OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, gyermek és szöveg
 
 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Február
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
<<   >>
 
A NÉPMESE ELMÉLETE
A NÉPMESE ELMÉLETE : 2.1/ Varázslat és valóság között

2.1/ Varázslat és valóság között

„A tündérmese, amely a gyermeknek még ma is elsõ tanácsadója, mert az emberiség számára is ez volt valamikor, titkon tovább él minden mesében” – írja Walter Benjamin A mesemondó című esszéjében.(1)

Igen ám, de hogyan él, hogyan élhet tovább ez az örökség a racionális világ szabályrendszerébe zárva?

Milyen nyomokat hagy hõsein, történetén, felépítésén a mese csodás birodalma, természetfölötti szereplõi, varázslatai és a gyermeket körülvevõ modern világ ellentmondása, amit ha a hallgató gyerek nem is, de az olvasó felnõtt és ami még fontosabb, a teremtõ író minduntalan érzékel?
 
A varázsmese és a modern gyermekmesék sok és sokféle apróbb eltérései mellett van egy, a mese lényegét érintõ különbség: az, hogy a mû a maga világában mennyire fogadja el a csodát. A varázsmesékben nem kérdéses a történet valóságossága. Szerepeljenek benne sárkányok, táltosok, boszorkányok vagy tündérek, létezésüket sohase vonja kétségbe sem szereplõ, sem  mesélõ – legfeljebb a mai olvasó.

 

Más a helyzet a modern műmesék esetében. A szerzõ mintha ellenállhatatlan késztetést érezne, hogy megmagyarázza, vagy legalábbis kételkedését fejezze ki a mese valóságával szemben. Ennek formái természetesen rendkívül változatosak: a történetben szereplõ felnőttek nevetik ki a csodák közt élõ gyereket, mint E. T. A. Hoffmann Diótörõjében, vagy egyszerûen nem hajlandók elismerni részességüket a varázslatokban, mint P. L. Travers Mary Poppins-regényeiben. Máshol a történet allegorikus magyarázatot kap: ami a gyerek számára mese, azt a felnõtt egy elvont tanulság illusztrációjaként fogadhatja el. Így van ez Andersen A Hókirálynõjében vagy Wilhelm Hauff egyes meséiben.

Végül, de nem utolsósorban a mese „kiemelkedhet” a hétköznapi valóságból: Lewis Carroll Alice-történeteiben a kislány álmát látjuk, Milne Micimackójában a játékállatok elevenednek meg. Ezeknek a mûveknek közös vonásuk, hogy a keretük ad magyarázatot a csodára. Hasonló, de mégsem azonos eset F. L. Baum Oz, a Nagy Varázslója, ahol úgyszintén élesen elválik a reális keret a csodás mesétõl, csakhogy anélkül, hogy magyarázatát adná.(2) Azt azonban, hogy a racionális gondolkodás mégis erre a rugóra jár, remekül példázza az ebbõl készített amerikai film, amely „korrigálja” a mesét, amennyiben álomként interpretálja a csodás eseményeket.

 
Mindenekelõtt az a kérdés merülhet föl bennünk, honnan eredeztethetõ ez a kétely nélküli varázsmese felépítésétõl idegen kétnézõpontúság. A válaszért nem kell messzire mennünk (nem úgy, mint annak megértéséért).

A fantasztikus irodalom kapcsán, amelyrõl Tzvetan Todorov a fantasztikumról szóló monográfiájában (3) a következõket írja: létrejöttének alapfeltétele az olvasó habozása a történet racionális és természetfeletti  (csodálatos) magyarázata között. Ezt az elbizonytalanodást képviselheti (és legtöbbször képviseli is) a mû egy szereplõje, aki maga sem tud dönteni a körülötte zajló események valóságossága felõl. A hangsúly az eldöntetlenségen van: ha transzcendens magyarázatát adja a mű az eseményeknek, akkor a fantasztikus hatás megszûnik, és a fikció koordináta-rendszerében a csoda természetessé válik (mint a tündérmesékben), ha racionális szemszögbõl nézi, akkor elfogadhatatlannak, magyarázatra várónak állítja be (teszem azt egy bûnügyi történetben, például Conan Doyle A sátán kutyájában, ahol a nyomozás során kiderül, hogy a hátborzongató eseményeknek merõben hétköznapi magyarázatuk van).

