Kökény kisasszony |
Mészöly Miklós |
2017.01.27. 08:13 |
Napsütötte hegyoldalon élt Kökény kisasszony, a lakása csupa ablak volt, gicsgöcs a fala, levélzsúp a teteje. Bármilyen szellőcske jött, az mind tisztelgett nála, megsimogatták, megcsiklandozták – talán attól lett olyan gyönyörű kék.
Lakása legfelső ablakában könyökölt egész nap, és mindig csak arra gondolt: vajon milyen lesz, ha egyszer megcsípi a dér? Még kékebb? Még gömbölyűbb? Vagy tán egy még csodálatosabb ablakban fog könyökölni azután is? Ki tudja?
Tavasztól őszig sok minden történt.
|
|
Lessük meg az őszt! |
Tarbay Ede |
2017.01.27. 07:37 |
– Tudod mit, fiam? Lessük meg az őszt! Lessük meg, hogy hogyan közeledik, hatalmas köpenyét hogyan teríti ránk. Hogyan teríti rá a természetre…
A játszótérre elég gyakran jössz ki. Nemcsak a hinták, mászórudak miatt. Azért is, mert mások is vannak itt. Ugyanolyan gyerekek, mint te.
És a játszóteret bokrok szegélyezik. Se nagyok, se kicsik.
A játszótéren elég sok fa is van. Ez a hatalmas, itt a vadgesztenyefa.
|
|
Lórika kalandjai |
Drajkó-Sárosi Kinga |
2018.01.06. 19:23 |
Részlet a meseregényből
Valahol, az Indiai-óceán gyönyörű szigetén, trópusi őserdőben, egy egészen aprócska faluban élt családjával dr. Szentkirályi György, orvos. Imádott feleségével és nyolcéves kisfiával, Petivel, egy éve érkeztek „Csodaerdőbe”, ahogyan a fiúcska nevezte. Egészen különleges dolgok töténtek velük ezen a varázslatos helyen: érdekes állatokkal találkozhattak, rendkívüli helyzetekben kellett helytállniuk, feledhetetlen kalandokkal gazdagodtak.
A doktor úr azért költözött ide családjával együtt, hogy segítsen a betegek gyógyításában, de akkor még nem sejtette, mennyire nagy hatással lesz az életükre egy – Szumba szigetének fővárosába tett – hétvégi kirándulás…
Nangamesszi érdekes város volt, sajátos hangulatával egészen magával ragadta a turistákat. Szentkirályi doktor szerette volna, ha kisfia is megismeri. Peti számára a legcsodálatosabb élményt a város piaca jelentette: színpompás kavalkádjával, fűszerillattal a levegőben, megannyi látnivalójával szinte rabul ejtette őt. Ezen a napon azonban olyasmi történt, ami később örökre megváltoztatta a kisfiú életét. Egyszer csak az egyik árusnál meglátott egy hatalmas kalitkában üldögélő, gyönyörű szép madarat.
– Apa, Apa, nézd! Milyen szép madár! Gyere, légy szíves, nézzük meg, menjünk oda hozzá! – kérlelte az édesapját.
– Rendben, de utána indulnunk kell, anya már biztosan értünk. Nagyon késő van, és azt ígértem, hogy hazaérünk vacsorára – hangzott a válasz.
|
|
Margaréta |
szlovák mese |
2018.06.30. 13:02 |
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos rét. Ezen a réten nőtt egy margaréta. Zöld levelei voltak, vékony szára a füvek fölé magaslott. Kibontotta fehér szirmait, és arany szemével nézegette a világot. Hát itt vagyok! Szép jó reggelt mindenkinek!
Körülfogta őt a kék ég, amelyről a Nap meleg sugarakat szórt a harmatos rétre.
A margaréta kedvtelve nézte, hogyan csillognak-villognak a sugarak a harmatcseppen, de legjobban egy pillangó tetszett neki. Olyan volt,mint egy szép virág.
– Jó reggelt! – köszönt rá Margaréta.
– Jó reggelt! – válaszolta udvariasan a pillangó. – Légy szíves, engedd meg, hogy igyak egy kis harmatot szirmaidból
|
|
Mese a fákról |
Zelk Zoltán |
2017.06.23. 10:55 |
A világ végétől egy verébugrásnyira volt a mező, ahol a virágok és füvek a levegőben röpködtek, mint a lepkék, a fák pedig úgy sétálgattak, mint errefelé az emberek. Néha a szél is ellátogatott a mezőre, a felhők leszálltak a fák közé, s a csillagokról, nyárról és tavaszról s hasonló bölcs dolgokról beszélgettek egymással.
Így éltek a világ végén akkor a növények, s azt hitték, az egész világ ebből az egyetlen mezőből áll. Éppen ezért nagyon elcsodálkoztak, amikor váratlanul odatoppant egy nagyon-nagyon öreg Szél, s fáradtan, lihegve leült a földre.
|
|
Mese a fehércsillagos sündisznóról |
Lengyel Balázs |
2018.09.14. 01:24 |
Benedek szakasztott olyan kis sündisznó volt, mint a testvérei, akikkel együtt élt a nagy mogyoróbokor tövében. Vagy mit is mondok! Mégsem volt szakasztott olyan, mert neki egy kis fehér csillagocska nőtt a homlokán. Aggodalmaskodott is apja, anyja: "Mi lesz ebből a gyerekből?"
De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét.
Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet.
- Miért van ilyen hideg? - kérdezte egyszer Benedek.
- Mert jön a tél - felelte sünpapa.
Benedek lehajtotta csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem kérdezett, mióta világ a világ:
- Papa, miért van tél?
De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán. |
|
Mese a Föld utolsó tavaszáról |
Perszephone |
2017.02.13. 18:49 |
Mikor a zsenge fű sarjad, a világ szíve dobban;
vagy kicsiny virág nyílik, s rajt´eső cseppje koppan;
míg koronás tulipánok nyújtogatják kíváncsian nyakukat
ha elcsattan egy maszlag az orgonaillatú bújócska-bokrok alatt.
Míg mesebeli pillák szállnak lányról-lányra,
díszíti a tavaszt szoknyájok színpompája.
Emitt ying-yang ruhát horgol a pávaszemes lepke,
fonál-fogytán tempót gyorsít, ebben randizhat majd este.
|
|
Mese a piros kalapos békákról |
lengyel mese |
2017.02.13. 18:58 |
Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykurugy, a kisebbik, folyton elégedetlenkedett. Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet a saját zöld kabátját.
- Csúnya a kabátom!- nyafogta durcásan.
- Ugyan miért? – álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.
- Az is zöld, mind minden. Jaj, de unalmas!
- Tudod mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak piros valamije, jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!
|
|
Mese Csöpiről, a kis rigóról |
|
2017.02.13. 19:18 |
Élt egyszer a kerekedőben egy rigópár. Szép fészket is építettek a bokrok közé; vékony, de erős gallyakból fonták, fűszállal és puha pihetollakkal bélelték. A rigómama lerakott négy picurka kis tojást és a papával mindketten nagy szeretettel, odafigyeléssel vigyáztak rá.
A mama naphosszat melengette a tojásokat, többször megforgatta őket, a papa pedig a közeli bokrokon és fákon figyelt, nehogy valaki zavarja a költést. Messzehangzó énekével boldogan adta tudtára a környék lakóinak, hogy itt nemsokára négy kisrigó fog kikelni a tojásból.
Arra persze nagyon vigyázott, nehogy túlságosan közel csalogassa a környék falánk, cirmos kandúrját, vagy a félelmetes fészekrabló hollót, esetleg a ragadozó karvalyt.
|
|
Mese négy testvérről |
Pataki Edit |
2017.01.26. 14:02 |
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy testvér: egy fiú és három lány. Tél, Tavasz, Nyár és Ősz volt a nevük. Öreg szüleik: Év Apó és Év Anyó egyformán szerették őket, igazságosan osztották szét közöttük minden vagyonukat: az évet, három-három hónapot adtak mindegyiküknek.
Tél volt a legidősebb a testvérek között, az egyetlen fiú, hamar megszokta, hogy erősebb húgainál. Már december közepére mindent megfagyasztott maga körül. Szerette a szépséget, a tisztaságot: fehérbe öltöztette kopár környezetét.
A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg, ne hasonlítsanak egymásra. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra. Óriási jégcsapokat növesztett a házak ereszére, a barlangok bejáratára. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket. Decemberben fehér karácsonnyal kedveskedett az erre áhítozóknak.
|
|
Mesél az erdő - azaz Jeromos megjavul |
G. Joó Katalin |
2017.02.13. 18:38 |
Az erdő csendjét valami szokatlan zaj verte fel.
- Jaj.. jaj.. jaj!
Aztán megint:
- Jaj! Jaj!
Az erdei manók meghallották, s elindultak a hang irányába.
Megpillantottak valakit, aki a fa alatt fekve jajgatott.
- Jaj! Jaj! Jaj!
- Te nem tudsz mást mondani, csak azt, hogy: Jaj!- kérdezték a manók.
- Miért mit mondjak: Azt, hogy ihaj-csuhaj? Nem látjátok, hogy a fa fogságába estem? S ha valakinek fáj valamije, akkor azt mondja, hogy: Jaj…Jaj…
|
|
Miért nem tudnak beszélni a halak? |
görög népmese |
2018.09.20. 14:04 |
Valamikor, a régebbnél is régebbi időben, minden állat tudott beszélni. Még a halak is.
A macska nyávogott, a kutya ugatott, az oroszlán bőgött, az elefánt trombitált, a majmok makogtak, a madarak énekeltek, a méhek dönögtek, a tücskök cirpeltek... S körülöttük az egész világ versenyt zengett velük - az erdők zúgtak, a levelek suttogtak, a vizek csobogtak, a szelek süvöltöztek.
Akárcsak ma.
Csakhogy akkor még a halak is részt vettek a nagy muzsikában. S méghozzá nem is akárhogyan!
|
|
Napraforgó |
Donászy Magda |
2017.01.26. 10:09 |
Nyár végére megérett a napraforgó barna magja. Zsuzska féltve őrizgette: szükség lesz rá hóba, fagyba, jó lesz majd a hideg télben, tollborzoló téli szélben, mikor a víz jéggé dermed, árvamadár eledelnek.
Pár nap múlva sebbel-lobbal megjött a tél bunkósbottal. Lépte nyomán minden fagyott. Megálltak a kis patakok.
Odafenn a magas felhők ültek hófehérben. Aztán egyre lejjebb szálltak, majdnem súrolták a fákat. Esett a hó szüntelenül, erdőn, mezőn, a ház körül.
Zsuzska reggel arra ébredt, frissen esett hó fehérlett erdőn, mezőn, dombon, hegyen. Szegény madár most mit tegyen?
|
|
Négy évszak |
cseh mese |
2017.01.26. 22:50 |
Valahol messze, nagy erdõ aljában, volt egy kicsi házikó, abban lakott egy özvegyasszony a két leányával, Klárával és Laurával. Szép volt Klárika, a haja olyan ragyogó szőke, mint az olvasztott arany, csak úgy szikrázott, ha rásütött a napsugár. Gömbölyű arcocskája piros volt, mint a rózsa, szeme kék, mint az árvácskáé. Annál csúfabb volt a másik leány, mérges, irigy természetű. De az anyjuk mégis Laurát szerette, Klárikát meg alig szenvedhette. De Laura sem szerette ám Klárikát, s mind azon törte a fejét a gonosz testvér, hogy s mint tüntethetné el a háztól Klárikát, akinek szépségét, jóságát erősen irigyelte.
