OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
A NÉPMESE ELMÉLETE
A NÉPMESE ELMÉLETE : 3.3/ A tündérmesék titkaiból (1)

3.3/ A tündérmesék titkaiból (1)

Gyermekkönyv-divatok jönnek, gyermekkönyv-divatok mennek, de a klasszikus tündérmesék mindig velünk maradnak. És ez így is van jól.

Mert a klasszikus tündérmesék[1] bizonyára tudnak valamit. Valami nagyon fontosat. Ha nem így volna, régen elfelejtődtek volna ezek a viszonylag egyszerű történetek. Amelyek ráadásul szinte mind „egy kaptafára készültek”, vagy tudományosabban szólva, ahogy Propp írja:

„Szerkezetileg valamennyi varázsmese egytípusú.”[2]

Ebből már sejthető, hogy valahol a struktúrában rejtőzködhet a titok.

Jól egybehangzik ezzel Honti János véleménye, aki szintén a szerkezetet állítja a középpontba:

„A meseszerkezet: megszerkesztett egész, kerek kompozíció, az elbeszélő technika törvényeinek teljesen megfelelően.”[3]

Azt gondolom, hogy a varázsmese struktúrája (nagyon leegyszerűsítve Propp eredményeit), ha a kapcsolóelemektől, a háromszoros ismétlésektől és a néha önállónak tűnő kiinduló helyzettől eltekintünk, akkor összesen hét mesemozzanatból áll. Ehhez jönnek még a mesekezdő és -záró formulák. A mesemozzanatokhoz egy-egy mesei funkció (egy-egy szereplő valamilyen meghatározott tartalmú cselekvése) tartozik. Ha megvizsgáljuk ezeknek a mozzanatoknak és funkcióknak a jelentését, talán közelebb juthatunk a titokhoz.

 

1. A mesekezdő formulák olyan toposzok, amelyeknek az a dolguk, hogy jelezzék, a hétköznapi világból most egy másik, azzal korántsem mindenben azonos világba lépünk.

„Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, az Óperenciás tengeren innen volt, az üveghegyen meg túl volt, volt a világon egyszer…”[4]

Vagy:

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…”[5]

Vagy:

„Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a tetűt meg a bolhát rézpatkóba verik, hogy a jégverembe bele ne botorkázzék, volt egy…”[6]

Vagy:

„Réges-régen volt, talán az ántivilágban, amikor a Halál szívében irgalom lakozék, volt egy…”[7]

Vagy:

„Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom, hogy merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy…”[8]

Vagy:

„Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még a hármas üveghegyen is túl, volt egyszer egy…”[9]

Vagy:

„Volt a világon, hol nem volt, volt egy…”[10]

Vagy:

„ Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy nagy ország, abban egy város, abban a városban egy…”[11]

 

A példák száma gyarapítható, a mesemondók nagy kedvvel variálják, bővítik újabb elemekkel e toposzokat, melyeknek funkciója a hallgatóság figyelmének felkeltése, a mesehangulat megteremtése mellett, hogy térben és időben is eltávolítsák a hallgatóktól/olvasóktól a történetet. Időben a távoli múltba, térben a messzeségbe tolják. Fontos azonban, hogy ez a múlt nincs elvágva a jelentől, annak egyfajta előzménye, a jelen ennek a múltnak a folytatása, mint ahogy a messzeség, a „hármas üveghegyen” túl is a mi világunk folytatása, ahová elméletileg bármelyikünk eljuthatna egyszer.

A varázsmesék többek között ebben különböznek a mítoszoktól, amelyek mindig a számunkra már elérhetetlen kezdetről szólnak.

Az átlépésre viszont múlhatatlan szükség van. Mert míg a mitikus kor embere számára a mítosz a jelenvaló valóság, a jelentéssel bíró, igazi élet, amelyhez képest a hétköznapok eseményei jelentéktelenek, csak halk visszhangjai, afféle ráutaló jelei a másiknak.

