Sopotnyik Zotán   Vargányaleves a Holdon   A szerkesztő jegyzete Mielőtt átadnánk Sopotnik Zoltánnak a szót, elöljáróban egy rövid bevezető a sorozatról és a szerzőről. Preußler Észak-Csehországban született 1923-ban, a Reichenberg lábánál (mai nevén Liberecben). Nagymamája, Dóra rengeteget mesélt neki a helyi a legendákról, a hegy gyomrában lakó óriásokról, a boszorkányokról és a tündérekről. Preußlert gyerekként elvarázsolták ezek a történetek, élete legfontosabb meséit ekkor hallotta, és mélyen elraktározta őket magában. Mindegyik Torzonborz-történetben ott van az egyik főszereplőként a nagymama, aki továbbélt Preußler meséiben. Szülei tanárok voltak, ő maga is az lett a háború után. Előtte azonban öt évig hadifogságban sínylődött a tatár köztársaságban. Hazatérése után megnősült, majd tanárként kezdett dolgozni, később iskolaigazgató lett, viszont soha nem felejtett el mesélni. Eleinte tanítványainak találta ki Torzonborz, a jószívű rabló figuráját. Az ellene küzdő, vele hadakozó két kisfiút pedig Paprika Jancsiról és Vitéz Lászlóról mintázta. A Középkelet-európai kultúrkörben ez a két, nagy hagyományokkal rendelkező mesei figura könnyűvé tette valamennyi befogadó számára a kapcsolódást. Később Preußler abbahagyta a tanítást, és teljesen a meseírásnak szentelte életét, könyvei hatalmas sikert arattak, rengeteg nyelvre lefordították őket. A magyar fordítást Nádori Lídiának köszönhetjük, aki Preußler minden eddig megjelent művét átültette magyarra. Igazán ismerőssé teszi ezeket a varázslatos történeteket, az a mesenyelv, amelyet megtalált a fordító, ugyanis az egész magyar mesehagyomány benne van, ahogy a környező országok mesekultúrája is megjelenik benne. Torzonborz kalandjai akkor lettek ismét rendkívül népszerűek, amikor a kiadó újraszínezte az eredetileg fekete-fehér rajzokat, és ezzel újabb réteget szólítottak meg a sokszor negyven-ötven évvel ezelőtt született mesék, amelyek egyetemességét már a nagyobb óvodások is élvezhetik.   És akkor most következzék Sopotnik Zoltán szubjektív jegyzete: Egyszerű könyv, csodakönyv, vagy egyszerű csodakönyv Nem is olyan egyszerű, inkább könnyed, mint egy habos kávé, persze a könnyű kávék fajtájából, és akkor lehet rajta nehéz hab is. Vagy kakaó, amit majdnem minden gyerek imád, és amit némi renyhe rablás után Torzonborz, a rabló is szeret kortyolgatni. Mert Torzonborz olyan. Rablósága minden bájával együtt. És könnyedségével persze. Mert Torzonborz könnyed rabló, az olvasó bármikor elő tudja húzni magából. Tehát mindenkiben ott van ez a csibész, és természetesen az összes rokonsága is, ha van neki olyan. És az üzletfeleiről már ne is beszéljünk. Hiába riogatnak kölyökként a zsákos emberrel, most lelepleződik az összes. Mindenki lehet Torzonborz. És Jancsi meg Lackó is lehet mindenkiből, akárhogy is hívják őt, őket. Bélának például, vagy Egonnak és Julcsának is, de ebbe ne menjünk most bele. Szokták mondani a felnőttek – gyerektől még nem hallottam –, hogy „hú, őt meg őt (például az éjszakánként porszívózó szomszéd, kora hajnalban néptáncoló másik a hatodikról, vagy a félelmetes lépcsőházi katona a lift előtt) legszívesebben kilőném a