Ezt a részletes definíciót összevetvén a műmesékkel, néhány nyugtalanító eltérést észlelünk: mert igaz ugyan, hogy ez a modern mûmesei kettõsség pontosan a természetfölötti létét vagy nemlétét érinti, de az esetek többségében szó sincs a szereplõk habozásáról. A fõhõs gyerekek biztosak a csoda létében, a felnõttek pedig egyszerûen nem hisznek benne. Éppen így áll ez a befogadóval is: akár gyerek, akár felnõtt az olvasó, az elsõ perctõl kezdve tudja, mit fogad el, és mit nem. A kettõsség mindezek ellenére mégis létezik.

 

Az eltérésnek az a titka, hogy míg a fantasztikus irodalomban a kétféle magyarázatnak egyszerre kell jelen lennie és ezáltal bizonytalanságot keltenie, addig a mûmesében ezt a kettõsséget két külön szereplõcsoport hordozza, megteremtve magának a saját külön világát. A legtisztábban ez az Oz, a Nagy Varázslóban mutatkozik meg, ahol a szürke Kansasból Oz színes mesebirodalmába repíti a forgószél Dorkát. De a Micimackóban, ahol a játékok elevenednek meg, a mesélés szituációja mintegy keretbe foglalja, idézõjelbe teszi magát a mesét. A Csudálatos Maryben a gyerekek fantasztikus helyekre jutnak, különös események történnek meg velük, miközben létezik a Cseresznyefa utca 17-es számú ház, a játszótér, a környezõ utcák és boltok a maguk hétköznapi valóságában és így tovább. A két világ a gyermeken keresztül kommunikálhat egymással: ez lesz az elsõ oka annak, hogy ezeknek a meséknek szükségszerûen a gyerek a fõhõse.

 

Ahogy azonban a mese szereplõi és világa kétfelé válik, úgy oszlanak meg az olvasók is. Ezeknek a modern mûmeséknek – és ebben áll a fantasztikustól eltérõ kettõs világlátásuk – kétféle, a mûbe kódolt olvasatuk van: a gyermeknek való – Todorov kifejezésével élve – csodás és a felnõttnek szóló különös. Az ellentmondásosság azonban annyira a mese felépítésében, hõseiben gyökeredzik, hogy nem lehet eltekinteni egyik magyarázattól sem. A kettõsségnek ez az explicit mivolta indokolja azt is, hogy még a történet allegorikus értelmezése sem zúzza szét a mesés hatást. Csak annyit jelent, hogy a felnõtt olvasat allegorikus jellegû lesz, ami azonban nem vonja kétségbe a gyermek számára a csodákat.

 

A gyermeki és a felnõtt nézõpont ellentéte azonban nemcsak az interpretációra vonatkozik, hanem áthatja a mesék felépítését is. Maga a két világ is mint a gyermek és a felnõtt világa jelenik meg. Ez indokolja a hitetlenkedést, a tagadást, a gúnyt a történetben szereplõ felnõttek részérõl. Ez indokolja Andersen A Hókirálynõjének allegorikus voltát: itt nincsenek merõben meseietlen felnõttek, hanem a gyerekek nõnek fel. A mese maga a felnõtté válás allegóriája lesz.

 

A kettõsség azonosítása a gyermek és a felnõtt világával azonban a két elv, a csodás és a racionális, illetve az általuk szimbolizált másodlagos jelentések eltávolodásáról árulkodik. A két egymást kizáró gondolkodásmód együttes megléte azt feltételezi, hogy az egyik uralkodjék a másik felett. E megkülönböztetés mentén alakul ki a mûmesék két nagy csoportja. A felnõtt világot felértékelõ mesék, amelyek a varázsmesékhez állnak közelebb, amennyiben betöltik azok lélektani, pedagógiai szerepét, és a felnövekedést mint elérendõ célt tûzik az olvasó gyermek elé, kijózanítják a csodákból. Bettelheim kifejezésével élve rájuk is vonatkoztatható a népmesék „optimista haladáselmélete” és „jövõre orientáltsága”.4 A másik típus, amelyet nosztalgikusnak titulálhatunk, a fantasztikus irodalomhoz áll közelebb. Már az elnevezés is árulkodó: ez esetben természetesen a gyermeki világ a magasabb rendû a felnõttével szemben. Ez a viszony elsõsorban a racionalitás elutasításában nyilvánul meg. Érthetõ módon ez a típus nem a jövõre orientált, hanem a visszahozhatatlan múltra koncentrál, ezáltal – és ez viszi közelebb a fantasztikumhoz – a gyermeki csodás történet sokkal több felnõttnek szóló üzenetet hordoz.