Ezzel szemben a varázsmese hallgatója számára a hétköznapi világ a jelenvaló, az igazi élet, ahonnan csak különleges alkalmakkor, rövid időre lehet kilépni. Míg tehát a mitikus kor embere benne él a mítoszban, életében állandóan jelen van a szent, állandóan hat életére, addig a későbbi korok embere már csak különleges alkalmakkor érintkezik ezzel a megszentelt világgal. Ez az, amit a szakrális kommunikáció kifejezéssel szokás emlegetni. Ezt a fogalmat a mesével, mesemondással kapcsolatban Bódis Zoltán így határozza meg:

„Eszerint tehát nemcsak az a meseszöveg számít szakrálisnak, amelyben bármilyen ősvallási, mitikus elem – akár az ősi hagyomány maradványaként, akár más világképi elemek átvételeként – fellelhető, hanem az, amelyben a szakrális kommunikáció sajátosságait tetten érjük. A szakrális kommunikáció a kommunikáció speciális formája, ahol a hagyományos értelemben vett kommunikációs modell egyes elemei átalakulnak. A beszélő és a hallgató szimmetrikus és variabilis kapcsolata helyett a szakrális kommunikációban inkább egy aszimmetrikus egységről beszélhetünk, ahol is a beszélő látszólag az aktívabb fél, a hallgató passzív, vagy nem a beszélővel azonos módon van jelen a kommunikációs folyamatban.”[12] Ez a találkozás, érintkezés azonban életszükséglet az ember számára, mert segít megtalálni saját élete értelmét, jelentőségét.

Ahogy Bettelheim írja:

„Elsősorban arra a kérdésre kellett választ keresnem, hogy az élet mely tapasztalatai fejlesztik ki a gyermekben a képességet, hogy megtalálja élete értelmét, és általában több értelmet lásson az életben. A szülők és egyéb gondviselők hatása a legjelentősebb; fontosságban ezután következik a gyermeknek megfelelő módon átadott kulturális örökség. A kicsiny gyermekhez ezt a tudást az irodalom közvetíti legjobban.” [13]

Látható, a gyermeknek (de nem csak a gyermeknek) szüksége van a mítosszal és/vagy a mesével való találkozásra, hogy élete jelentéssel, tartalommal, értelemmel teljen meg. S valóban, napjainkban a felnőttek is elsősorban ezért fordulnak a művészethez, hogy ott mítosz- és/vagy mesepótlékot találjanak. Talán elég, ha most csak a Tolkien-kultuszra, A gyűrűk ura című regényre és a belőle készült filmre, George Lucas egyre bővülő (jó-rossz regényfolytatásokkal kibővített) filmsorozatára, a Csillagok háborújára vagy J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamára, és a belőle készült filmekre utalok.

Ahogy Eliade megfogalmazza:

„Deszakralizált világunkban mindamellett állandóan jelen van a »szent«, s főképp képzeletbeli univerzumainkban lép fel aktívan. De ma már kezdünk rájönni, hogy a képzeletbeli világok éppúgy alkotórészei az emberi létnek, mint a nappali élmények.”[14]

A mesekezdő formulákkal kapcsolatban egy egészen más szempontú, de igen fontos mozzanatra hívja fel a figyelmet Heller Ágnes:

„Talán nem túlzok, ha feltételezem, hogy a mese-bevezetés és a mese-befejezésimplicit célja valóban az idődimenziók kialakítása. A meséből hamar megtanulja a gyermek, hogy ami volt, az már nincs, hogy ami van, az nem volt.”[15]

Az idődimenzió kialakulása pedig a gyermekkori örök jelen-ből való kilépés, azaz a modern felnőtté válás egyik első lépése.


2. A kiinduló helyzettel kell tehát kezdenünk a tündérmese szerkezetének vizsgálatát. Ez a klasszikus tündérmesék esetében legtöbbször egy, a középkori paraszti világ törvényei szerint működő világot idéz fel, melyben a királyok, a királyfiak, a királykisasszonyok is valójában csak gazdagságukban, rangjukban különböznek a hétköznapi falusi világ alakjaitól. Még el sem kezdődik maga a történet, de már itt megjelenhetnek olyan problémák, amelyeknek az érvényessége korábbról jön, és messze tovább tart, mint az a középkori falusi világ, melynek a mesék voltak legfőbb szellemi kifejeződései.

Példának kettőt emelnék ki ezek közül. Az egyik a gyermektelenség, a másik a rang, a vagyon öröklésének problémája.

Sok-sok jól ismert mese kezdődik azzal, hogy egy házaspárnak mindene megvan, mégis boldogtalanok, mert nem született gyermekük:

„Hajdanában volt egy király és egy királyné, s mindennap mondogatták: »Ah, bárcsak volna gyermekünk!«, de nem és nem lett nekik”[16] – kezdődik a Csipkerózsika.

A Szamaracska című pedig így:

„Élt egyszer egy gazdag király meg királyné, akiknek megvolt mindenük, csak gyermekük nem. A királyné éjjel-nappal siránkozott emiatt, azt mondogatta:»Mint a parlag, olyan vagyok, semmi sem terem rajtam.«[17]

Magyar népmesét is idézzünk:

„Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy öreg király, akinek Salamon volt a neve. Ennek a királynak annyi országa volt, hogy maga sem tudta, hány. Nem is ismerte valamennyi országát; azt hitte, ahány ország csak van a világon, az mind az övé, hogy nincs is rajta kívül király. De hiába volt Salamon királynak az a rengeteg sok országa, nem talált abban semmi örömet, mert nem volt fia, sem leánya.”[18]  Így kezdődik a Többsincs királyfi című mese.

A Gyöngyharmat János pedig így:

„ Hol volt, hol nem volt, volt egyszer […]

Volt egyszer a világon egy királyasszony. Annak a királyasszonynak nem volt gyereke, pedig nagyon szeretett volna. Amit csak lehetett mindent megtett, de csak nem született neki.”[19]

A példák szaporíthatók. De talán ennyi is elég egyértelműen mutatja, milyen fontos, ma is érvényes üzenete lehet már a tündérmesék kiinduló helyzetének is. Boldizsár Ildikó írja erről:

„Az utód hiánya százszorta nagyobb aggodalmat vált ki a mesékben, mint a »rosta lika vagy eggyel annál is több« gyerek. Ha egy uralkodónak vagy egy szegény embernek nincs gyermeke, a »birodalom romlásnak indul, felbomlik a rend, az apai és anyai funkciót nem gyakorló házaspár fokozatosan elveszíti uralmát saját élete fölött, egészségi állapotuk és önbecsülésük is fokozatosan romlik.«[20]

Igen, gyerek nélkül nincs igazi boldogság. Kár, hogy a mai felnőttek kevéssé okulnak a mesékből. Viszont a mai gyerekek megtudhatják belőle, hogy ők milyen fontosak, milyen értékesek a szüleik számára. Ez pedig erősítheti önbizalmukat, magyarázhatja számukra szüleik talán túlzott aggódását, szóval élhetőbbé teheti a világot számukra.

 

A másik kezdő mozzanat, amit említettem, az öröklés jogának kérdése. Ez a probléma (a jog szerinti örököst vagy az alkalmasat kell választani) visszatérően jelen van már a Bibliában is (például Jákob és Ézsau történetében). A Mirkó királyfi mesemondója így hozza ezt szóba:

„Megfelelek a kérdésedre – mondta a király. – Egyik szemem sír, mert a két bátyádra néz. A másik terád nevet. Mindig tudtam én, hogy te királynak való vagy. Csak hát ők az elsők, nem tehetlek királlyá.”[21]

A síró-nevető szemű király mesekezdet (MNK 463) mindig bátorságpróbát is tartalmaz, és útnak indítás lesz a következménye.

