszülten várakozott. Árnika ijedtében még tüsszögni is elfelejtett. Végül Boróka előrébb lépett. De csak egy pici lépést, nehogy megijessze Csucsort. A kis kobold apró lépésekkel közeledett Boróka felé, végül megállt előtte és megölelte. Boróka megsimogatta a kis buksiját.
- Mi vigyázni fogunk rád, Csucsor. – szólalt meg Babér. – S meglásd, remekül fogod magad érezni itt, Bazsaréten.
- Mit csináljunk először, Csucsor? – próbált barátkozni Lili, hiszen képtelen volt visszafogni izgalmát. – Megmutassam, hol szoktam pillangót vadászni? Vagy menjünk el a csokiszökőkúthoz? Meglásd, amint eljön az éjfél, nem csoki, hanem tündérpor fog belőle hullani.
- Lili! – szólt rá Boróka. – Nyugi! Szegényt csak megijeszted. Mindenre lesz idő. Csak szépen sorjában. Először meg kell szoknia bennünket. Nézd, hogy meg van ijedve szegény.
- Akkor elkészítem a híres nyugiteámat. Szeretnéd, Csucsor? – kérdezte izgatottan Jázmin.
- Szívesen sütök neked áfonyás sütit. – próbált kedveskedni Frézi.
- Szó sem lehet róla! – torkollta le őket Boróka. – Hiszen tudjátok, hogy az első hónapban csak nektárt ihat. Addig várjatok, utána biztosan szívesen veszi majd ezt a kedvességet. Most inkább menjünk, vezessük körbe Bazsaréten!
- Ó, majd elfelejtettem. Mielőtt még elindulnánk… - szólt, kissé szégyenkezve Büdöske. - Ez a tiéd, Csucsor. Vagyis…a tiéd volt. Csak hát…
A többiek nagyot kacagtak. A gyönyörű, vörös rózsából csak egy szár és egy nagy mócsing maradt, mert Büdöske izgalmában összemorzsolgatta.
Erre még a kis Csucsor is elmosolyogta magát.
|