Holdra”. És mérgesek hozzá, közben kicsit elkutyásodik az arcuk. És akkor jön ez a könyv, hogy mesét csináljon ebből a mondásból, ráadásul úgy, hogy még némi félelmet is képes kiűzni az olvasóból: gyerekből, felnőttből egyaránt. A gyerekfelnőtt az más dolog, de belőle is kiűzi, csak nagy fondorlatok árán. Szóval adott az egyébként mindennapos szituáció, hogy elszabadul egy gazember, vagyis kiszabadul – de a gazembernek az most mindegy. És ha már kiküzdötte magát a tűzoltószertárból- mert hová máshová is zárnának be egy félelmetes bűnözőt?- és kint flangál az erdőben vagy osonkodik a kertek alatt, mit csináljon vele az ember gyereke? Hát fogja a szülői mondást, elszólást és fegyverként használja fel. Lecseni a szülői otthonkáról az ötletet, és akkor már csak azt tudja mondani, lőjük a Holdra fel! Erről szól a könyv, a hogyanról meg a mikéntről, és arról, melyik holdra lövik fel szegény Torzonborz főrabló urat Jancsiék. (Azt, hogy tényleg fellövik-e csak bágyadt felnőttek kérdezik.) És a játékról, mert nyilvánvaló, hogy a világ játék. Még a szorongató dolgok alján is ott van a fantázia, hogy Torzonborz borspisztolyával lőjön, ha kell. Amúgy  holdrakétát nagyon könnyű eszkábálni, csak néhány dolgot kell összeszedni otthonról és máris kész az űrutazás. Természetesen szkafander sem kell hozzá, elég ha hagyjuk, hogy a vidám rajzok kalauzoljanak, kirángassanak a kertbe, az erdőbe, a kacskaringós szomszéd utcába. Abszolút bennünk továbbélő firkák ezek, és a firkát itt a legmélyebben pozitív értelmében gondolom. Elolvastam a könyvet, kimentem a konyhába vargányalevesért, a rajzok meg jöttek utánam. Mondom én, hogy igazi firkák! Már csak egy dologra hívnám fel a figyelmet: ha úgy hozza az élet, hogy két vájtfülű- és szemű embergyerek űrutazást ígér nektek, minimum kezdjetek el gyanakodni. A felnőttek is.     Könyvparfé blog A mese egy nyugodt, kicsit álmoskás hétköznap délelőttel indul. Jancsi nagymamája a konyhaasztalnál ül, egy régi újságot lapozgat és azon gondolkodik, mi legyen az ebéd. Vargányaleves, sok szalonnával és egy nagy kanál tejföllel? Mellé készítsen egy tucat zsemlegombócot? Nosza, nem is kell több Jancsinak, indul megkeresni Lackót, hogy aztán együtt menjenek az erdőbe gombát szedni! Csakhogy az egészből nem lesz semmi, mert hirtelen berohan az ajtón kivörösödött arccal Üstöllési főtörzsőrmester, aki Győrfi Pált megszégyenítő módon parancsolja maradásra az otthoniakat. Kint nagy veszély leselkedik rájuk, jobb, ha mindenki a ház biztonságos falai közt marad. Tudni illik, Torzonborz kiszabadult a tűzoltószertárból és biztosan megint valami csínytevésen jár az esze. Ez aztán tényleg katasztrófa! Jancsi és Lackó elhatározzák, hogy kézre kerítik a gazfickót, hiszen ha már egyszer sikerült csapdába csalniuk, bizonyára ezúttal is megbirkóznak a feladattal. Most aztán elkapják ezt a Torzonborzot és örökre megszabadulnak tőle. Hohó, Jancsinak már van is egy szenzációs ötlete! Nem is kell más hozzá, mint egy papírdoboz és egy krumpliszsák. Hogy mi lesz ebből? Nem más, mint egy holdrakéta! Megépítik, hogy aztán ezzel fellőjék a Holdra a veszedelmes banditát. Sima ügy... Vagy mégsem? A