Rokon tartalmú a Rózsa királyfi című mese indítása:

„Sokat tűnődött, búcsálódott a király, hogy három fia közül melyikre hagyja az országát, mert nem szerette volna, hogy háromfelé darabolódjék. Egyik eszével azt gondolta, hogy a legidősebbre hagyja, mert azt is illeti meg igazság szerint; másik eszével meg azt, hogy a legkisebbre, Rózsa királyfira hagyja, mert hát az volt a legkedvesebb fia. Azután pedig azt gondolta, hogy ez sem igazság, az sem igazság, hagyja a középsőre.”[22]

Ez a nehéz helyzet sem múlt el a falusi társadalommal. Itt kell utalnom arra, amit a pszichológia a középsőgyerek-problémának nevez. Van az elsőszülött, aki ezért előnyben van a többiekkel szemben. Ő nemcsak az elsőnek járó örömet élhette meg, de egy darabig egyetlen is volt. A legkisebb pedig azért kivételezett, mert a kicsit, a gyengét óvni kell, míg a nagyobbaknak már meg kell tudni állni a saját lábukon. Szegény középső csak második lehetett, és kisebb is csak addig, míg a harmadik meg nem született. Nem véletlen, hogy középső fia a mesebeli királynak is csak utoljára jut eszébe. Hogy a probléma mennyire élő, azt bizonyítja Salinger Zabhegyzője is, ahol a főhős, Holden Caulfield keresi önmagát, a maga helyét bátyja (DB) és kicsi húga, Phoebe között a családban és a világban.

 


3. A hiány/károkozás az első mozzanat Propp szerint, mesei szüzsé igazán csak ezután kezdődik. Valami olyasmi történik, vagy valami olyasmire derül fény, ami szinte azonnal megbillenti a kiinduló helyzet egyensúlyát. Itt is két jellegzetes mesemotívumot mutatok: az egyik, amikor valamilyen bajt, gondot csak egy különleges tárgy megszerzésével, esetleg valamilyen különleges feladat megoldásával lehet orvosolni. A másik, amikor a szegénység vagy valamilyen rendkívüli esemény kényszerít ki elmozdulást a kiinduló állapottól. Ezért indítja valaki útnak a hőst.

Az elsőre jó példa a Szalonnafa című mese, amely nyilvánvaló rokona, furcsa, kicsit játékos, hitetlen-önironikus kifordítása az aranyalmafákról (Árgirus típus) (MNK400) szóló mesemotívumnak:

„Ennek a királynak olyan fája volt, amely mindennap egy szalonnát termett. No, hanem nem sok örömét látta. Hiába állított melléje minden istenadta éjen egy regiment strázsát, bizony csak ellopták a szalonnát róla.”[23]

De idesorolható Az aranyszóló pintyőke (AaTh 551) című mese is:

„Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani. Azt mondja egyszer a fiainak:

– Fiaim, ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok nekem hozni, s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét, megfelezném veletek a birodalmamat.”[24]

Nagyon hasonló a Ráadó és Anyicska című mese indítása. A bátorságpróba után azt mondja legkisebb fiának a megvakult király:

„Hát kedves fiam, messze-messze a Verestengeren is túl, a hármashegyen is túl lakik egy király, annak van egy aranytollú madara, ha én annak a madárnak csak egyszer hallhatnám meg a gyönyörű éneklését, mindjárt meggyógyulnék tőle.”[25]

A szegénység sokféleképpen lehet kényszerítő erő. Legdurvábban azokban a mesékben jelenik meg, ahol a mostohaanya a szegénységre hivatkozva akarja elpusztítani vagy elpusztíttatni mostohagyermekeit. Ilyenek például a Jancsi és Juliska típus (AaTh 327A) meséi. A típus névadójában ez a mesemozzanat így jelenik meg:

„Egy nagy erdő szélén élt egy szegény favágó a feleségével és két gyermekével, a fiút Jánoskának hívták, a leányt pedig Margitkának. Nemigen volt mit aprítaniuk a tejbe, s egyszer, amikor nagy lett a drágaság az országban, a favágó a mindennapi kenyérre valót sem tudta megkeresni. […]

–„Tudod mit, apjuk – felelt az asszony – holnap reggel kivisszük őket az erdőbe, annak is a legsűrűjébe, ott aztán tüzet rakunk, és mindkettejüknek adunk utoljára még egy darabka kenyeret, aztán dolgunkra megyünk, és magukra hagyjuk őket. Nem fognak hazatalálni, s így megszabadulunk tőlük.”[26]

 

Hasonló indítása van Az őzike vagy a Szép Cerceruska című magyar népmeséknek. Hogy ezekben a történetekben nem a mostohaság az elsődleges oka annak a törekvésnek, hogy a gyerekektől megszabaduljanak, épp a típus névadó meséje mutatja, ahol egyszerűen csak a két szülőről van szó (mostoha sehol!):egy szegény favágó a feleségével és két gyermekével.”

Ez azért nagyon érdekes, mert a kisgyermek, ahogy fokozatosan leválik az anyjáról, egyébként is tele van ambivalens érzelmekkel. Tehát a Jancsi és Juliska például az ezzel kapcsolatos gonosz érzések kivetítésére, élességük tompítására is alkalmas lehet. Rámutat erre az értelmezési lehetőségre Bettelheim is:

„A kisgyermek, mikor éjszaka a sötétben arra ébred, hogy éhe, attól retteg, hogy szülei teljesen magára hagyják, eltaszítják maguktól: ezt az érzést az éhenhalástól való félelem formájában éli át.”[27]

Rendkívüli, a hőst otthonából kilendítő esemény lehet például az, amikor az apa (a király) akaratlanul vagy szorult helyzetében elígéri valakinek a fiát vagy lányát. Ilyen mese például A zöldszakállú király című:

„Az a zöldszakállú király egyszer fogta magát, elindult vándorolni. […] A sok járás-kelésben nagyon kifáradt, megszomjazott, leült egy patak partjára. Azután lehasalt a víz színéig, hogy majd iszik egy jót. Alig kortyantott egyet-kettőt, valaki megfogta a szakállát. Húzta volna vissza, de nem tudta. Odakiált a vízbe:

– Hallod-e, te nemtudomki, ereszd el a szakállamat, míg szépen vagy!

[…]

Azt mondja egyszer a vízben valaki:

– Ha ideadod nekem, amit az országodban nem tudsz, eleresztem a szakállad.”[28]

Így ígéri oda az ördögök királyának azt a fiát a király, akinek, miután rég nem járt otthon, még nem értesült a születéséről. Hasonló kényszerhelyzetben van a Péterke című mesében szereplő apa is:

– Én bizony, édes kicsi puja emberkém, életem-halálom a kezedben van, elindultam keresztapát keresni, mert annyi gyermekem van, mint a rosta lika, még eggyel több, s már a pap is komám, a kántor is komám, senki lélek el nem vállalja a komaságot.

Azt mondja a puja emberke:

– Ezért úgy ne epekedjék kied, leszek én annak a gyermeknek keresztapja! Csak azt az egyet kötöm ki, hogy hétesztendős, hét hónapos, héthetüs, hétnapos korában adja nekem a fiát, én jó gondját viselem.

A szegény ember belé is egyezik.”

Így talál magának szabadítót az a szép kisasszony, „akit egy ördöngös vén banya megátkozott volt, hogy mindaddig puja emberke” legyen, „míg egy hétesztendős, hét hónapos, héthetüs, hétnapos vőlegényt”[29] nem talál.

De nemcsak fiúkat, lányokat is el-elígérnek könnyelmű apák. Ilyen történik általában A szép lány és a szörny típusú (AaTh 425C) mesékben. Ilyen A daloló, szökellő süsetekmadár című Grimm-mese:

„De amint a szolga odament a fához, egy oroszlán ugrott elő alóla, és bömbölni kezdett, hogy remegett a fák lombja tőle.

