Meséink gyakran vándorútra indulással kezdődnek, emlékeztetve arra is, hogy vándorok vagyunk a Földön, melyen csak átmegyünk, keresve az igazi otthonunkat. E hosszú vándorút pedig mindig a Túlvilág valamely tartományába vezet: vagy az alvilágba, ahová a Gonosz legyőzésére indul a hős, a fogságban levő Fények és lelkek kiszabadítására; vagy a magasságba, az égbe, a mennyei társ és a boldog tündérhon megkeresésére.   A magyar ősmesékből sajátos, össze nem téveszthető lelkiség és szellemiség árad. E meséket olvasni felemelő és megtisztító élmény.   A mese mint beavatás, a megismerés magyar útja, ez a mi sajátos utunk. Kiutat keresve a boldogtalanság világából a boldogság honába, a mulandóságból az örökkévalóságba.   Ha nincs meg bennünk – Jézus kifejezésével élve – az Isten országának (vagyis a tündérek mennyének) képe és vágya, akkor leragadhatunk az alsóbb világokban.   Ha valakiben nem tudatosul az ember igazi célja és küldetése: a felemelkedés az eredeti és a valódi égi hazába, akkor hiábavalóan telik el az élete.   Gyönyörű ősi meséink felragyogtatják bennünk a mennyei, a valóságos Élet fényét, és megmutatják még ma is az oda vezető utat. Azaz: őrzik magukban a lényeget, a legfontosabb igazságokat. Ezért nem lehet eléggé komolyan venni e meséket.   Elektronikus mesegyűjtemény>> Magyar népmesék nyomtatott formátumban>>