Galgóczi Tamás Minna kisasszony (ő üldögél a borítókép közepén megannyi cica között) eredetileg macskalányként élvezte az életet (barátságos gazdaasszony, kielégítő ellátás, pompás kert), mígnem a szomszéd épületben lévő kutatóintézet szemetesében olyan hulladékra lelt, ami elfogyasztás után – mellékhatásként – emberré változtatta. A történet másik főszereplője, Tibbe embernek született – és nem mellékesen macskabolond. Ez utóbbi tulajdonság lakóhelyén nem számít különcségnek, mivel ez arrafelé általános szokás.   Hősünk számára azonban ez nem túl előnyös, mivel újságíróként szinte kizárólag az imádott négylábúakról ír cikkeket, aminek főszerkesztője érthető okokból nem nagyon örül. Ezért aztán válaszút elé állítja lelkes beosztottját: vagy távozik a laptól, vagy feldobja a helyi hírek rovatot, izgalmas, naprakész – és macskát nem tartalmazó érdekességekkel.   A két ifjonc tehát egyedül nem megoldható problémával szembesül, de a véletlennek (és az írónő elképzelésének) köszönhetően találkoznak, s ettől kezdve… Annie M. G. Schmidt könyve nem okoz katartikus élményt az olvasónak, nem célja az ifjúsági irodalom átfogó reformja, csupán kellemes időtöltés unalmas délutánokra. Garfield életszemléletétől teljesen eltérő felfogásból közeledik a macskák lelkivilága, és gazdijaikhoz való viszonyuk ábrázolásához. Történetéből nem hiányzik az állatszeretet, ami az emberek hibáival és erényeivel keveredik. Mindez persze nem hangos állatvédő jelszavak ismétlésével történik (elvégre a regény több mint harminc éve jelent meg első ízben), hanem némi gyermeki naivitással. Talán ennek köszönhetően kapott Andersen-díjat. Forrás: ekultura.hu