Ha élő szóban, egy beszélgetés közben kellene szabatosan megfogalmaznom, mi jut eszembe Öregapó történeteinek elolvasása után, csak dadogni tudnék. Nem azért, mert nem volna mit, hanem mert annyi mindent akarnék egyszerre mondani. Hozzám az ilyen lélekfogóan szép írások olyan egyszavas Rorschach-teszthez hasonló érzetek formájában beszélnek, amire csak a betű és a szó legnagyobb mágusai képesek, akik egy nyári délután fa alatt üldögélős, élettel telien lusta ballagását, az estébe forduló kert pillanatokra felsejlő titkait egy-egy rövid mondattal képesek felidézni bennem. Öregapó történetei számomra egyszerre fájdalmasan szépek és igazak. Az író Tolna-megyei földijeként, sorait olvasva ismét az a rövidnadrágos, szurtos kisgyerek lehettem, aki már soha nem lehetek. Hivatásos madarászként lenyűgöz a leírások pontossága, az a megfigyeléseken alapuló, a szülőföld szeretetéből és tiszteletéből fakadó, föld-, hullott avar és életszagú valódi tudás, ami annyival több a tankönyvek bemagolásánál, hogy arra szavak sincsenek. Pedagógusként az ősz fájdalmával sejlik fel bennem egy olyan jövő, ahol honfi társaim nem értik, mert nem tapasztalhatják meg mindezt. Természetvédőként és emberként viszont ott van bennem az örök remény, hogy az ilyen történetek a helyes, járható úton tartanak bennünket.   Orbán Zoltán A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője

Tartalom