történet nemcsak hogy rövid, de egyszerű is. Könnyen rájöhetünk már a legelején, hogy a jó bizony legyőzi a rosszat, és bizony minden jó, ha jó a vége. De azért néha elméláztam, hogy vajon miért nem ravaszabb Torzonborz? Van némi elképzelésünk arról, milyennek kell lennie egy veszedelmes banditának, de azt biztosan nem gondolnánk, hogy egy borspisztollyal felszerelkezve túlságosan nagy és gonosz tetteket vihetne véghez bárki is. Másrészt meg ki vagyok én, hogy ítélkezzek egy szupergonosz és veszélyes pandúr felett? Ez tényleg csak egy amolyan kiegészítő kötete a Torzonborz-trilógiának. Olyannyira, hogy 10 perc alatt könnyűszerrel elolvasható. Ennek ellenére viccesnek találtam és biztos vagyok benne, hogy a gyerekek is nagyon mulatságosnak fogják tartani ezt az "új" történetet. És ide bizony kellett az a fránya macskaköröm, ugyanis ennek a könyvnek nagyon nagy visszhangja volt a német médiában, hiszen megjelenését sokan még most is ügyes reklámfogásnak vélik. Otfried Preußler több mint 50 évvel ezelőtt írta meg ezt a mesét, mely egy régi íróasztal fiókjában várta, hogy lánya, Susanne Preußler-Bitsch felfedezze és kiadassa. Persze nem mondanám ismeretlenek sem, mert 1969-ben készült belőle bábelőadás, de az tény, hogy méltatlanul elfeledett mű ez. Kicsit talán át is szabták itt-ott, és hiányzik is belőle az a megszokott nyelvi lelemény, melyet a Torzonborz kötetekben annyira szeretünk, ám mégis sikerült egy kicsit visszavarázsolni a többi könyv hangulatát. A illusztrációkat egy új művész rajzolta az eredeti alapján. Szerintem Franz Josef Tripp is elégedett lenne Thorsten Saleina munkáival, aki ügyesen elvégezte a rá bízott feladatot, hiszen remekül illeszkednek rajzai a történethez. Figurái kicsit modernebbek, több ívet használt, picit finomabbak lettek a karakterek az eredetihez képest, de ezek egyáltalán nem zavaróak, mert a stílus hasonló. Ez a mese nem csak esti meseként állja meg a helyét, hanem kedvet adhat a gyerkőcöknek az önálló olvasáshoz is. Jól tagolt történet, vicces és helyesek az illusztrációk is. Mi kellhet még? És mindenképpen plusz pont, hogy a finom ételek ezúttal sem maradhattak ki a sztoriból. Korábban ehettünk szilvás pitét és káposztát is a nagyi konyhájában, most meg előjöttek a zsemlegombócok és a gombaleves is. Egy szó, mint száz, nevetni vágyóknak és torkosoknak alap mű! Kedvenc idézetek: "- Rendben, Jancsi, megbeszéltük. Indulhatunk. Ha a rend őrének segítség kell, mi ugrunk. Elkapjuk a rablót! De azért tudod, Jancsi... Hogy ennek a Torzonborznak éppen most kellett elszöknie, amikor én szunyókálok, hát ez tényleg hallatlan! Legszívesebben... Legszívesebben fellőném a Holdra! - Fellőnéd a... Holdra? - vonta fel a szemöldökég Jancsi. - Úgy bizony, a Holdra! - bólintott Lackó, és szedelődzködni kezdett. - A Holdra... A Holdra... - motyogta Jancsi, aztán elnevette magát. - Te, Lackó! Remek ötletet adtál, tudod-e? Fogjuk ezt a Torzonborzot, és... Bizony, ezt fogjuk tenni!" "Torzonborz, a rabló komolyan vette a hivatását. Nyáron minden hétköznap pontban hatkor kelt. Legkésőbb fél nyolckor elindult otthonról, a rablóbarlangból, és lelkiismeretesen lesben állt."