Margaréta (szlovák mese)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos rét. Ezen a réten nőtt egy margaréta. Zöld levelei voltak, vékony szára a füvek fölé magaslott. Kibontotta fehér szirmait, és arany szemével nézegette a világot. Hát itt vagyok! Szép jó reggelt mindenkinek!
Körülfogta őt a kék ég, amelyről a Nap meleg sugarakat szórt a harmatos rétre.
A margaréta kedvtelve nézte, hogyan csillognak-villognak a sugarak a harmatcseppen, de legjobban egy pillangó tetszett neki. Olyan volt,mint egy szép virág.
– Jó reggelt! – köszönt rá Margaréta.
– Jó reggelt! – válaszolta udvariasan a pillangó. – Légy szíves, engedd meg, hogy igyak egy kis harmatot szirmaidból
A pillangó a virágra ereszkedett, kinyújtotta hosszú, vékony szívókáját, és ivott három csepp harmatot.
– Köszönöm, kedves Margaréta – suttogta, majd tovaröppent, mint egy színes virág.
– Jó utat! – integetett utána szirmaival Margaréta.
– Kinek integetsz? Kinek kívánsz jó utat? – kérdezte a ragyogó szárnyú dongócska.
– Z-z-zz! Jobb lenne, ha velem foglalkoznál! Kérlek, vendégeljél meg sárga virágporral! Én ugyanis még nem ebédeltem, sőt, nem is reggeliztem
– Kérlek, parancsolj! – szólt a jószívű Margaréta.
A ragyogó szárnyú dongócska a pukkadásig jóllakott. Elégedetten zümmögött, miután elrepült.
– Jó utat! – integetett utána szirmaival Margaréta.
Dél volt már. A nap az ég csúcsára kúszott. Felnézett Margaréta, s megpillantotta a tűzpiros hátú, pöttyös katicabogárkát. Látta, ahogy vidáman repdesett virágról virágra.
Amikor elfáradt, leereszkedett Margarétára, és kérlelően így szólt hozzá:
– Kedves Margaréta, engedd meg, hogy pihenjek egy kicsit fehér szirmaidon!
A kis katica üldögélt egy darabig, s miután megpihent, újra felröppent.
– Köszönöm, kedves Margaréta! – kiáltott röptében.
– Milyen nagyszerűen töltöttem életem első napját – gondolta Margaréta. – Hamarosan este lesz. De ha jól hallom, valaki sír. Ki lehet az?
– Én vagyok – szipogta Pókocska a szomszédos fűszálról. – Látod, elbújt a Nap, fehér köd száll a rétre, nekem meg nincs hol éjszakáznom, nincs hová bújom. Megeshet, hogy éjszaka bekap egy falánk varangyos béka.
– Ne szomorkodj – mondta Margaréta. – Inkább kússzál ide hozzám. Én majd betekerlek szirmaimmal.
Pókocska odakúszott, és lehunyta a szemét.
A szürke köd bevonta őket, a szél álomba ringatta a fűszálakat és a virágokat.
Vissza a mesékhez
|