»Aki el akarja lopni az én daloló, szökellő süsetekmadárkámat – üvöltötte – azt megeszem.« […]»Nem menthet meg semmi más – felelte az oroszlán–, csak ha odaígéred nekem, akivel otthon elsőként találkozol. Ha erre hajlandó vagy, élhetsz, és a madarat is megkapja a lányod.«”[30]

Nagyon hasonló a Sárkány a rózsabokorban című spanyol mese indítása:

„A temérdek rózsa közül kiválasztotta a legszebbiket. De alighogy levágta, előbújt a bokorból egy sárkány, és rárivallt:

– Ki engedte meg, hogy lemessed ezt a rózsát?!

– Ide figyelj – válaszolt a király –, király vagyok, van három lányom. Utazásról térek haza, mindenik lányomnak vinnék valamit. […]

– Jól van – felelte a sárkány. – Viheted a rózsát, de holnap ide jöjj a legkisebb lányoddal. Mert ha nem, az életeddel játszol.”[31]

Mindkét mesében az apa a lánya teljesíthetetlennek tűnő kívánsága miatt kerül szorult helyzetbe. Elgondolkoztató, mondja mellesleg a mese, hogy vajon számolunk-e vágyaink, kéréseink következményeivel.

Ez a probléma kicsit másként jelenik meg a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című magyar népmese kezdésében. Bár a kívánság ugyanolyan, de itt mintha a sors akarná, hogy a disznóvá átkozott királyfi találkozzék a királlyal, majd annak lányával.

„De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót.

Egyszerre csak, amint ott kínlódnak, odasompolyodik egy disznó nagy röfögéssel, s mondja a királynak:

– Röf-röf-röf, felséges királyom, add nekem a legkisebb lányodat, s egyszeriben kiszabadítlak lovastul, hintóstul, mindenestül.”[32]

Mindenesetre ez a mesemozzanat arra is figyelmeztet, vigyázzunk a könnyelmű ígéretekkel. Nem véletlen tér vissza sok mesében, hogy az apa olyasmiről mond le, amiről még nem tud. S csak később döbben rá, milyen rosszul döntött.

 


4. A hős útnak indul. Ez a második „kötelező” mozzanat. Itt, mondja Propp, mindig térbeli helyváltoztatás következik. Amiben alapvetően két részmozzanatnak van nagy jelentősége, üzenete a hallgató/olvasó számára. Egyfelől megmutatja: ha fel akarunk nőni, akkor ki kell lépnünk a védelmező szülői házból, le kell válnunk az anyánkról (még akkor is, ha némely mesében az anya mindenáron visszatartaná fiát). Másfelől neki kell vágnunk a világnak, a sűrű erdőnek, hogy megtaláljuk a saját utunkat. Miután a dologban ezek a jelentések a legfontosabbak, a mesemondók nem is igen törik magukat, hogy bemutassák magát az utat. Erre ismét jól bevált toposzokat alkalmaznak, amelyek időben-térben továbblendítik a mesét. Ilyenekre gondolok:

„Ment, utazott immár egyes-egyedül, egy kicsi pálcikával s egy üres tarisznyával, mert persze az anyja nem adott útravalót sem neki.

Ment, ment idegen, ismeretlen helyeken, hegyen, völgyön, sík mezőkön keresztül, mindaddig, míg egy fényes rézhídhoz nem érkezett.”[33]

Vagy másutt:

 „Ment, ment egész nap. Estefelé már nagyon elfáradt, meg is éhült. Leült az út szélire egy kőre. Elővette a tarisznyájából az árpacipót, falatozni kezdett.”[34]

Vagy:

„A legkisebb királyfi ezenközben nyugatnak hajtotta a lovát. Harminchárom országot hagyott maga mögött, és még mindig nem talált rá a nyílra.”[35]

