"A mese ugyanazt a napot meséli el, a két gyerek találkozásának pillanatát, csak más szemszögből"   "Lenkával, aki pillanatnyilag ugyan csupán egy hat-hétéves forma kislány, ám már az első oldalon kiderül róla, hogy ízig-vérig nő! Indoklásképp hivatkozhatnánk arra a tényre, hogy a leányzó épp teliholdkor született, ami köztudottan női princípium, ám mégsem ez a legfontosabb, hanem, hogy Lenka egész pontosan „épp oly szép kerek lett, mint maga a telihold. A kerekdedség – mint tudjuk – csak manapság számít üldözendő tulajdonságnak, korábban a nőiesség, a teljesség, a tökéletesség szimbóluma volt.   Palkó azt meséli el, hogy kicsoda az az elálló fülű, szemüveges, vékonydongájú kisfiú, akivel Lenka az előző kötet végén találkozik. Már eleve az ötlet nagyon jó: mint egy romantikus filmben, visszapörgetjük az időt, és megtudjuk, mi volt előtte, ki a másik. Palkó ugyanolyan élő figura, mint Lenka, valódi, saját élettel és problémákkal. Ő ugyanis nem túl gömbölyű, hanem túl vékony, gyenge – ahol a nőiesség fokmérője a vékony derék, ott a férfiasságé a vaskos tréfa és váll, amiben Palkó nem jeleskedik. Éjjel-nappal olvas, ahogy Lenka éjjel-nappal rajzol. Palkó pontosan ugyanolyan, mint ahogyan a Lenka című könyvben felbukkant. Nem változott, nem lett idősebb, csak ezúttal sokkal jobban megismerjük az ő személyiségét. A Palkó című könyv ugyanis nem folytatása Lenka történetének, hanem a párja. Egyszerűen kiegészíti azt." (Szegedi Katalin)       Palkó tehát ugyanolyan élő figura, mint Lenka, valódi, saját élettel és problémákkal. Ő ugyanis nem túl gömbölyű, hanem túl vékony, gyenge – ahol a nőiesség fokmérője a vékony derék, ott a férfiasságé a vaskos tréfa és váll, amiben Palkó nem jeleskedik. Éjjel-nappal olvas, ahogy Lenka éjjel-nappal rajzol.   Ahogy a kislánynál, ez nála is kettős tevékenység: elsősorban kedv és tehetség dolga, ő ebben jó és ezt szereti, de a magányos gyerek magányos játéka is, amit épp ezért lehet túlzásba vinni. Pedig ő is szeretne együtt lenni a többiekkel, nem csak a könyveivel, de akár csak Lenkát, őt sem veszik be a játékba.   A Palkó az iskolában játszódik, az iskolai kiköközösítést a felnőttek közönye teszi még nyomasztóbbá. Nem csoda, hogy Palkó boldogan indul haza, és az iskolán kívül találja meg a kislányt, aki neki való. Ő ugyanis nem akkor látja először Lenkát, amikor a lány őt: egész délután figyeli, követi, mert rögtön megtetszik neki. A találkozás nála ennek a betetőzése – Palkó birtokolja a valódi férfias erényeket, a hűséget, a kitartást, és a bátorságot. No meg persze a lovagias nagylelkűséget, hiszen akárki bántja, ő nem bosszút áll, hanem segít a másikon. Nem csoda, hogy egymásra találnak Lenkával. (Forrás: pagony.hu)   Lenka illusztrációi ezúttal is kollázstechnikával készültek, de nem a háromdimenziós megvalósítás a hangsúlyos, hanem a különféle színek és anyagok tökéletes megválasztása és kombinálása. A képek alapja hullámkarton, erre vitte fel Kata a színeket (barnákat, fehéret, feketét, vöröset), ragasztotta fel a különféle, elsősorban természetes anyagokat. Saját elmondása szerint szándékosan redukálta le az eszközöket, és szerintem nagyon jól tette, mert ebben az esetben tökéletesen megáll a mondás, miszerint a kevesebb több.   Ezt erősíti az a tény is, hogy bizonyos dolgok éppen csak jelzésértékűként jelennek meg (ceruzával felskiccelt felhők, házak, virágok, madarak, kötélen száradó ruhák, villanyvezetékek), éles kontrasztot, mégis tökéletes egyensúlyt alkotva Lenka színes, szépen kidolgozott alakjával. Modernsége mellett azért a történet nem kevés hagyományos mesei elemet vonultat fel. Számoljunk csak utána, hányszor is próbál meg Lenka kapcsolatot teremteni másokkal. Háromszor. Nézzük meg, hogy a próbatételek által több, gazdagabb lesz-e? Igen. És általa mi is, hiszen ily módon nem csupán a történet, de az illusztráció is szinte önmagát generálja, hiszen az innen-onnan összeszedett tárgyak mindig megjelennek egy későbbi képen. Mint például a kréták és a karika. Vannak viszont az egész történeten végigvonuló apróságok is, mint például a