Hintafa blog Ebben a kötetben egy társas űrutazáson veszünk részt, melynek célja egy távoli bolygón emberi kolóniát alapítani. A Nova Mundi olyan távol van, hogy az utasok hibernációban töltik az út nagyrészét. Csakhogy egy félreértelmezett tortarendelésnek köszönhetően az űrhajó meghibásodik. Astra felébred és rémülten konstatálja, hogy a Nyamimata süteményei kissé túlságosan tökéletesek: önálló életre keltek. Mi több, egyre fejlettebbek lesznek és sajnos nem viseltetnek baráti érzelmekkel az emberek süteményfogyasztási szokásai iránt. Mivel mindenki más mélyen alszik, Astrának és a kis robotnak, Robinnak kell elhárítania a veszélyt. Ám a helyzetük még annál is (k)rémesebb, mint gondolták. A pályájáról letért űrhajót közben megtalálták a roncsmentő (nem mellesleg elszánt kanálgyűjtő) pogmók és már éppen indulnának szétszerelni az elhagyatottnak vélt űrhajót. Nyomukban a Névtelen Iszonyattal, aki természetesen tökéletes ellentéte mindannak, amit a neve alapján gondolnánk róla. Reeve témaválasztása újra telitalálat, hiszen melyik gyerek ne vágyna az űrbe, felfedezni, kalandozni? Ahogy az előző részben is megtapasztaltuk, a történetvezetés feszes és érdekes, húzza-vonja magával az olvasót, egészen a legvégéig. A fejezetek hosszúsága változó, de a gazdag illusztrációknak köszönhetően nem jelentenek nehézséget. Ahogy Sen kalandjainál, itt is két-három színt és ezek árnyalatait használta Sarah McIntyre, így egy nagyon egységes, de érdekes, hangulatos és színvonalas képi világot tár elénk. Persze az is igaz, hogy minden, ami egy űrhajóval kapcsolatos minket azonnal lenyűgöz. A megnövelt betűméret és a gondosan ápolt szöveg (tudom, mindig ezzel jövök, de olyan szomorú látni az ellenkezőjét) is a kötet gyerekbarát mivoltáról árulkodik. Kíváncsi voltam, hogy befolyásolja-e P-t bármennyire, a főszereplő neme (mert minden ami lányos az nem fiús, ergo béna), de Reeve ezt is olyan jó érzékkel oldotta meg, mert egyáltalán nem okozott gondot kis olvasómnak (olyan jó ezt leírni) az azonosulás a hősnővel. Természetesen ismét napokra beletemetkezett a könyvbe és mostmár azt is tudjuk, hogy fogat mosni lehet olvasás közben is.  Bár egy űrkalandnak vagyunk szemtanúi, mégis átlengi egy nagyon optimista, bizakodó, megnyugtatóan barátságos hangulat, így kétsége sincs az olvasónak a boldog végkifejlet eljövetelét illetően. Ez pedig szintén nagyon fontos, mert nem látom értelmét a gyerek idegrendszerét túlfeszíteni egy bizonytalan kimenetelű történettel. Még a Névtelen Iszonyatban is van valami megkapóan bohókás. Természetesen a szöveg könnyed, humoros stílusában ismét nagy érdeme van a fordító Ajkay Örkénynek, aki ismét nagyon jól találta el a robotok kissé merev, tárgyilagos stílusából és Astra gyermeki hangjából eredő vicces félreétéseket. Nyelvi megoldásai (Szundibot, Nyamimata, Névtelen Iszonyat) frappánsak és szórakoztatóak.   Igazi ajándék volt, hogy rábukkantunk ezekre a kötetekre. Ajánlgatom is mindenkinek, aki érintett. Mert az olvasás kezdeti, talán legnehezebb fázisa után az ilyen gazdag képi világgal dolgozó, lebilincselő szövegek tökéletes átvezetői a következő lépcsőfokot jelentő, sűrűbb szedésű, illusztrációkban kevésbé gazdag regények világába.  A gyerekek minőségi történetekkel ellátása, nemcsak az év végi bizonyítvány miatt lényeges és nem is ér véget ez a feladat az első osztály után, amikor -papírforma szerint- elvileg tudnak már olvasni. Valójában ekkor kezdődik el az igazi munka, hogy rájöjjenek, a betűk birodalma valóban k-á-p-r-á-z-a-t-o-s.