OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KORTÁRS MESÉK MESEKUCKÓJA ÓVODÁSOKNAK
KORTÁRS MESÉK MESEKUCKÓJA ÓVODÁSOKNAK : Felhőmesék

Felhőmesék

  2017.04.29. 10:21

Írta: Tóth Krisztina, illusztrálta: Timkó Bíbor. Magvető Kiadó, 2017., 57 oldal
 
Tóth Krisztina - Felhőmesék
 
 
Mi lett a kis denevérrel, aki madár akart lenni, hogyan gyógyult meg a kis hal, akinek megsérült az uszonya, hogyan élnek a szappanbuborékok, mit tudhatunk meg egy majdnem százéves bácsitól és a vízisiklók királyától?

 

Mese a denevérről… aki madár akart lenni

 


 
Volt egyszer egy kis denevér, akit Demeternek hívtak, és aki nem akart denevér lenni. Egy padláson élt a testvéreivel, unokatestvéreivel és távolabbi rokonaival, egy vidám és állandóan morajló denevérkolóniában.

     Reggelenként a kis denevérgyerekek lökdösődve elhelyezkedtek a szelemenfán, és fejjel lefelé lógva, puha kis szárnyaikba burkolózva várták az esti, akarom mondani, a reggeli mesét. Tudnotok kell, hogy a denevérek nappal alszanak, így nekik, a denevérifjaknak a hajnal első sugarai jelentették a lefekvés idejét.

     Debóra néni, a legidősebb denevérasszonyság ilyenkor odaszállt a lurkókhoz, és megkérdezte tőlük:

     – Na, meséljek nektek valamit?

     A denevérgyerekek kórusban feleltek:

     – Mesélj!

     – Félelmeteset? – kérdezte mosolyogva Debóra néni.

     – Igen!

     – Ijesztőt, olyat, ami a fényes napvilágon játszódik?

     – Igen, de ne véreset!

     Ezzel aztán elindult a mese, és mire befejeződött, a kicsik rendre el is aludtak, a kis Demetert kivéve. Demeter teljes erőből nyitva tartotta a szemét, és amikor minden elcsendesedett körülötte, ő szépen kiröppent a padlásablakon, hogy körbenézzen a kinti, ébredező világban. Lenyűgözték a kék fellegek, a tetőcserepeken megcsillanó napsugár, az odalent gördülő autók, és legfőképpen a madarak. Ámulva figyelte, amint a fák ágaira telepedve hosszú trillába fognak, és egymásnak felelgetve hasítják szárnyaikkal az eget. Az egyik környékbeli kertben valaki madáretetőt függesztett egy ágra. A kis denevér vágyakozva bámulta, amint a madarak leereszkedtek, és felcsipegették csőrükkel a magokat. Belesajdult a szíve a vágyakozásba, hogy neki nincs csőre, nincs tarka tollazata. Egy alkalommal, hajnalban, amikor senki sem látta, nekirugaszkodott a levegőnek, felcsippentett néhány napraforgómagot, aztán a nagy fénytől elvakulva, szédelegve navigált vissza a padlásablakhoz. A mag rossz ízű volt, de ez sem tántorította el, mert addigra a lelkében fészket vert a vágy.

     Nem akarok többé denevér lenni! – gondolta elkeseredetten.

     Onnantól kezdve minden áldott nap a szökés tervén gondolkodott, ezt forgatta a fejében. Egy szép napon aztán, amikor Debóra néni ismét mesélni kezdett a többieknek, a mi Demeterünk észrevétlenül kiröppent a tetőre. Nagy reggeli fényesség fogadta, szinte hasogatta szemét a szikrázó napsütés. Bent a padláson a nagyok mindig azt tanították nekik, hogy ultrahanggal kell tájékozódniuk, de Demeter úgy döntött, ő mától igenis madár lesz, és a szemét fogja használni. Legelőször is elröpült addig a fáig, ahol a madáretető volt kifüggesztve. Tudta az utat, hiszen járt már itt egyszer, igaz, akkor nem ültek madarak az ágakon. Most éppen reggeli ideje volt, és a meggyvágók, cinkék, zöldikék rémülten, tollukat borzolva rebbentek szét a különös, fekete szárnyú lény láttán.

     – Sziasztok, én is madár vagyok! – kiabálta Demeter, de a madarak csak kacagtak rajta. Na, majd én megmutatom nektek, ki az igazi madár – futotta el a méreg Demetert. Szemeit tágra nyitva kinézte magának a következő repülési célpontot, az újságosbódé csúcsos tetejét. Igaz, alig látott, de a szárnyaiban érezte az erőt és a lendületet. Nekivágott a tágas, szelektől fodros levegőnek.

