Mindenkinek vannak hívószavai, amelyek emlékeket idéznek fel. Több is. Nekem az egyik a Mukk, azaz Muck, ha „eredetiek” akarunk lenni, merthogy nyolcvanas évekbeli gyerekkorom egyik meghatározó filmélménye (bátyám és haverjai számomra akkor még érthetetlen felnőtt videója és a King Kong mellett) A kis Muck története (Die Geschichte vom kleinen Muck, Wolfgang Staudte, 1953.) volt, amelynek főszereplője az első szuperhőseim közé is tartozott egyben. Megjegyzem, ez utóbbi tény igen fontos, hiszen személyes időszámításaim egyike is Pókember előttre és utánra osztja fel a történelmet.   Amint megláttam e kötet borítóját és címét, azonnal monokróm képsorok peregtek le előttem, ahogy (most már tudom) az akkor 11 éves Thomas Schmidt vigyorogva fut egy széles, arab utcán a túlméretezett varázscipőjében. Mit nem adtam volna azért a pár surranóért pihés fióka koromban! És hova el nem futottam volna a kis Mukk helyében!  Wilhelm Hauff és az ő kis Mukkja örök élménnyel ajándékozott meg, és nagyon valószínű, hogy merőben általános meseszeretetemet is részben nekik köszönhetem. Szóval, megörültem ennek a könyvnek, mert a történet a klasszikusok közé tartozik, és a klasszikusok ismérve az, hogy érdemes őket újra elővenni, amikor már kezdenek feledésbe merülni.    Wilhelm Hauff meséi több szempontból is klasszikusnak számítanak. Olyan jól sikerültek, hogy akár bővíthetnénk is velük Az Ezeregyéjszaka meséit. Az „Ezeregy” akkora hatással volt Hauffra, hogy saját meséinek világképévé az arab mesevilágot választotta, és még a keretes szerkezetet is átvette, csak épp nem Seherezádé mesél a királynak, hanem egy nagyvezír unokaöccse az őt felvevő/megmentő karaván vezetőinek és vica versa. Itt jegyzem meg, hogy az Ezeregy kismillió másik írót is megihletett léte számos évszázada során, csak ők nem tudták olyan remekbe szabottan megfogalmazni a gondolataikat, mint Hauff.  De visszatérve a kötetre; bevezetésként megkapjuk a látszólag semmihez sem kapcsolódó Mesék almanachját, amely valójában bármely mesekönyv bevezetője lehetne, olyan tökéletes gyökeret kínál minden olyan történetnek, amely fiatalabb az antik arab világnál. Öregebb pedig nem sok van. Ezután kezdődik Szelim Baruch három oldala, ami elég is neki, hiszen nincs más dolga, mint felépíteni a keretet, amelyben a kötet javát kitevő négy mese elhelyezkedik. Ezek között található a címadó és méltán sokféleképpen feldolgozott kis Mukk, és bizton állítom, hogy a többi mese sem marad el mögötte.  (Forrás: Szegedi Katalin honlapja) Az öt történethez Szegedi Katalin tetszetősen egyéni illusztrációi kínálnak vizuális hátteret annyira illeszkedve hozzájuk, hogy eleinte fel sem figyeltem rájuk. Nem azért, mert átlagosak lennének, hanem mert a meséket olvasva a képek olyanok voltak, mintha az általam elképzelt jelentek egy-egy állóképe vetült volna ki a könyvoldalakra. Persze, nem mindenki fog ennyire ráhangolódni a könyvre, de nekem ez azt jelenti, hogy a kiadvány tökéleteshez közelítő, egységes egészet alkot.  Ezt az érdemet nem kisebbíti, hogy a szöveg eleve magasabb szintről indul az átlagosnál. Hauff meséit részletes és könnyen elképzelhető környezetbe helyezett, hihető karakterek jellemzik, akiknek a varázslat és a csoda olyan hétköznapi, mint amilyennek minden gyermek számára lennie kellene. A kis Mukk, a húga megmentésére induló testvér, az örökségéért megküzdő herceg, vagy a gólyává változott kalifa története ezért nem csak néhány mese a sok közül, hanem olyan fabulák, amelyek az ember legbensőbb gyermeki énjét szólítják meg, miközben évezredes hagyományokat elevenítenek fel.  A kötetben található mesék: Mesék almanachja A karaván A gólyakalifa története Fatme szabadulása A kis Mukk története Az álherceg

Forrás: ekultura.hu