,,Nehéz elhinni, de csodás esetek nemcsak az Óperencián túl történnek, hanem olyan helyeken is, ahol nem is várnánk” – kezdődik a mese, amelyben végig keverednek a hagyományos és a modern kifejezések.   A szerző nagyszerűen játszik a szavakkal, élvezet olvasni a könyvet.     Az öregember évek óta egyedül művelte birtokát: apró veteményesében paradicsomok piroslottak, húsos tökvirágok aranylottak, és fénylő szőlőfürtök mosolyogtak bele vidáman a téli napsütésbe. Egyetlen társa, öreg barátja volt már csak: a Matyi nevű lova. Becsületes nevén Patás Mátyás. Deres színű, szikár jószág volt, aki hűségesen szerette gazdáját. (…) De boldog is volt ez a világ! (…) Matyi felidézte magában régmúlt csikóéveinek trükkjeit, és arra jutott, hogy a szabadulás egyetlen módja, ha a mellső lábaira nehezedik, miközben minden erejét összeszedve kirúgja az utánfutó ajtaját a hátsókkal. Így is tett: izgatott nyerítés, majd hatalmas dobbantás hallatszott, és a leszakadt ajtó olyan ívben repült be az útszéli bokrok közé, hogy az még egy fácánnak is dicsőségére vált volna.”   A könyvben szívmelengető kalandokat olvashatunk a szeretetről, a megértésről. Egy cserfes, nyolcéves kislány a ló segítségére siet, és közben az ő élete is hatalmas fordulatot vesz.   A mese Józsi apóról szól, aki kénytelen a vásárban eladni a lovát, Patás Mátyást, hogy az adósságát törlessze. Egy váratlan vihar azonban közbeszól, és ahelyett, hogy a vásárba jutnának, elszakadnak egymástól. Matyi egyedül bolyong, miközben rátalál egy kertre, ahol beszélő tulipánok nőnek. A virágok ezt a képességüket egy tündérlánytól kapják meg minden hajnalban, harmat formájában. A tulipánok a következő napi harmatot felajánlják Mátyásnak, hátha így sikerül megtalálnia a gazdáját. A ló azonban Józsi apó helyett egy nyolc éves kislánnyal, Mesivel találkozik. Ráadásul az is kiderül, hogy Mátyás egy furcsa képességre tett szert a tulipános kertben: édességet tud tüsszenteni.     Mesiben és szüleiben, na meg a bérházban velük lakó állatseregletben (Denevér Bácsi, Dezső, az aranyhal, Hörcsög Néni, Eb Úr, stb.) Mátyás új barátokra tesz szert, sőt, édességtüsszentő képességei révén még a családi vállalkozást is segít fellendíteni. A ló egyre híresebb lesz, és hála ennek, Józsi apóval egymásra találnak. A mesében vannak tanítások (pl. ebéd előtt nem eszünk édességet vagy tüsszentéskor tegyük a szánk elé a kezünket: ,,Tegye a szája elé a csüdjét, ha tüsszent!”), de ezek belesimulnak a történetbe. Nagyon aranyos, ahogy Mesi magázza Mátyást.     A történet végén minden jóra fordul: Mesi családja – hála a cukrászdájuk fellendülő forgalmának – kifizeti Józsi apó adósságát, aki cserébe felajánlja nekik, hogy költözzenek hozzá a tanyára az összes állatukkal együtt. Mátyás képessége ekkor elmúlik (,,A bűbájnak vége, hisz csakugyan bevégezte célját.”), és boldogan élnek a tanyán.   A könyv illusztrációit Szimonidesz Kovács Hajnalka készítette. A színek visszafogottak és nem rikítóak. Nagyon szépek az egész oldalas rajzok, és ötletes, amikor ezek az illusztrációk ,,átnyúlnak” a következő, szöveges oldalra is. A képek kedvesek, átadják a mese hangulatát. Kár, hogy a szöveg nem lett sorkizárt a tördelés során.       Szeretnivaló szereplőket találunk egy olyan mesekönyvben, ami többszöri elolvasást érdemel. Forrás: Objektiva fiokból blog