A korosztályt jól ismerő szakemberként azt mondom, ennek akkor lenne igazán értelme, ha segítené az emlékezetet erősítő funkciót. Olvasáskutatóként azt mondom, ez egy olyan szöveg, amiben jó pár mai felnőtt sem ismer néhány kifejezést. Ezeket a többszörösen beágyazott mondatokat nagyon nehéz megjegyeznie egy negyedikesnél idősebb gyereknek is. Egy negyedikes nem érti ezt a kort, mert még nem tanulta, nem látja a lényeget, tehát a szövegnek memoriter funkciója nincsen. Ebből egy átmenetileg rögzített szöveg lesz, amit a gyerek megpróbál jól vagy rosszul visszaadni, de ennek értelmi mélységébe nem tud belemenni. Ön az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepcióját bemutató sajtótájékoztatóján sokat beszélt arról, hogy a gyerekek életkori sajátosságaihoz kell igazítani a tananyagot. Vajon meg lehet-e kedveltetni alsóban az olvasást például Jókai Mórral? Igyekszem önnek mindenre szakmai választ adni. Az egész rövid válaszom erre az, hogy nem. Kicsit bővebben? Az első osztályban az olvasási készség fejlettsége még messze van attól, hogy ezeket a szövegeket igazán értelmezni tudják. A jól működő olvasástechnika és szövegértés kialakulása körülbelül négy év. A gyerek ugyan már előbb is látszólag jól tud olvasni, csak a szöveg mélységébe nem tud belemenni. A szövegértéshez kell a tudás, amiben el tudja helyezni egy adott korban a szöveget. Mit kéne akkor olvasniuk ilyen korban a gyerekeknek? Sokat támadtak engem annak idején, amikor azt javasoltam harmadik-negyedik osztályosoknak, hogy olvassanak Harry Pottert. Az számukra izgalmas és érdekes. Ez az a kor, amikor a gyerekeket nagyon nehéz rászoktatni az olvasásra. Ha az olvasnivaló nem érdekes számukra, ha nem motiváltak, akkor ez nem is fog sikerülni. Ön azt mondta, radikális átalakításra van szükség az alaptantervben. Ez azt jelenti, hogy az irodalomtanítást a feje tetejére kellene állítani? Évtizedek óta uralkodik az az irodalomtörténeti szemlélet, hogy régi irodalmi művekkel kezdik el a tanítást. Aztán vagy elérnek, vagy nem a könnyebben befogadható mai szövegekig. Mindent meg lehet fordítani, és van is, amit meg kell fordítani. Igaz ez a többi tantárgyra is. A tanterv átalakításánál a radikális szó nem a szélsőségességet, hanem az alapos, gyökeres és mélyreható változást jelenti. A tantervben ki kell alakulnia az egyensúlynak az adatok és tények, azaz a lexikális ismeretek, a tudás és a készségek között. Az iskola első négy évében az olvasás megszerettetése a valódi feladat. Ezért kell sokkal közelebb hozni a tananyagot a gyerekekhez. Kár, hogy magyar nyelven kevés ilyen mai szerző és irodalom van, de az biztos, hogy a magyartanítást nem lehet az Ómagyar Mária-siralommal kezdeni. Mit kellene átgondolni például a matektanításnál, ha azt is  a gyermekek gondolkodásához akarjuk igazítani? Azt is fel kellene forgatni? A tudománytörténeti felépítés itt sem felel meg a gyermeki gondolkodás fejlődésének. Vannak az ókori matematikusok, akik eljutottak valamilyen felismerésig. Aztán megint volt egy újabb korszak újabb tudósokkal, akik ráépítettek erre egy újabb tudást. A matematika mai alaptudása felnőttek gondolkodástörténetére épül. A gyermeki gondolkodás fejlődése viszont nem ilyen. Mondjon egy példát, mert ezt nem értem. A 2-es számrendszert például a másodikos és harmadikos gyerekek jól megértik. Később viszont egyre nehezebben. Ezt a pszichológia gondolkodási letapadásnak nevezi. A tízes számrendszer a keret, és innen más működésre nehéz váltani. Mikor jött a 2-es számrendszer a tudományban? Sokkal később, mint a 10-es. Mégis a 2-est nagyon fiatalon lehet érteni és használni. A tantervnek a gyermek fejlettségi szintjéhez való igazításával a fizika, a kémia vagy a biológia sem lesz más. Csak azon szeretnénk változtatni, hogy melyik életkorban mit alapozzunk meg, és erre mit építsünk rá. Úgy kell felépíteni a tananyagot, hogy megmaradjanak egy tudományterület fontos pillérei, de ez alkalmazkodjon a gyerekek gondolkodásának fejlődéséhez. Én szülőként azt látom, hogy a kilencéves lányom nem nagyon szereti a matematikát, de nyáron a strandon képes volt hosszú ideig játszani egy olyan játékkal a mobilon, amiben matekpéldákat kellett megoldani. Ha nem időben vagy nem jól válaszolt, akkor közeledtek a zombik (a játék egy másik változata ez). Nem gondolja, hogy óriási szakadék van az iskolai kockás füzet és a gyerekek valósága között? Nagyon remélem, hogy ez az az applikáció volt, aminek a fejlesztésében én is részt vettem. Finn kollégákkal együtt olyan okostelefonos alkalmazást is fejlesztettünk, amiben szintén vannak robotok és szörnyek, de azzal betűt és olvasást tanítunk. Ezeket a programokat ma Afrikában használják. Ezek az eszközök elképesztő mértékben képesek fenntartani a gyerekek érdeklődését és motivációját. Ezt a „kütyüaffinitást” azonban ma nem használjuk ki az iskolában. Ha Finnországban egy tanár fölmegy északra, Lappföldre, akkor mindent le tud tölteni a számítógépére. És itt nem pdf-ben készült szövegekre gondolok, mert azon már rég túlléptünk, hanem digitális tananyagra, számítógép-alapú játékokra, amik pedagógiai elvek alapján, pedagógiai célok érdekében születtek. Erre nálunk is lenne lehetőség. Lenne. De egy tanár nemrég azt mesélte, hogy olyan továbbképzést végzett el, amin azt tanulták, hogyan lehet informatikai ismereteket oktatni számítógép nélkül. Mert az nincs elég az iskolában. Számítógép nélkül informatikát tanítani az olyan, mint angolt nyelvtant a szavak nélkül. Sokat várok ebben a tekintetben a digitális oktatási stratégia megvalósításától. Kellenek laptopok, táblagépek, kell wifi. De mindennek csak akkor van értelme, ha vannak hozzá programok és tananyagok, és a pedagógusok is tudnak ezekkel dolgozni. És itt most nem csak az informatikaoktatásról beszélünk. A kisgyerekeknél a digitális készségek kialakítását a tantárgyakba kell ágyazni. Gondoljon bele: akár már kétéves gyerekek elképesztő gyorsan képesek szabályokat tanulni pusztán azzal, ha csak nyomkodják a szüleik telefonját vagy tabletjét. Pillanatok alatt rájönnek, mit kell megnyomni, ha a Mása és a medvét akarják megnézni, és hogyan tudják átugrani a pingvines filmet, amit nem szeretnek. Ezt hívják úgy, hogy „learning by doing”, azaz csinálva tanulni. Az anyanyelvet sem úgy tanuljuk, hogy kapunk egy szótárt a szavakkal és egy tankönyvet a nyelvtannal. Az első nyelvtanárunk az édesanyánk, és az anyanyelvhez később tanuljuk meg a nyelvtani szabályokat. Ha már itt tartunk: hogyan lehet az, hogy a gyerekek a legtöbb iskolában heti két-három órában tanulnak idegen nyelvet, de két-három év után sem tudnak igazán megszólalni? Egy jó nyelviskolában közben ennyi idő alatt a középfokú nyelvvizsgáig eljuttatnak valakit. Az idegennyelv-tudásunk nagyon nagy szívfájdalmam. A jól működő nyelvtanítás nem úgy működik, hogy van a szótár, aztán van a nyelvtan, és ezt a kettőt kell összerakni. El lehet kezdeni harmadik osztályban a nyelvi fürdőt (language shower), amiben a gyerekek lubickolnak: énekeket, verseket tanulnak, és hallják a helyes kiejtést. Ha nem a tanártól, mert ő sem tudja, akkor megint bejön a számítógép vagy a mobil, ahol a text speech kiejti neki helyes hangsúllyal a szöveget. Mert bárki bármit mond, ha valaki nem tanulja meg az angolban a helyes kiejtést, akkor azt nem fogják megérteni külföldön. Egyes életkorokban aztán már a szaktárgyak angol nyelvű kifejezéseit is meg lehetne tanítani. Az alaptantervet utoljára nem egészen öt éve módosították. Miért kell most újraírni az egészet? Minden sikeres oktatási rendszerben gondozni kell az alaptantervet. A NAT-ot ötévente felül kell vizsgálni. Meg kell nézni, mi vált be, mi nem, mit jelez vissza a szakma, a gyerekek, mit gondolnak a szülők. Én azt látom, hogy a mostani NAT-ban nem a gyerek van a középpontban. A terhelésük nagy, fizikai és szellemi értelemben is. Olyan új, korszerű alaptantervet szeretnénk majd írni, ami az ismerethangsúlyt a mai korhoz igazítja. Megváltozott a világ, megváltoztak a gyerekek, megváltozott az elvárás, amire fel kell készítenünk őket. Senki nem tudja, milyen lesz a munkaerőpiac húsz év múlva, de vannak olyan általános megismerő folyamatok, mint például a problémamegoldó gondolkodás, a tanulni tanulás, a tudás új helyzetekben való alkalmazása, ami eligazíthatja őket később. Mindez azért bőven jelentheti azt is, hogy nem vált be a Hoffmann Rózsa nevéhez fűződő oktatási reform. A nemzetközi mérésekben nem lettek jobbak a magyar diákok, sőt, a PISA szerint az átlagteljesítmény folyamatosan romlik. Nézze, a 2015-ös PISA-mérésekben mért gyerekek 12 évesek voltak már az akkori új Nemzeti alaptanterv bevezetésekor. Hogy ennyi idő alatt mi javul vagy romlik, az sokféle faktortól függ. 2012-ben sem voltunk nagyon fényesek. A PISA-eredményeket már 2013-ban elemeztük az Akadémián, és megállapítottuk, hogy nem állt meg az a folyamat, amivel nem tudunk alkalmazható tudást átadni a gyerekeinknek. Egy másik mérés viszont azt mutatja, hogy a gyerekek ismereteket, definíciókat jól meg tudnak tanulni. Mindezt árnyaltan, adatokra, elemzésekre alapozva kell vizsgálni. Sok évtizede nem történt igazi áttörés a magyar köznevelés megújításában. Ha van erre szándék, hogy ezt most meg lehet csinálni, akkor csináljuk.   Tovább>