Mi s mi nem jutott az eszébe, egy zimankós, hideg téli napon, mikor a ház előtt halomban állott a hó, s az ereszről csüngöttek a vastag jégcsapok, azt mondja az anyjának:
|
|
Négy vándor |
Zelk Zoltán |
2017.01.26. 07:26 |
A világ végétől kilenclépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, volt egy hegy. A hegy mögött egy icipici patakocska folydogált, amiben mákszem nagyságú halak játszadoztak, s olyan kicsi békák ugráltak a partján, hogy csak a szél és a falevelek látták őket.
A hegy se volt valami óriási, a verebek gyalogláb másztak át rajta, s mikor a túlsó felére értek, még akkor is kedvük volt ugrándozni. Nem lehetett nagyobb, mint egy jókora kavics. De igazi hegy volt, s igazi volt az a cérnaszálnyi ösvény is, ami a hegytől az erdőig vezetett.
Ez az erdő már nem volt olyan kicsi, mint az ösvény, a hegy és a patak, akkora lehetett, mint mifelénk az erdők.
Vidám élet volt az erdőben, de legvidámabban négy testvér élt, akiknek az erdő közepén volt a házuk. A négy testvér neve: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél.
|
|
Néma tulipán |
Kányádi Sándor |
2017.01.26. 07:55 |
Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyiknek nincsen illata, az néma. Ilyen a tulipán is. Néma. Még suttogásnyi illata is alig van egyiknek-másiknak. De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.
De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől. Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle-fajta, szebbnél szebb, illatosnál illatosabb virággal. Örült a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot.
Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.
|
|
Őszi mese |
Zelk Zoltán |
2017.01.26. 08:16 |
Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. - Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.
- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
|
|
Párácska |
Zelk Zoltán |
2017.01.26. 19:26 |
Régen történt ez, nagyon régen, s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről se lehetett odalátni. Egy kis felhőcske született a hegy fölött, de olyan szép göndör felhőcske, hogy a nap és a hold egyszerre bújtak ki az égen, hogy láthassák a kis felhőt. A vihar is kézen fogta kis unokáit, a szellőket, így indult el velük meglátogatni Párácskát, a most született kis felhőt. Büszke is volt felhőpapa és felhőmama gyönyörű gyermekére, és gyakran mondogatta felhőpapa a szomszédainak:
– Meglátjátok, mire megnő: zivatar lesz belőle!
|
|
Tavaszi mese |
Zelk Zoltán |
2017.01.26. 08:42 |
Szellőcske a tengeren túlról jött; együtt szállt a felhőkkel. A hosszú úton barátságot is kötöttek egymással és sok mindenről elbeszélgettek.
– Én megöntözöm a göröngyös földet – mondta a felhő. – Várnak is már az emberek.
– Hát még engem! – dicsekedett a kis Szellőcske. – Nagy öröm az én érkezésem. Mert én üzenetet hozok a fecskéktől, meg a gólyáktól!
Így beszélgetve röpködték át a hegyeket, völgyeket. Mikor az első faluhoz értek, elbúcsúztak egymástól.
– Ki-ki a maga dolgára – mondta a felhő méltóságosan s már suhant is a mezők felé.
– Sok szerencsét! – kiáltott utána Szellőcske.
|
|
Téli mese |
Zelk Zoltán |
2017.04.25. 12:59 |
Egy reggel arra ébredt a kert, hogy a fűszálak dideregtek.
– Nyakunkon a dér – vacogták fázósan.
– Megfagyunk, mi lesz velünk?!
Csak egyetlen fűszál nem siránkozott.
– Ne keseregjetek! – mondta biztató hangon. – Én elmegyek a szomszéd kertekbe, hátha ott nincs dér és hideg. Aztán elviszlek oda titeket is.
|
|
|