     Hatalmas ütést érzett, olyan keményet, mintha a padlás falának ütközött volna. Egy lámpaoszlop tövében tért magához, a piszkos aszfalton. A szárnya sajgott, a feje zúgott. Cipőket látott, hatalmas lények jöttek-mentek körülötte a járdán. Az úttesten pedig, alig egy méterre az oszloptól, lefékezett egy zajos, olajszagot árasztó busz. Demeter arrébb szeretett volna kúszni, de mozdulni sem tudott.

     Egyszer csak egy arcot látott meg maga előtt, és két kék, kíváncsi szemet. Egy kisfiú bámult rá közvetlen közelről.

     – Nahát – mondta neki a kisfiú –, te megsérültél! Szegény kis madárka, na várj csak, hazaviszlek! – azzal óvatosan felemelte Demetert, és belefektette a pulóverébe. Puha, meleg pulcsi volt, nem vitás, Demeter azonban aggódott kissé, hogy hová viszi őt ez a hatalmas gyerek.

     Otthon a kisfiú kicsit magára hagyta őt, mert ki kellett másznia keresgélni a házuk padlására.

Padlás – hasított Demeter lelkébe a szó, és szomorúan gondolt vissza az ő padlásukra, ami elérhetetlenül messze került tőle.

     A kisfiú közben visszatért, és egy rég halott kanárimadár kalitkáját lóbálta a kezében. A kalitkát letörölgette, megtisztította, aztán magokat szórt az aljába egy kis tálkába.

     – Itt jó helyed lesz – mosolygott Demeterre.

     Demeter kissé kelletlenül bemászott a kalitkába, és csak akkor kezdte kicsit jobban érezni magát, amikor este a kisfiú, ahogy egykor a kis kanárimadarat, őt is letakarta egy sötét ronggyal.

A kalitkában végre kellemes sötét lett, ám Demeter még mindig éhes volt. A magokat nem bírta megenni.

     Reggel a kisfiú ismét szemügyre vette új barátját.

     – Hát te nem ettél egy falatot sem! – fakadt ki aggódva. – És különben is, nagyon furcsa madár vagy te – és a kalitkába nyúlva megsimogatta Demeter még mindig sajgó szárnyait.

     – Finom, redős, puha szárnyacskád van, de nincsen csőröd. És nem hallottalak csicseregni sem – tűnődött a kisfiú.

     – Nem vagyok madár! Én denevér vagyok! Denevér! Denevér! – kiabálta Demeter nekikeseredve.

     A kisfiú szeme elkerekedett! – Egy igazi denevér! Ó, hát ez csodálatos!

     Rögtön lefényképezte a hunyorgó kis állatot, és elküldte a barátainak a képet. Délután sorban érkeztek látogatóba a kíváncsi osztálytársak. Az egyik legyecskét hozott, a másik egy könyvet

a denevérekről, a harmadik jó tanácsot. Ültek a kalitka körül, törték a fejüket, míg végül arra jutottak, hogy a legjobb volna szépen hazavinni Demetert.

     – Meg tudod mutatni, hol laksz? – kérdezték tőle.

     Demeter szomorúan rázta a fejecskéjét. Mindössze arra emlékezett, hogy egy nagy, tágas padlástérben volt a kolóniájuk, és a padlásablakon át egy nagy kertre lehetett látni, ahol madáretető lógott a fán.

      – Ha visszaviszlek a lámpaoszlopig, ahol találtalak, onnan hazatalálsz a padlásotokra? – kérdezte a kisfiú.

      Demeter bizonytalanul bólintott.

      Délután hat volt, mire a gyerekcsapat a lámpaoszlophoz ért. Még mindig nagy volt a forgalom, de szerencsére már közeledett az alkony, így Demeter sokkal jobban tudott tájékozódni, mint a nagy nappali fényességben, és nem is érezte olyan fáradtnak magát. A gyerekek a magasba tartották, és biztatták, hogy repüljön. Demeter forgolódott kicsit, csapkodott a szárnyaival, és próbálta bemérni, merrefelé esik az újságosbódé, amelyiknek a tetejére annak idején annyira szeretett volna eljutni. Ahogy így forgolódott, látta, hogy a járdán kíváncsi verebek és kotnyeles galambok figyelik, miben mesterkedik ez a csapat gyerek, de senki ügyet se vet rájuk. Mindenki csak vele foglalkozott, vele, a kis denevérrel!

