Kemenczky J. Anikó   „És velünk mi lesz?”     Bizonyára sok gyerek számára kétségbeejtő és szörnyű érzés, amikor az iskolakezdés napján kiderül, hogy a szülők nem vicceltek, tényleg nem vihetik magunkkal kedvenc plüssállataikat az iskolába. Hiába magyarázzák el a felnőttek ezerszer, a remény az utolsó pillanatig ott pislákol a kisgyerekben, hogy talán mégsem kell megválnia szeretett játékaitól, talán indulás előtt mégis berakhatja a táskájába. Mert hát hogyan is élnék túl egyedül a napot?! Oliver Scherz Mentsük meg Matildát! című könyve pont erre a kérdésre ad választ – az iskolakezdést ezúttal az egészről mit sem sejtő plüssállatok szemszögéből mutatja be. Mocori Muki, Vad Wim és Bumli Bom egy reggel arra eszmélnek, hogy kis gazdájuk, Matilda eltűnt: nincs sem az ágyában, sem a szülei szobájában, sem pedig a fürdőszobában. A konyhában szétnézve észreveszik, hogy Matilda még a reggelijét sem fejezte be, ott hagyott csapot-papot, pontosan úgy, mintha elrabolták volna – s ezt a sejtést megerősíti a kislány tányérja alatt talált segélykérő rajz is. Az állatkáknak nem kell több, rögtön kötelet készítenek Matilda ruháiból, és azon keresztül leereszkednek az ablakon át az utcára, s kezdetét veszi egy hatalmas kaland. Útjukat a szél irányától függően választják ki, hiszen mindenki tudja, hogy ha valakit üldözünk, széllel szemben kell menni, különben az illető szagot fog. Ha pedig a plüssállat – akit kis gazdája párnaként használ – talál egy kóbor kutyát, elég csak megszagoltatnia magát vele, és az rögtön megtalálja a keresett személyt. Meg az is evidens, hogy a rablók mindig az erdőben vernek tanyát, tehát a térképen a zöld területeket, a parkokat kell keresni – azon belül pedig a fekete bőrdzsekis, foncsorozott napszemüvegű embereket, mert a rablók ezzel a külsővel biztosítják maguknak az inkognitót. A három jó barát elindul tehát az ismeretlen városba, amiről időközben aztán kiderül, hogy talán mégsem annyira idegen: felismernek néhány helyet, ahol már jártak Matildával, és jólesően nosztalgiáznak arról, hogy milyen jó is volt vele, és mennyire hiányzik nekik. A nyomozás során sokszor bajba kerülnek, rengeteg problémát kell megoldaniuk, de szerencsére Mocori Muki, a csoport esze mindig kitalál valamit. Így jutnak ki a talált tárgyak osztályáról – ahol a hónapok óta ott lévő plüssállatok már elveszítették az életkedvüket, és néhányan meg is némultak –, a szeméttelepről és Benitől, a kisfiútól, aki hazavitte őket, és mindenféle fiús játékot akart játszani velük – Mukit például rákötötte a körbe-körbe utazó gőzmozdonyra, Bomot pedig lábánál fogva felakasztotta egy darura. A mese, azonkívül, hogy szórakoztató, még tanulságos is. A három főszereplő három különböző tulajdonságot testesít meg: Bom egy igazi álmodozó, aki bármit megtenne a barátaiért (például hajlandó az álmaiból kiszakadva kimászni az ágyból, hogy Matilda keresésére induljon), Mukinak gyorsan jár az esze, és mindenkin segíteni akar, Wim pedig egy félénk, aggódó kis oroszlán, akinek még az is eszébe jut, hogy magával vigye az elsősegélyes dobozt, hátha el kell majd látni Matilda sérüléseit. Mindhárman fejlődnek a történet során. Bom a könyv nagy részében például gyakran depresszióra utaló tüneteket produkál, de a végére felbátorodik, és Muki javaslatát az új gazda keresésével kapcsolatban határozottan elutasítja, sőt, ő az, aki a többieket a nyomozás folytatására buzdítja. Wimet a könyv elején egy félős plüssnek ismerjük meg, aki a legszívesebben otthon maradna. Ezzel ellentétben, amikor Beni fogva tartja őket, igazi oroszlánként viselkedik, kiáll magáért, megmutatja erős hangját, hatalmas fogait és körmeit, amivel eltereli Beni és anyukája figyelmét, s így Mukinak van ideje kitalálni, hogyan meneküljenek ki. Muki kapta az okos és talpraesett szerepét, akinek azt kellett megtapasztalnia, milyen az, amikor nem ura a helyzetnek. Őt ugyanis baleset éri, a lábán elszakad a bunda, és szépen lassan szétszóródnak a testét kitöltő pici golyók. Mire Wim és Bom megtalálják őt, már nincs pulzusa. Bom ekkor gondolkodás nélkül feltépi a saját hasán lévő varrást, és a vattájának egy részét belegyömöszöli Mukiba, majd Wim mindkettőjüket összevarrja az elsősegélykészletben található cérnával és tűvel. Bom vallomása megható: „Tudod, Muki… Nélküled csak ketten lennénk. És ha ketten van az ember, akkor egyáltalán nincs hárman, hanem mindennek csak a fele valahogy.” A barátság fontosságának hangsúlyozásán kívül még egy üzenete van a könyvnek, mégpedig az, hogy mindenki egyformán fontos, mert mindenki egyedi és pótolhatatlan. Erről szintén Bom beszél Mukinak, amikor felvetődik a kérdés, hogy mi egyszerűbb: megkeresni Matildát, vagy pedig találni egy új gazdát: „Az a kislány nagyobb, mint Matilda. És nincs copfja. A második Matildának ugyanolyan vörös hajúnak kell lennie, mint az igazinak, és szeretnie kell a málnalekvárt, mint nekem. Bele kell suttognia minden bánatát a pocakomba, és egyáltalán: mindent el kell mesélnie nekünk. Úgy kell nevetnie, mint Matildának, és fürdetnie kell minket, és levágni a karmunkat, és ugyanúgy gondoskodnia rólunk!” Ennek hatására mindhárman belátják, hogy számukra csak egyetlen Matilda létezik, és nélküle sosem lesz teljes a csapat. A kislányt a nagy kaland végén természetesen megtalálják, aki elmeséli nekik, milyen jó hely az iskola. Iskolakezdés előtt álló gyerekeknek tökéletes mese – segíthet eloszlatni a félelmeket, és talán a szülők is belátják, hogy a plüssállatoknak jobb helyük van kis gazdájuk iskolatáskájában, mint a bárhol máshol. Forrás: prae.hu pagony.hu   A saját életüket élő játékok gondolatát 1995-ben a Toy Story filmvászonra kerülése szerettette meg gyerekek tömegével, sikere pedig 23 év után is töretlen, hiszen mi sem izgalmasabb annál, mint hogy távollétünkben életre kelnek játékaink? Én pont akkora izgalommal vártam az új Toy Story megjelenését, mint a gyerekkoromat végigkísérő három részt, és nem tudom kijelenteni, hogy az életre kelő játékok gondolatát azóta elvetettem – hiszen nem vagyunk otthon, nem tudhatjuk biztosra! Az élő játékok világába kalauzol el minket Oliver Scherz legújabb könyvvével, ami egyben kiadónknál a debütáló kötete is. A Mentsünk meg Matildát! lapjain megismerjük Mocori Mukit, a kócos hajú majmot, Vad Wimet, az oroszlánt és Bomot, a medvét - hogy mi a közös bennük? Mind a hárman plüssállatok, és Matilda játékaiként élik boldog mindennapjaikat. Viszont egy reggel, amikor felébrednek, gazdájukat sehol sem találják. Így nincs is más lehetőség, a három bátor plüss azonnal útra kel, hogy megtalálják Matildát, hiszen hamar levonják a következtetést: itt kétséget kizáróan emberrablás történt! A három barát számtalan kihívással találkozik útjuk során, játszóházba, villamosra, szeméttelepre és még sok-sok helyre elkeverednek a város különböző pontjain. Még sérüléseket is szenvednek, hiszen mind tudjuk, hogy a plüssállatok fizikuma nem a város forgalmára lett kifejlesztve. Sőt egy ponton olyannyira elvesznek, hogy még az új otthon lehetősége is felmerül, de szerencsére nem adják fel a keresést, amíg rá nem lelnek Matildára. Ez a könyv számtalan kalandot rejt magában, ezalatt pedig érdekesebbnél érdekesebb emberekkel és szituációkkal kerülnek szembe a kis plüssök, akik végtelen kitartással, bátorsággal és szeretettel vágnak bele az egésznapos kutatásba. A történet során hőseink közel kerülnek a teljes kimerüléshez, a ponthoz, amikor könnyebbnek tűnik feladni, mintsem elérni a célt, de végül mindig folytatják az útjukt. A történet bizonyítja, hogy nem érdemes feladni a küzdelmet, hiszen “néha éppenséggel a legkülönlegesebb véletlenekre van szükség, a legcsavarosabb ötletekre, hogy a végén minden tökéletesen a helyére kerüljön.” (idézet a könyvből) Daniel Napp rajzai tökéletesen kísérik a mesét, kedvesek, személyiséget és valós érzéseket adnak a történet szereplőinek. Oliver Scherz pedig úgy mutatja be a gyerekeknek a plüssök és kis gazdáik különleges kapcsolatát, hogy az életvidám karakterek helyzetét a képzelet világában valós problémákkal színezi, a kényelmetlen, de mindennapi helyzeteket vidáman, kedves megoldásokkal oldja fel, amiből kicsik és nagyok is sokat tanulhatnak. És hogy mégis hová tűnt Matilda? Azt nem áruljuk el előre, de annyit elmondhatunk megnyugtatásul, hogy mégsem emberrablás áll a dolgok hátterében, és hogy az első osztályba készülő gyerekeknek szuper tippet ad, hogy ne felejtsék el megnyugtatni az otthon hagyott plüssöket: nem lesz semmi baj, amíg ők távol vannak.