Panni és Kobak igen széles érzelmi skálán mozog a nemsokára megjelenő Összeköt a barátság című könyvben. Szerintetek sikerül egyezségre jutniuk?   foxbokks.hu   A történet főhőse Kobak, akivel már az Összeköt a szeretet kisovisaként megismerkedhettünk. Ám az egykor kicsit félénk kisfiú nem annyira bátortalan már, inkább egy okos, játékos, belevaló kisóvodás. De Kobak egy valamiben mit sem változott: még mindig elszorul a szíve, amikor el kell válnia az anyukájától. Ilyenkor mindig kicsit szomorú, olykor pedig durcás lett. Nagyon durcás. Ahogy ezen a reggelen is. Kobak aznap különösen kedvetlen volt, és ebből semmi, de semmi nem tudta kizökkenteni. Hiába a lekvároskalács, a kedves óvónénik, egyik sem vidította fel, sőt még az imádott autói sem érdekelték. Egészen addig, amíg Panni a kezébe nem vette az egyik kedvencét, egy kismarkolót. "Nem adom! Ez az enyém! – harsogta egyszer csak, ahogy a torkán kifért. Toppantott is egy nagyot. Még az orrát is felhúzta. Jó magasra." Pedig Panni csak egy picit szeretett volna játszani vele, és titkon bízott benne, hogy talán Kobak is csatlakozik… De a kisfiú nagyon megbántotta, és könnybe lábadt szemmel, hóna alatt Katica babával faképnél hagyta őt. Akkor majd megépíti a világ legszebb házikóját építőkockákból! Méghozzá egyedül! Vágta vissza dacosan a morgolódó Kobaknak. De neki sem kellett több: akkor ő meg olyan sínpályát fog építeni, amilyet nem látott még soha senki sem! Úgy is tettek. Panni építőkockázott Katica babával, Kobak sínpályát épített Bobó mackóval. Mindkettő csodaszép lett. Igazán büszkék lehettek rájuk a gyerekek. De valamiért mégsem voltak elégedettek, valami hiányzott ahhoz, hogy az örömük teljes legyen. Talán a házépítés könnyebb lenne egy kis autós segítséggel? Talán a sínpálya szebb lenne vasútállomással? Talán közösen minden sokkal-sokkal mókásabb lehetne…?