Vagy:

Megy, mendegél, terelgeti elébb-elébb a juhokat: elöl ment a három kos, nagy búsan bégetve, mert már két álló nap nem kaptak csak egy harapás szénát sem. Addig mennek, addig mendegélnek, hogy elérnek egy nagy rengeteg erdőbe.”[36]

Vagy:

„Mentek egész nap réteken, mezőkön, sziklákon által, s ha eleredt az eső, így szólt húgocska: »Isten és a mi szívünk együtt sír.« Este megérkeztek egy nagy erdőbe, s annyira fáradtak voltak a siralomtól, az éhezéstől s a hosszú gyaloglástól, hogy bebújtak egy fa odvába, s ott elaludtak.”[37]

Vagy:

„Elindul a legény, megy az erdőn keresztül, s ahogy ment, mendegélt, megfogta a legmagasabb s legvastagabb fákat, s csak úgy döntögette ki egymás után, mintha valami vékony karók lettek volna.”[38]

Vagy:

„Így, ahogy voltak, elindultak világgá. Mentek, mendegéltek nagy búsan, s egy sűrű rengetegbe értek, sűrű rengetegben egy magas hegy tetejére. Ott egy kicsit leheveredtek, s megegyeztek, hogy hárman mennek háromfelé, s úgy próbálnak szerencsét.”[39]

A legutóbbi idézet tartalmazza még azt a részmozzanatot is, ami elkerülhetetlen, ha három testvér egyszerre vág neki a világnak. Valamiképpen a két álhős testvérnek el kell válnia a legkisebbtől, aki a mese hőse lesz, és akinek a sorsával a mesemondó ezután foglalkozni fog. Ez az elválás gyakran még az elinduláskor megtörténik oly módon, hogy a két nagyobb testvér útnak indul a legjobb lovakkal, magukat máris győztesnek érezve. A legkisebb pedig ekkor találkozik a szörnyű állapotban tengődő táltos paripával.

Propp ezt mondja erről:

„Az etetés előtt a ló rühes gebe, az etetés után táltos paripává válik. A rühes gebe alakja tisztán mesebeli képződmény. A mese kedveli az ellentéteket.”[40]

A mese nem véletlen fogalmaz éles ellentétekben: így gondolkodik a kisgyermek is. Az átváltozás pedig minden hallgató/befogadó számára pozitív ígéret: lehet, hogy ma te vagy a legkisebb, a leggyengébb, de egy perc, és kiderülhet, hogy valójában a legkiválóbb vagy mind közül.

Erre az átváltozásra is mutatok néhány példát:

„Volt ott a sok pompás paripa között egy githes-göthös kis csikó. Senki se gondozta, nem csutakolta, alig látszott ki a piszokból. Göbös lába erre-arra görbült, járni is alig bírt, nemhogy szaladni tudjon. Kegyelemből tartották az istállóban. Hát most az a csúf kis csikó szólalt meg.

[…]

– Nem zab kell nekem, édes gazdám, hanem egy teknő köles meg egy teknő parázs. […]

A parazsat a kis csikó már nem szippantotta föl egyszerre. Hanem elropogtatta jóízűen. […]

Megrázkódott egyszer, megrázkódott kétszer. Mire harmadszor is megrázkódott, olyan gyönyörű aranyszőrű paripa vállott belőle, hogy kerek e világon nem volt párja.”[41]

Az már ismét egy mesei toposz, hogy az átváltozás után a táltos megkérdezi:

„– Hogy menjünk, édes gazdám? Mint a szélvész, vagy mint a gondolat?”[42] Vagy:

„– No, édes gazdám, hogy menjünk? Úgy, mint a szél, vagy mint a gondolat?[43] Vagy:

„– Ülj föl a hátamra, kicsi gazdám! Hogy menjek veled? Úgy-e, mint a madár, úgy-e mint a villámlás, vagy úgy, mint a gondolat?”[44]

 

Tovább>

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót