Emrich Kriszta   Kedves meseolvasó szülők! Készüljetek fel egy fergeteges történetre, aminek az első fejezetét esti meseként elolvassátok majd a gyerekeiteknek, a többi fejezetet pedig rögtön fektetés után magatoknak. Továbbá készüljetek fel a "miért nem lesz minden tojásból kiscsibe?" típusú kérdésekre is, mert mostantól nem lehet többé megkerülni az utódnemzés-megtermékenyítés izgis, de gyerekfejjel nehezen emészthető témáját. Cserébe találtok egy kedves barátot egy tyúk személyében.   A tyúk szívmelengetően emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Először is Hilda a neve, aminek régimódi hangzása rögtön karaktert ad a viselőjének. Aztán Hilda a tyúk sztereotípiának megfelelően egy kicsit butácska. Viszont minden sztereotípiát felrúgva jellemző rá a kitartás, az optimizmus, a vitalitás, a melegszívűség, a csacskaság. Olyan, mint egy nagyon szerethető kedves rokon. Hildának a vágyai is emberiek, s két ilyen vágyának a megvalósítása a mese két fő története. Az első vágya, hogy meglátogassa a szomszéd faluban lakó tyúknénikéjét és kiscsibéit. Ennek megvalósítása egyáltalán nem egyszerű feladat, Hilda többször is nekivág a kalandos útnak különféle lehetőségeket felhasználva. Igazi optimista módjára még tanulni is próbál az elkövetett hibákból. Heroikus-komikus küzdelmet követhetünk estéről estére. Elárulom, hogy végül célba ér, mégsem tud nyugton maradni. A második vágyát viszont nem fedem fel, legyen meglepetés az olvasók számára. Hilda környezete a megszokott falusi világ, sok állattal, baromfiudvarral, gazdasszonnyal, réssel a drótkerítés alatt. (Bár pl. az én fiaimnak ez egyáltalán nem megszokott világ, sőt!) Ám ez a környezet néhány szempontból egyáltalán nem hétköznapi. Az emberek jóindulatúak, és kifejezetten állatbarátok (ez alól csak a gazdasszony kivétel, de ezt tudjuk be pillanatnyi elmezavarnak), páran még érteni is vélik az állatok, jelesül Hilda mondanivalóját, de mindenképpen segítőkészek. Hildát úgy engedik sőt segítik jönni-menni ebben a kedves emberi közegben, hogy néha el is mosódik a határ a szereplők ember- és állat-volta között. Ha a falusiak nem is egyenrangú félként, inkább egyfajta patronálandó gyerekként kezelik Hildát, mégis sokkal közelebb állnak őhozzá, mint anno én a geszti nagyanyám csirkéihez. Mintha csakis hóbortos lakói lennének a falunak, tudjátok, olyan, aki a falu végén lakik és mindig picit kócos, magában beszél és van egy falka macskája, na még velük is beszélget. S mindemellett még ízig-vérig angol is a környezet, ahol az idegek lecsillapításának egyetlen bevett módja (párszor szükség van rá a mesében) a rituális teaivás. Még tyúknak is öröm lenni egy ilyen környezetben, olvasóként pedig boldogan merülünk el ebben a nagyon is esendő, ideális világban. A 4 és 6 éves srácaimnak kapásból kuncognivaló volt, hogy egy tyúk a mese főhőse, pláne, hogy az illusztrációk alapján egy elég vicces kinézetű tyúkról van szó. Külön szerencse, hogy kukásautó, tűzoltóautó és robogó is szerepel az első pár történetben, talán így jobban tudtak kötődni a tőlük idegen falusi világhoz, legalább addig, amíg Hilda jelenléte is elég lett a kötődéshez. A fejezetek hossza pont esti mesényi, egy koraibb lefektetésbe akár két fejezet is belefér. Imádták a vicces rajzokat, amik igazán színvonalasak (legszívesebben minden kiraknám a gyerekszoba falára), és jó sok van belőlük a könyvben. És szerencsére a könyv jó vastag, így a fiúknak még megvan az az illúzió, hogy sokáig olvashatjuk Hilda kalandjait. Mert jó érzés Hildával lenni. Mindenkinek jó találkozást kívánunk élete első tyúkbarátnőjéhez!