 

A mese pedagógiai funkciója felveti a mûfaj társadalmi jelentõségének kérdését, hiszen az említett mûvek egytõl egyig mûködõ gyermekmesék is, amelyek befogadási mechanizmusa, nyugodtan állíthatjuk, eltér az autonóm mûalkotások recepciójától, és a mindenkori közösség céljainak sokkal inkább alá van vetve. (Nem csak tanmesék esetében. A különbség leginkább oly módon ragadható meg, hogy míg a tanmesék kizárólag és szolgaian ezt a funkciót látják el, addig a színvonalas irodalmi mesék emellett autonóm mûalkotásokként is olvashatók.) A varázsmese esetében ez a szerep a mítoszi eredettel magyarázható. A kései leszármazott mûmesében is fellelhetõ ez a funkció, de nem képezhetõ le egyszerûen a gyermeknek szóló lélektani üzenettel. A mítosz társadalmi funkcióját Meletyinszkij a következõképpen definiálja:

„A mítosz megmagyarázza és szentesíti a fennálló társadalmi és kozmikus rendet, e rendet pedig úgy értelmezi, ahogyan az az adott kultúrára jellemzõ; úgy magyarázza meg az embernek az õt körülvevõ világot, hogy ezáltal fenntartsa a meglévõ rendet.”5

 

Ennek az értelmezésnek két összetevõje van: a rend megrajzolása és annak helyeslése. A kérdés már csak az, hogy mennyiben vonatkoztatható ez a mûmesére, mit jelent ez a kijózanító és mit a nosztalgikus típus esetében.

 

műmesében ezt a rendet a nézőpontoknak az elõbbiekben leírt kettõssége teremti meg. Magában foglalja a felnõtt racionális és a gyermek szimbolikus gondolkodásmódjának ellentétét. Ennek a lélektani indíttatású magyarázatnak azonban társadalmi konzekvenciája két olyan világlátás megfogalmazása, amely a ráción, illetve a csodán alapszik. Ez a szembeállítás egy a csodán alapuló mitikus és egy racionális, tudományos világkép ellentétét rajzolja ki.  A kettõsség ellentmondásos jellege abból fakad, hogy a tudományos világkép jelenléte a mitikus gondolkodásmód szerint felépülõ mese eszközei által fogalmazódik meg. Ezért van szükség a gyermeki világ ábrázolására, hiszen a modern társadalomban a gyermeki látásmód rokonítható a mitikussal.

Ugyanígy a gyermeki, szimbolikus megjelenítés következménye az is, hogy a két látásmód jelképes szereplõk és birodalmak, varázserõ és csodák révén formálódik meg. A tudományos világkép szempontjából viszont a kettõs nézõpont a reflexió megjelenítésére ad lehetõséget: arra, hogy a modern világban élõ ember megfogalmazza a csodához fûzõdõ viszonyát. Kijózanítson vagy vágyakozását, nosztalgiáját fejezze ki. Így jutunk vissza a mûmesék két típusához és a Meletyinszkij-féle definíció második pontjához, a fennálló rend szentesítéséhez.