katica, ami hol itt, hol ott, hol éppen csak felvázolva, hol kidolgozottan, hogy pedig a képből kiemelkedve (ráragasztva) jelenik meg, mintha csak Lenka hűséges kísérője, segítője lenne. Kicsit olyan, mint a Holló című film madara… (na jó, közel sem annyira nyomasztó, sőt, de akkor sem tudom kiverni a fejemből). Lenka minden színessége, tehetsége és bája ellenére is magányos. Magányos akkor is, amikor a könyv elején otthon, a szobája ablakában rajzol, később is, amikor megpróbál játékba bocsátkozni a többi gyerekkel (ugróiskola, karikázás, foci), és akkor is, amikor a fekete aszfaltot népesíti be rajzaival. Ám itt, ezen a ponton éles fordulatot vesz a történet, hiszen egy hatalmas szemüveget viselő, bozontos hajú, nagy fülű, méretes szövetnadrágos kisfiú, Palkó felfigyel a magányosan rajzoló duci kislányra, odamegy hozzá, megszólítja és játékba hívja. Vagyis Lenka már nem magányos, nem kell egyedül szembenéznie a kirekesztéssel, az elutasítással, a világ egyensúlya helyreállt, az eleredő eső pedig elmossa a múlt sötét árnyait, és egy új kezdet ígéretét hordozza magában… Az eddig megemlített apróságok mellett azért még akadnak apróbb-nagyobb csemegék a könyvben, amikről mindenképpen szót kell ejteni. Ilyenek a minden oldalon másképpen megjelenő oldalszámok (különösen kedves a szívemnek a csillagos, a ceruzás, a katicás, a dobókockás és a kártyalapos megoldás); az Álomcirkusz (Kata első saját könyve) és a Lenka borítója; az itt-ott felbukkanó újságkivágások, kottarészletek, postai bélyegzők; a hatodik oldalon felsejlő bélyegrészletek; és persze Palkó rollerének kerekei, amik később Lenka foteljának karfáján jelennek meg. Mindent egybevetve a Lenka egy időtlen, gondosan és pontosan megmunkált, tökéletesen letisztult, minden felesleges sallangtól, magyarázattól, állásfoglalástól és ítélettől mentes történet a barátságról és az elfogadásról, melynek minden egyes szava, mondata és képe mélységesen mély gyermekismeretről árulkodik. A szavak és a képek által teremtett erős atmoszféra még jóval a könyv becsukása után sem hagyja nyugodni az olvasót – szinte kényszert érzünk, hogy újra és újra kinyissuk, nézegessük, lapozgassuk, olvasgassuk. (Forrás: ekultura.hu)   A Palkó  képek egytől egyig törekednek az emóciók minél teljesebb átadására, miközben a kívülállás érzetét keltik. Tehát egyszerre nézhetjük a történetet Palkó szemszögéből, valamint egy külső nézőpontból, s így a narráció képes belülről és kívülről is láttatni az eseményeket. "Egy hűvös októberi estén, fogyó holdnál született Palkó. Vajon ezért-e, vagy másért, ki tudja, de éppolyan vékonyka lett ő maga is, mint a hold sarlója." Így kezdődik a történet, s hogy az októberi születésnek tudható-e be, vagy sem, de a képeken az ősz színe a meghatározó – a sárga különböző árnyalata, na meg persze a vörös, Lenkát jelképezve.        Szegedi Katalin nagyon bátran, és persze magabiztosan alkalmaz különböző technikákat, s több képén kimerészkedik a képi síkból. Sokszor a hétköznapi tárgyak kapnak új funkciót, ezzel is mintegy új szemléletre, játékra hívja az olvasót.   Ilyen például a könyv elején a muffin formából kialakított lámpa búra, a buborékos-fóliából megalkotott habos víz, a tujának álcázott babérlevél és a parafa dugóból kifaragott rozskenyér. (Forrás: prae.hu) Magyarul tanulok blog: A képek kollázstechnikával készültek, a különféle színek és anyagok kombinálása miatt nagyon különös-varázslatos hatást kelt. Mi változott 2010 óta az alkalmazott technikában? Semmi nem változott. Mivel egy könyvpárról van szó, a két kötetnek természetesen egységesnek kellett lennie. Tehát ez is ugyanazzal a kollázstechnikával készült, talán annyi a különbség, hogy a Palkó képein még erőteljesebben érezhető a térbeli hatás, mint a Lenkáéin. A színek is kicsit mások: Lenka karakteresen piros, Palkó pedig inkább okker színű. Mit lehet tudni a cselekményről? A mese ugyanazt a napot meséli el, a két gyerek találkozásának pillanatát, csak más szemszögből. Megtudhatjuk, honnan indult Palkó, milyen viszontagságokon ment keresztül, amíg megpillantotta Lenkát.