Ariadne A Varázslat Velencében-sorozat második kötetének borítója is utal a történetre, meseszerű és aranyos. Az ezüstös csillagok most is fellelhetőek a borítón, ahogy azt már az előző résznél is láthattuk. A színvilága most is tetszetős, imádom, hogy mindegyik borítón van valami lila, ennél a kötetnél pedig csodásan kiegészítődik a kékkel. A cselekményszál ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért. Olivia uralkodik édesapja helyett, míg betegeskedik, Mia pedig családja száműzése után Olivia szárnyai alatt nevelkedik, bár ő sem tudja őt megvédeni az udvari sugdolózásoktól és intrikáktól, melyek bizony sűrűn fájdalmat okoznak a kislánynak. Míg az előző kötetben Olivia volt a főszereplőnk, ebben a kötetben csak mellékszereplőként van jelen, és Miáé a fő nézőpont. Tanúi vagyunk élete fontosabb pillanatainak, betekintést nyerünk a gondolataiba és az érzelmeibe. A csodaparipákon túl felfedezhetjük a sellők világát is, a kötet most is tele van varázslatos lényekkel és eseményekkel. Nagyon érdekes és izgalmas a cselekmény, a történet felépítése pedig remek. Sok szereplőt régi ismerősként üdvözölhetünk, ám akadnak újak is, mint például Ara, akit a kezdetektől kedveltem, mert Lorinnal együtt segített Miának megtalálni önmagát, és megmenteni Velencét az újabb fenyegető veszélytől.  A könyv olvastatja magát, a történet most is magával ragadja az olvasóit, s egy olyan rejtélyes világba kalauzolja, melyben kalandozni egyszerre érdekes, izgalmas és szórakoztató. Tetszett a cselekmény kibontakozása, a karakterek ábrázolása, valamint a csodaparipák és sellők varázslatos világa. Imádtam az Olivia és Lucian közötti szoros kapcsot, mely ezt a kötetet is végigkísérte, ahogy Mia, Ara és Lorin hármasának összefonódását is. Nem múlta felül az első kötetet, de a színvonalat hozta, hasonlóan jól szórakoztam, pedig nem is az én korosztályomnak íródott. Kíváncsian várom a harmadik részt. (3) Az álarckészítő lánya vissza a sorozathoz