A nagyvárosi meseregény elején a nejlonzacskós földönfutó, vagy inkább csak földön bandukoló csavargó, Hetedhét Hugó váratlanul fedélhez jut Búbanya, a mufurc barlanglakó ajánlására.  A Gizike által üzemeltetett Kóbor Szálló a legkülönfélébb figurák gyűjtőhelye. Az erdőszéli házikó rongyos szőnyegekkel, törött lábú fotelekkel van tele, a falat élénk színű festmények és választékosan elhelyezett ütött-kopott serpenyők díszítik. A nagyszívű, francia gasztro-örökségére felvágós háziasszony paradicsomos tonhalkonzervvel és hozzá remekül passzoló kakaós rizsfelfújttal tartja jól vendégeit. A mindenkit befogadó szállóban a pókot is hely illeti, de itt lakik Lust Alfonz, a nyugalmazott operaénekes, aki hálósipkát visel cilinder helyett, és mindig elalszik beszélgetés közben, Madár Bandi, a világ legmihasznább erőművésze, Cini, a kétbalkezes boszorkánytanonc és Bolívia, a lustakötés címzetes egyetemi tanára is. Egyetlen szabály megszegése jár kidobással, ez pedig a lábmosás kihagyása. „Az én házamban senki nem fekhet le koszos lábbal!”– figyelmezteti első este Hugót is. És nem ez az egyetlen, amit nehéz megszokni a nejlonzacskós hősnek. Nehéz a jól megszokott bánata nélkül is:   „Anélkül túl könnyű volt, talán el is repült volna, ha a degeszre tömött nejlonzacskó le nem húzza. A legfurcsább mégis az volt, hogy előre tudta, hol fogja tölteni az éjszakát. Még az is megfordult a fejében, hogy ettől a naptól fogva ő már nem is rendes földönfutó.” Így lesz a félelmetes fogsorú óriás rottweiler Dínóból terápiás kutya, aki maga is megszelídül a Hugóval való barátságban. Nemcsak nem harapja le a férfi kezét, hanem még az amúgy kifejezetten utált párizsit is megeszi udvariasságból. Gizike nemcsak a szálló igazgatója, hanem Riki nagymamája is. Mindezt úgy, hogy talán nem is igazi felnőtt. „Riki megfigyelte, hogy a felnőttek mindig sietnek, és mindenhova a legrövidebb úton mennek, ezzel szemben a nagymama nem szeretett sietni, és soha sehová nem a legrövidebb úton ment. Ha már úgyis erre járunk, miért is ne nézzük meg? – mondta gyakran, és olyankor megnézték. Erről jut eszembe, miért is ne ugornánk be? – vetette fel máskor, és olyankor beugrottak.” Pontosan olyan nagymama, amilyet Vekerdy Tamás is kíván mindannyiunknak. A Kóbor Szálló életét Sunyi Sanyi érkezése bolondítja meg, már amennyire ez lehetséges. Torta készül a betörőnek, aki annak ellenére nőtt a szívükhöz, hogy nem volt kedves, sem segítőkész, nem adott, inkább elvett. „Nem volt különösebben kellemes társaság, mégis hozzájuk tartozott, mint perechez a köménymag, darázshoz a fullánk, borzhoz a bűzmirigy.” És ezen a ponton előjönnek Hugó előítéletei az ismeretlen rablóval szemben. „Talán még az álmaimat is elrabolja – rémüldözött Hugó. – Lehettem eddig földönfutó csavargó, de legalább az álmaimat nem kellett féltenem senkitől!” De Sanyi nadrágra vagy bakancsra utazik, hűti le Gizike. „Higgye el, álmai neki is vannak. Sokkal fényűzőbbek is, mint magának.” Az este valóban pompásan sikerül, Sanyi vidám történeteket mesél az elmúlt évben elkövetett legsikeresebb rablásairól, például amikor ékszereket zsákmányolt az erdei szarkák fészkéről, vagy amikor a keresztet majdnem elhozta a Bazilika tetejéről. Vesztére a következő munkája véletlenül épp Rikiék otthona, ahol a serpenyő ütése után ezzel szembesülve megfogadja, hogy új életet kezd és „szégyenszemre becsületes embernek áll.” Minden bizonnyal megfordult már egy-két pszichológus foteljében, mert így mentegeti magát: „Tudják, én tényleg nem tehetek róla. Nekem gyerekkoromban megmondták, hogy semmi másra nem vagyok jó, úgyhogy betörő lesz belőlem.”   A könyv végén az elveszettnek hitt szerelem is rátalál Hugóra. Annyit elárulhatunk, hogy a félénkségét undokságnak álcázó Búbanya nem az, akinek mutatta magát. A Kóbor Szálló egy nagyon szeretnivaló és szórakoztató könyv, saját kisiskolásainknak olvasásra, felolvasásra és hallgatásra is pont jó.  Kiss Eszter Forrás: index.hu