 

kijózanító mese azzal, hogy a felnõtt világot tartja felsõbbrendûnek, azzal, hogy a felnövekvést vonzó célként tûzi hõse elé, azzal, hogy az akadályok legyõzését a varázsmeséhez hasonlóan mitikus megdicsõülésként jeleníti meg, a modern társadalom racionalitását értékeli többre. Hogyan formálódhat meg ez a tanulság a mese csodáinak köszönhetõen? A típus legegyértelmûbb példája Frank L. Baum Oz, a Nagy Varázslója (kisebb mértékben ide sorolhatók még példáink közül P. L. Travers Mary Poppins-történetei, sõt Lewis Carroll Alice-meséiben is kimutathatók ilyen vonások). Az Oz, a Nagy Varázslóban a két világ térbe vetítve jelenik meg: a szürke, csodák nélküli Kansas áll szemben Oz csodálatos birodalmával. A fõhõsön, Dorkán kívül a szereplõk is eszerint oszlanak meg hétköznapi és mesefigurákra. A konfliktust az szolgáltatja, hogy Dorka a csodaországból vissza akar jutni otthonába: ez a modern világ felértékelésének elsõ nyoma. Hazajutásához Oztól, a varázslótól akar segítséget kérni, de ahhoz, hogy színe elé járulhasson, sok akadályt kell még legyõznie. Útja során három társra lel, akiknek szintén van egy-egy kívánságuk: az egyik eszet, a másik szívet, a harmadik bátorságot akar kapni.

 

E három tulajdonság megszerzése a felnõtté váláshoz elengedhetetlen képességek fontosságát hangsúlyozza. Mindeddig azonban tökéletesen varázsmesei módon és varázsmeséhez illõ tartalmak fejezõdtek ki a regényben. A fordulatot az hozza, hogy a kislány, miután minden akadályt legyõzött, és kívánsága teljesítésére kerülne a sor, egy véletlen folytán rájön, hogy Oz nem hatalmas varázsló, hanem hétköznapi ember, aki – akárcsak õ – a hétköznapi világból került a csodák birodalmába. Ez az elsõ olyan mozzanat, ahol a racionalitás fölébe kerekedik a csodának, és leleplezi álságosságát. Ha így érne véget a történet, akkor egyszerû tanmese volna.

A kettõsség azonban folytatódik: Dorka társainak vágyát (akik hisznek a varázslat erejében) ügyes cselekkel teljesíti Oz, miközben õ maga mondja ki: ezeknek a képességeknek hõseink már birtokában vannak, õ csak szentesíti azok megszerzését.

„Nem tudsz nekem eszet adni? [...] – Nem, de nincs is rá szükséged. Mindennap tanulsz valamit. [...] A tudást a tapasztalat hozza meg...” „Hát az én bátorságommal mi lesz? [...] – Csak egy kis önbizalom hiányzik belõled.”

Dorka az egyetlen, aki belátja, Oz nem segíthet rajta: ráébred arra, hogy csak maga segíthet magán, nem várhat csodákat. A mitikus eszközökkel élõ mesében a racionális megoldás gyõz, méghozzá mitikus eszközökkel. A három társ elnyeri, amit akar: három, a felnõtté váláshoz elengedhetetlen tulajdonságot – de nem szûnnek meg mesehõsök lenni. Hisznek a csodában, és kívánságuk teljesül is, sõt a sikeres beilleszkedést jelképezõ királyságot is elnyerik. Dorka viszont segítségükkel a modern társadalomban egyedül szükséges hitet kapja meg: a saját erejébe vetett hitet. Ugyanakkor megtanulja a racionális társadalom csodától elhatárolódó, reflexív viselkedését. Ami a mese elején még csak szimbolikus, kivetített kettõsségként volt jelen, az a végére tudássá válik. A varázsmesei, mitikus társadalmi funkció itt tehát demitizálást jelent: a csodák birodalmában, a csodák révén kell ráébrednie a hõsnek arra, hogy csodák nincsenek.

 

A kijózanító típus tehát formájában, kifejezési módjában tökéletesen megfelel a mitikus társadalmi funkciónak: a maga kultúráját mint szimbolikus rendet ábrázolja a mûben, egyszersmind vissza is igazolja azt. Ugyanakkor maga e rend lényege ellenkezik a mitikus gondolkodásmóddal.

 

nosztalgikus mese másként ellentmondásos. A gyermeki, a mitikus világot értékeli ugyan többre, de nem tud elszámolni a racionális és a csodás közt tátongó ûrrel. Ennek a típusnak elengedhetetlen feltétele a mese elejétõl a végéig jelen lévõ reflexió.  A távolság és az elérhetetlenség érzékeltetése – ami a típus meghatározó vonása – nem jöhet létre másként, mint hogy mindkét véglet racionális módon jelenik meg (noha a mesevilág önmagában a csodás elvén alapszik). A. A. Milne Micimackójában ezt a problémát a narráció oldja meg, a szerzõ ezáltal érzékelteti a mese valótlanságát. Andersen A Hókirálynõjében úgyszintén a keretben rejlik a magyarázat: a történet allegorikus értelmet nyer: a tiszta szívû gyermek ideálja ellenpontozódik a rideg felnõttvilággal.

 

Ebbõl az ambivalenciából következik a nosztalgikus típus jellegzetes ellentmondásossága. Ezek a mûvek, mivel mégiscsak mesék maradnak, a gyermek számára továbbra is a beilleszkedés fontosságát hangsúlyozzák, elsõsorban olyan történetek vagy próbatételek segítségével, amelyek követendõ viselkedési lehetõségeket példáznak. Ezzel párhuzamosan azonban a felnõtt számára a gyermeki világ által képviselt értékek elérhetetlenségét tükrözik. Ebbõl következik, hogy a megrajzolt viselkedésformák egyben az elidegenedõ, rideg-racionális modern világban követhetõ viselkedési stratégiákkal azonosak. Ennek köszönhetõ az is, hogy a felnövekedés nem szimbolikusan, hanem racionálisan fogalmazódik meg (hiszen elsõsorban nem a gyermeki, hanem a felnõtt olvasat szempontjából fontos), és nem vonzó célként, hanem a feltartóztathatatlan értékveszteség színében tûnik fel. A reflexió sem a gyermek szintjén fogalmazódik meg: a gyermek még nem rendelkezik vele, és a mese nem is akarja rávezetni, míg a felnõtt számára a kettõsség, sõt a távolság szomorú evidencia. Az olvasatok ellentmondásosságából következik, hogy a befejezés nem lehet egyenlõ a megdicsõüléssel, inkább a belenyugvás formáját ölti magára. Épp ezért ezek a mesék gyakran nem tartalmaznak központi konfliktust, nincs bennük gonosz és jó, hiszen a próbatételek teljesítéséhez, a gonosz legyõzéséhez szükség lenne egy vonzó célra (ilyen mese a Micimackó). Ha mégis folyamatos a történet (amit jellemzõ módon egy szereplõ bajba jutása indít el, nem pedig valaminek a megszerzése), mint a A Hókirálynõ esetében, akkor az allegorikus jelentés biztosítja a csodás világtól való távolságot. Szembeszökõ, hogy mennyire hasonló hangnemben fejezõdik be ez a két, egyébként alapvetõen különbözõ mese:

 

„Így aztán együtt elindultak. De akárhová mennek, és akármi történik velük útközben, az Erdõ végében, az Elvarázsolt Völgyben, a kisfiú meg a medvéje mindig játszani fognak.”

„Egymás szemébe néztek. Még elüldögéltek a kisszékeken – felnõttek már, de szívükben gyermekek maradtak.”

 

Ezek a felnõtt szavai: védekezés az elmúlás ellen, vigaszkeresés az örök mesében, az idõtlen gyermekiben.


 


JEGYZETEK


1. Walter Benjamin: Kommentár és prófécia. Gondolat Könyvkiadó. Bp., 1969. 117.

2. A dolgozat a következõ mûvek elemzéseit használja fel illusztrációként: Andersen: A Hókirálynõ; Frank L. Baum: Oz, a Nagy Varázsló; Lewis Carroll: Alice Csodaországban, Alice Tükörországban; E. T. A. Hoffmann: Diótörõ és Egérkirály; A. A. Milne: Micimackó, Micimackó kuckója; P.L. Travers: A Csudálatos Mary, A Csudálatos Mary visszatér, A Csudálatos Mary becsukja az ajtót.

3. Tzvetan Todorov: Introduction à la littérature fantastique. Paris, 1970.

4. Bruno Bettelheim: A mese bûvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Gondolat Könyvkiadó. Bp., 1985. 15, 18.

5. J. Meletyinszkij: A mítosz poétikája. Gondolat Könyvkiadó. Bp., 1985. 217.

Forrás: Korunk folyóirat

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót