Krausz Vera   Véget ért egy sorozat, véget ért egy korszak, méghozzá nem is akármilyen. A Szent Johanna gimi, mint sorozat, 2010-ben indult útjára és igazi magyar sikertörténet lett. Az elmúlt három év alatt minden egyes dedikálásnál, közönségtalálkozónál elképzelhetetlen mennyiségű ember gyűlt össze, hogy hozzájuthasson a legújabb dedikált kötetekhez, a gimis kegytárgyakhoz, avagy hasonszőrű rajongókkal oszthassa meg a könyvekkel kapcsolatos élményeit, érzéseit, a nagy könyváruházak toplistáján folyamatosan vezető helyet foglalnak el a kötetek, a FB rajongói oldal pedig jelenleg több mint 47.200 tagot számlál.  Be kell valljam, hogy bár mindig nagyon nagy izgalommal várom kedvenc szépíróim új köteteit, a Szent Johanna gimi engem is szokatlan lendülettel ragadott magával. A sorozat segítségével kicsit újra tinivé avanzsáltam, újraéltem a közös bulikkal, bohóckodással, tanulással és igen, szorongással is töltött középiskolás éveimet, felelevenítettem az első szerelemmel kapcsolatos emlékeimet, és a legjobb barátnőimmel folytatott „világmegváltó” beszélgetéseket. Emellett persze a többi rajongóhoz hasonlóan egyszerűen csak nagyon élveztem a fordulatokban gazdag történetet, a humoros karaktereket, a valósághű, vicces párbeszédeket, a mindenkori b osztály balhés hétköznapjait, és mindig nagyon izgatottan vártam a folytatást. Olvasás közben fel-felötlött bennem, hogy sok szempontból álomiskoláról olvasok, hogy igazából kis hazánkban nem sok, a Szent Johanna gimihez hasonló oktatási intézményről tudok, és kissé összeszorult szívvel vettem tudomásul, hogy a jelen társadalmát figyelembe véve a mostani fiataloknak nem sok esélye van ennyire felhőtlen iskolás évekre. Leiner Laura más szempontból is finomított valóságot ábrázol sorozatában, hiszen maguk a szereplők is sokkal visszafogottabbak, kevésbé lázadók, mint amire akár a saját tini éveimből emlékszem, bár társalgásaikban, és a bulikon – minimális szinten ugyan, de – megjelenik az alkohol, a cigaretta, és szó esik a szexről is, de jóval korlátozottabb mértékben, mint az ebben az életkorban jellemző. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a Szent Johanna giminek nem is célja, hogy metsző társadalomkritikával szolgáljon, sokkal inkább egy nagyon pergő, izgalmas cselekményű, tökéletes profizmussal megkomponált sorozat, különlegesen szerethető karakterekkel. (Ha valaki olyan hamisítatlan magyar regényre vágyik, amely árnyalt lélekábrázolást és korrajzot is tartalmaz, érdemes elolvasnia Oláh Gábor Holnap más leszek című könyvét.) Az utolsó kötet, vagy inkább két kötet is ezen a vonalon építkezik: rengeteg kedves, mókás és komoly dolog történik a záró részekben hőseinkkel. Megtudhatjuk, hogy ki mire készül a nagybetűs életben, azaz, hogy ki hol folytatja tanulmányait, hogy milyen nehéz lakást találnia egy leendő egyetemistának akár külföldön, akár belföldön, megismerhetjük a jövő Szent Johanna gimiseit az új kilencedikesek, suliújságosok, rádiósok személyében. Sőt, fény derül olyan részletekre is, mint, hogy milyen estélyi ruhát választ magának a három LB, Reni, Kinga és Virág a végzős bálra, ki is valójában Ricsi, milyen pizsamában alszik Reni, mit keres tizenkét fiatal hajnalban egy visegrádi szálloda wellness részlegében és ki segíti Arnoldot álmai asszonyának meghódításában. A nyolcadik kötetben kedvenc osztályunk tagjai természetesen leérettségiznek, még ha néhányuknak ez nem is megy könnyen - ki-ki saját vérmérséklete szerint készül a szellemi megpróbáltatásokra. Nekem egy icipicit túl sok volt az izgulás, magolás és a búcsú a záró kötetekben. Reni elképesztően sokat tanult, szorongott a rá váró vizsgák miatt – ami egy érettségi esetében túlzásnak tűnt, még akkor is, ha köztudottan egy elképesztően stréber valakivel van dolgunk –, és rengetegszer vett könnyes búcsút az iskolától, osztálytársaitól, amivel részben nyílván együtt lehet érezni, a sorozat rajongójaként akár duplán is, de olvasás közben azért mégis túl drámainak tűnik ez a sok istenhozzád. Ami az izgalmakat illeti, igazából a sok helyes történet mellett az igazi fordulatok ezúttal kimaradtak a cselekményből, a valódi konfliktusok már az első kb. hetven oldalban feloldásra kerültek, a további naplóbejegyzésekben pedig már „csak” szerethető csínytevésekről, mókázásokról, régi-új szerelmi szálakról, könnyes lezárásokról olvashattunk. Ily módon nekem kicsit túlírtnak tűnik a nyolcadik rész, megkockáztatom, hogy egy egykötetes befejezés éppen elég lett volna, bár azt is megértem, hogy a rajongóknak nagy örömükre szolgált a minden eddiginél hosszabb szemeszterbemutatás. Ugyanakkor az elnyújtott lezárás, amelyet még egy írói utószó is megerősít, valóban elvágólagos: semmi kétségünk nem maradhat felőle, hogy itt és most búcsút kell mondanunk kedvenc sorozatunk szereplőinek, és annak a három évet felölelő várakozással, izgalommal, meglepetésekkel teli időszaknak, amely a sorozat köteteinek megjelenését mindvégig jellemezte. Emellett az is igaz, hogy ebben a részben is számtalan emlékezetes balhénak lehetünk tanúi, Laura humorának és gördülékeny írásmódjának köszönhetően a nyolcadik kötet még hibái ellenére is élvezetes marad. A végén pedig nem kevés jó érzéssel vegyes szomorkás nosztalgiával gondolhatunk a mostanra már szinte hús-vér barátainkká avanzsált Szent Johanna gimisek sokszor elképesztő és mégis hétköznapi kalandjaikra, felnőtté válásuk emlékezetes állomásaira. Szerencsére nem kell búcsút mondanunk Leiner Laurának, aki minden bizonnyal sok meglepetést tartogat még a számunkra. Új kötete, a Bábel a már megszokott sejtelmes marketing beharangozókkal nemrégiben jelent meg; ezúttal fesztiválozó fiatalok kalandjaiba, mindennapjaiba nyerünk betekintést. Az még persze kérdés, hogy a Szent Johanna gimi lázhoz hasonló siker övezi-e majd a további könyveket, rajongóként azonban, és úgy gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, remélem, hogy a bizsergető lelkesedést még sokszor átélhetjük a jövőben is.