     Szívét hála és büszkeség töltötte el. Még egyszer rápillantott a kisfiúra, aztán a levegőbe emelkedett. Egyenesen a padlásablakig szállt, ahonnan kiszűrődött a régi, ismerős morajlás. Demeter beröppent, és elhelyezkedett a többiek mellett a szelemenfán, mintha ő is éppen most ébredezne a hosszú, nappali álom után.

     Később aztán mindent szépen elmesélt a társainak, akik hitetlenkedve, nevetve hallgatták a kalandot.

     De mindez régen történt már, azóta újabb denevérnemzedék nőtt fel azon a tágas, sötét padláson. Most is van egy öreg denevérasszonyság, aki reggelente megkérdezi a fejjel lefelé lógó, szárnyukba burkolódzó kicsiket, hogy miről meséljen nekik elalvás előtt. A kicsik fészkelődnek, aztán azt válaszolják vékony kis ultrahangjukon:

     – Mesélj nekünk a kis denevérről, aki madár akart lenni!

 

A vízisiklók királya
(részlet)

Augusztus volt, Lili a strandon üldögált szüleivel. Egészen addig a vízben hancúrozott, de már nem volt kedve visszamenni.

A nagyfiúk a parti kövek között mászkáltak, és összefogdosták a vízisiklókat. Amikor elkaptak egyet, a magasba tartották, és riogatták a menekülő lányokat. Közben azt kiabálták, hogy kígyó, kígyó, a szerencsétlen kis állat meg rémülten vergődött a kezükben.

Lili felállt, megfordult, hogy az anyukája újra bekenhesse krémmel a hátát. Ahogy a víz felé nézett, észrevette, hogy a nagyfiúk eltávolodtak a parton, és messzebb a mólónál keresgélnek. A fedeles műanyagdobozt, amelybe a siklókat zárták, ott hagyták a betonszegélyen.

Lili villámgyorsan döntött. Odaszaladt a dobozhoz, felnyitotta a fedőt, és a már kábult állatokat visszaöntötte a tóba. A fedőt rázárta az üres dobozra. A siklók hamar erőre kaptak a vízben és elmenekültek. Lili pedig visszaült a törölközőre.

Amikor a fiúk vissszatértek, elképedve látták, hogy a dobozuk üres, de senkit nem találtak, akit gyanúsíthattak volna. Nézelődtek, aztán mérgesen megvonták a vállukat.

Később Lili faarccal lesétált a partra. A srácok abbahagyták a siklóvadászatot, hiszen zsákmányuknak nyoma veszett, inkább labdáztak. Lili letelepedett a szegélyre, és belelógatta a lábát a vízbe. Ahogy így üldögélt, egyszer csak egy gyönyörű, aranyló fejű sikló jelent meg a lábfeje mellett a sziklán.

- Menekülj, te buta, még mindig itt vannak! - mondta neki Lili a fiúk felé intve a fejével.

A sikló még kijjebb emelkedett a vízből, és emberi hangon, halkan válaszolt:

- Nincs mitől félnem, mert én a siklók királya vagyok. Köszönöm neked, hogy segítettél bajba jutott testvéreimnek. A jóságodért cserébe hoztam neked valamit.

Lili lenézett a kövek közé, és látta, hogy a sikló a fejélvel egy ütött-kopott, rozsdás mobiltelefont lökdös ki a lapos kőre. A telefon rozsdás volt, valaki nagyon régen ejthette a vízbe. Lili még mindig nem akarta elhinni, hogy a sikló beszél, ezért lehajolt, hogy belehallgasson a mobilba, hátha onnan jön a hang.

A kígyó folytatta:

- Nem tudsz rajra emberekkel telefonálni, meg se próbáld! De ha víz közelébe tartod, a hanghullámok eljutnak majd hozzám, a sikókirályhoz, és bárhol légy is, rögtön a segítségedre sietek - azzal eltűnt a vízben, mintha ott sem lett volna..


Tóth Krisztina meseszép története arra tanítja kis olvasóját, hogy különbséget tudjon tenni az apró kellemetlenség és a komolyabb probléma között.

Ebben segít a Balatonból előbukkanó siklókirály, aki a Jótét helyébe, jót várj népmesei fordulattal segítséget ajánl Lilinek, ha bajba kerül.
 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót