A mamám szerint már több, mint ötvenezer kilométert utaztam egész életemben. Azt nem tudom, hogy mennyi az az ötvenezer, mert csak tizenhatig tudok számolni, de valószínűleg nagyon-nagyon sok. A családom ugyanis midenfelé lakik a Földön, a szüleim pedig a spórolt pénzüket utazásra költik.   A Föld egy nagyon nagy hely. Gömb alakú és sok millió-csillió ember lakik rajta, köztük regeteg gyerek. Mindegyikük más és más, sokféle színük és nevükvan, de mindnagyon érdekesek. A mamám azt mondta, hogy ha nagy leszek, bejárhatom az egész Földet, hogy minél többféle nagylánnyal és nagyfiúval összebarátkozzak. De addig is, a szüleimmel utazom, elég gyakran.     Utazunk a papihoz Kaposvárra, autóval. Utazunk a mama dolgozójába metróval. Utazunk Bori barátnőmhöz villamossal. És utazunk a nagymamámékhoz repülővel, Angliába. Na, a repülő az én nagy kedvencem! Már akkor szerettem repülni, amikor még gyalog menni sem tudtam. Az apukám megfogott, jó erősen, és egy nagy kurjantással földobott a magasba, miközben mamám kiabált, hogy hagyja már abba, mert még a végén fejre ejt, és eltörök. De én nagyon éleveztem. Széttártam a karomat és kacagtamhangosan. Amikor kicsit nagyobb lettem, a mamámék elvittek egy igazi repülőtérre, ahol igazi repülőre ültünk, hogy igaziból fölszálljunk a magas levegőbe, a felhők közé. A repülőtér a világ legizgalmasabb helye. Mindig világos van, és nagy zaj, ami, ha behúnyom a szemem, olyan, mint a zümmögés. Rengeteg ember jön-megy, és mindenki siet valahová. A repülőtéren először beálltunk egy hosszú sorba. A mama és a daddyfölpakolta a két bőröndöt, a retikült, a babakocsimat meg a pelenkástáskát egy négykerekű kocsira, és föltettek a kupac tetejére. - Mama? - Mondd, kicsim, mi a baj? - Nincs baj, csak azt akarom mondani, hogy ne legyél ideges, mert én jól vagyok és jó itt a repülőtéren. - Örülök, hogy jól vagy. Csak azért vagyok ideges, mert nagyon sok csomagunk van, és szeretném, ha minden odaérne Angliába. - Messze van Anglia? - Messze van, azért megyünk repülővel. - Te mama, az hogy lehet, hogy mi itt lakunk Budapesten, a nagymamáék Angliában, a papi pedig Kaposváron – és mi mégis egy család vagyunk? - Ez azért van, mert a te apukád és anyukád két különböző országból származik. Így aztán itt is vannak családtagok meg ott is. Ezért utazunk mi olyan sokat. - De miért nem költözik Budapestre a grandma és a grandpa? - Azért, mert nekik Angliában van az otthonuk. Ott dolgoznak, ott laknak. - A barátaik is ott vannak? - Bizony. És ott van Pracli is, a kutyájuk. - Tényleg! Hát, ha a barátaik és a kutyájuk is ott lakik, akkor jó. Nézd, mi jövünk, mama! A néni, aki a pult mögött ült, elvette az útlevelünket. Az útlevél egy bordó kis könyv, benne a nevünkkel és a fényképünkkel, amit meg kell mutatni különböző egyenruhás embereknek, amikor utazunk. Benne van a nevében is, hogy ÚÚÚÚÚTlevél. A néni nézte az útlevelemet és nevetett. Az a helyzet, hogy nem valami szép fényképem van benne. Kicsi baba koromban csináltattuk és a mamám szerint úgy nézek ki rajta, mint egy angol futballszurkoló. A futball az egy labdajáték, de ez most mindegy.

Folytatása>