A válogatás egyik szempontja, hogy olyan szövegekalkossák az antológiát, amelyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, mint a Szívlapát versei, de az olvasók azt is láthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök. Az antológia nyolc tematikus ciklusa mutatja, hogy az olyan témák, mint a szerelem, a család, a város vagy a természet, összehozza a régi és az új költőgenerációkat, de az is tisztán látszik, mennyi úton-módon jelenik meg mindez a művekben, és mennyire másként a korábbi századokban és a jelen költészetében. Ahogy a költő mondja: „Szívem most illatzacskó, / lelkem illatház: / ez a sok illat engem / hogy megbabonáz…” (Babits Mihály), hiszen „…a sugárutak mentén hokibotok virágzanak” (André Ferenc). A verseket a Szívlapát antológia szerkesztője, Péczely Dóra válogatta. A borító és a versekhez készült rajzok Locsmándi Mátyás munkái, aki szintén a huszonévesek csapatát erősíti, és ez az első könyv, amelyet illusztrált. A Lehetnék bárki különleges versantológia. A célja hasonló, mint a kiadó 2017-es Szívlapát című versgyűjteményének: kamaszokat és nagyon fiatal felnőtteket bevonni a versolvasók, a líra iránt rajongók körébe, hogy a versek ne csupán az iskolai kötelező anyag részeként jelenjenek meg az életükben, hanem olyan élményként, amely hozzájuk kötődik, nekik szól, őket üti szíven. A Lehetnék bárki különleges versantológia. A célja hasonló, mint a kiadó 2017-es Szívlapát című versgyűjteményének: kamaszokat és nagyon fiatal felnőtteket bevonni a versolvasók, a líra iránt rajongók körébe, hogy a versek ne csupán az iskolai kötelező anyag részeként jelenjenek meg az életükben, hanem olyan élményként, amely hozzájuk kötődik, nekik szól, őket üti szíven. Mert a kortársaik szólnak hozzájuk. Ám a kortárs kategóriát most egy kicsit másként, merészebben értelmeztük. A kötet bő kétharmadában ugyanis a mai harminc év alatti költőgeneráció versei szerepelnek, a másik közel egyharmadában pedig már köztünk nem élő költők fiatalkori versei. Helyet kaptak Adytól Vörösmartyig a nagy régiek, és többen a 20–21. század meghatározó költői közül is, mint Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor – ám mind csak olyan verseikkel, amelyeket ugyanúgy harmincéves koruk előtt írtak, mint a kötet kortárs szerzői. Az antológia hetvenkilenc kortárs költője közül a legfiatalabb tizennyolc éves, pár publikációval a háta mögött, és van köztük kötettel bíró költő is. A válogatás egyik fontos szempontja volt, hogy olyan szövegek alkossák a Lehetnék bárki című antológiát, melyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, de az olvasók azt is láthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen korai költői utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök. A „kortalan” alkotók versei közül olyan költemények kerültek a gyűjteménybe, amelyek vagy nagyon ismertek, vagy meglehetősen ismeretlenek az adott költőktől. A kötetben százhatvan vers olvasható, nyolc tágan értelmezett ciklusban, húsz-húsz verssel, és ezekben azonos arányban szerepelnek a kortársak és a múltbéli szerzők (14/6) művei. A ciklusok a fiatal olvasók számára legfontosabb témákat járják körbe. Az elsőben a gyerekkor és a család, a másodikban a fiatalkori identitás versei olvashatók, aztán jönnek a szerelmes versek, majd az egzisztenciális kérdésre, a létbe vetettség állapotaira reflektáló költemények, ezeket táj- és városversek követik, végül pedig az évszakok ciklus alkotásai nyomán szembesülhetünk azzal, hogy az évszakok toposzából kiindulva hányféle útra térhet egy vers. A grafikus, Locsmándi Mátyás a kötet kortárs szerzőihez hasonlóan még nincs harmincéves, és ez az első könyv, amelyet illusztrált. A munkában szabad kezet kapott, így azokhoz a versekhez készített rajzokat, amelyek megihlették. Mi a közös Ady Endrében, Babits Mihályban és Biró Krisztiánban? Mi foglalkoztatott egy költőt 100 éve, és mi ma? Olvass el három verset, és még utána 157 másikat a Lehetnék bárki című kötetből! Ady Endre AZ ANYÁM ÉS ÉN   Sötét haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke Kreol-arca vakított.   Szeme, vágya, eper-ajka, Szíve, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám.   Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol.   Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarabb, A legszomorubb fiút.   Ő szülje az átok sarját Erre a bús, magyar földre, Az új hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt.   Babits Mihály ANYÁM NEVÉRE   Hajnalka volt az édesanyám, hajnalra születtem én. S lelkemben már ily fiatalon nincs hajnal, semmi remény, nincs hajnal, semmi vidámság, nincs hajnal, nincsen öröm. Hajnalka volt az édesanyám s csak alkony az örököm.   Hajnalka volt az édesanyám: Kedélybeteg, árva nő ma; Mióta meghalt édesapám, házunk oly szomoru, néma: Mióta meghalt édesapám, házunk oly hallgatag, árva: Gyermekkoromba’ – szegény fiú: e házba valék bezárva. Novemberben születtem én,   Hajnalka volt az anyám: Ah, annyi gondja volt, szegény, hogy gondolt volna reám? Hogy gondolt volna fiára, ki titkon búra hajolt? (Hajnalka volt az anyja, de ő November gyermeke volt.) Síromra, ha meghalok, ez jön:   »Itt nyugszik az, ki nem élt: Nem nyúlt az eléberakotthoz, jöhetleneket remélt. Világa nem a nap vala, csak a kölcsönfényü hold: Hajnalka volt az anyja – de ő e hajnal alkonya volt.«   Biró Krisztián DUGA-1   Ma temették az öreget, aki mindig az orosz fakopánccsal riogatott. Persze nem tudtuk, mi lehet az, egy harkályt képzeltünk el, ami valószínűleg szereti a vodkát.   Az öreg volt vagy negyven kiló, és csak akkor láttuk, ha átpattant hozzá a labda. Olyan nevetségesen fenyegetett, hogy néha direkt az ablakát céloz -tuk- tuk-tuk. Aztán hamar megunva a falut, a különféle madarait, megnéztük, meddig lehet eldobni a bányató mellől.   Úgy tűnik, nekem egy pesti sörpadig sikerült. Szemben családnevek ültek: vagy utcáik voltak, vagy dallamuk. Amikor először kezet fogtam velük, valamiért nem mondtam az enyémet.   A harmadik sör után csörrent meg a telefon. Hallottad, mi lett az öreggel? Kirágta az agyát az orosz fakopáncs. Persze mindketten egy negyvenkilós remegést képzeltünk el, aki szereti a vodkát. Már tudtam, hogy az orosz fakopáncs egy monoton zaj, valami, ami kopogtatni tud a halánték körül. Valami, ami elvitte a fél családom, én pedig Pestig menekültem előle.   Miután leraktam, végig a kavicsokat néztem. Az érdekelt, hogy melyik szállhat a legmesszebb. Csak akkor szólaltam meg, amikor a szemek megaszalódtak az asztal túloldalán, és már minden költőt kibeszéltünk.   Tudtátok, hogy májkómában a beteg karjai gyakran megrándulnak? Utánozni kezdtem a nagybátyám. És képesek voltak ezt a kényszermozgást szárnyverdesésnek elnevezni.   Forrás: pagony.hu