Ám egyszer csak megmozdul az építőkockás doboz, és a kockák hatalmas zajjal a szőnyegre zúdulnak. Onnan pedig, mintha valamilyen varázslat emelgetné őket, szépen felugranak egymás tetejére. Alulra kerülnek a nagyobbak, feljebb a kisebbek. Öt perc sem telik bele, és gyönyörű, tornyos, kapus vár áll a szoba közepén. A várfal mellett elkerített rész leginkább istállóra hasonlít. A doboz mögül elégedett kurjantás hangzik. A következő pillanatban újabb doboz borul a földre, Marci autói egymás hegyén-hátán gurulnak ki belőle, de hamarosan sorba rendeződnek, és dudálva, lámpáikat villogtatva behajtanak a várba. Közben az egyik fiók is kinyílt, apró műanyag lovak és tehenek repülnek elő, mintha valaki nagy lendülettel hajigálná ki őket bentről. A földre érve rögtön lábra állnak, és nyihogva, bőgve indulnak az istálló felé. ‒ Hé, álljatok meg! – kiált egy mérges hang a doboz mögül. – Oda nem mehettek, az a garázs! ‒ A várban nem szokott garázs lenni – sipít egy másik, vékonyabb hangocska a fiókból. – Az ott az istálló. ‒ Garázs, ha mondom – bömböl az első hang. Aztán hirtelen lila szikrák pattognak a levegőben, és a lovak, tehenek nagy ívben visszarepülnek a fiókba. – Ezt még megbánod, Pepe! – nyávog a vékony hang a fiókban, és zöld-arany szikraeső száll ki bentről. A vár körül guruló autók rögtön megállnak, némelyik felborul, mások összeütköznek. – Most elkaplak, Lőri! – mordul a mérges hangú Pepe. Újabb szikrák pattognak mindenfelé, és a következő pillanatban durr! – egy csomag kártya zúdul a nyitott fiókra. ‒ Nesze-nesze! – nyivákol Lőri, mire a polcon sorakozó könyvek egytől egyig ráugranak a várra. Most már igazi csatatérré változott a szoba. Babák, mackók, társasjátékok, legó-emberek és dominók röpködnek szanaszét. ‒ Hagyjátok már abba! – harsan fel egy harmadik hang Lili íróasztala felől. A lámpa mellől narancs és vörös szikrák törnek elő, majd hirtelen egy esernyő tűnik fel. Épp a legjobbkor, mert egy arra szálló üveggolyó máskülönben pont eltalálná a harmadik hangocska gazdáját. A csata folytatódik, de amikor a következő üveggolyó a ­falra akasztott kép keretéről csapódik vissza, hirtelen abbamarad a dobálás. A feldúlt szoba közepén két apró cica áll lihegve. A képet bámulják a falon. Szerencsére nem tört össze. Az esernyő mögül egy harmadik cica dugja elő óvatosan a fejét. Méltatlankodva néz végig a feldúlt szobán: ‒ Mondtam én, hogy inkább rajzoljunk! A másik két cica nem szól egy szót sem, csak mérgesen fújnak egymásra. De cicák ezek egyáltalán? Olyan aprók, mint egy-egy kismadár. Na és a bundájuk! Az egyiknek lila feje és barna csíkjai vannak, a másik halványzöld szőrét sötétzöld pöttyök tarkítják. A harmadiknak, amelyik az esernyő mögül kukucskál, bordó pofácskája van, alatta narancssárga bunda pompázik. Vékonyka fekete farkincájuk végén tarka gyöngyök díszelegnek. A narancssárga egyet csettint, és az esernyő nagy szikraeső közepette eltűnik. A cica, mint egy szigorú tanár, homlokát ráncolva sétál végig az íróasztal peremén. ‒ Szép kis felfordulás, mondhatom. ‒ Te csak ne okoskodj, Ciró! – mordul rá a lila fejű Pepe. – A múltkor miattad borult ki a palacsintatészta. Ciró hátán mérgesen borzolódik a szőr, de mielőtt válaszolhatna, kulcs csikordul a zárban. Hazaértek anyával a gyerekek. A cicák rémülten egymásra néznek, és egy szempillantás alatt eltűnnek a szekrény tetején. Kintről anya hangja hallatszik: ‒ Mossatok kezet, máris készítem a vacsorát! Nyílik az ajtó, anya lép a szobába, hogy kivegyen valamit Dorka fiókjából. Egyet lép, de amikor meglátja a felfordulást, megtorpan. ‒ Gyertek csak ide! – kiáltja mérgesen. Lili és Marci egyszerre érnek az ajtóhoz. Körülnézni sincs idejük, anya máris rájuk ripakodik. – Azt ígértétek, hogy a játszóterezés előtt rendet raktok. – Rendet is raktunk – bizonygatja Marci, de Lili megrántja a pólóját. Marci csak most pislant be a szobába, és még a lélegzete is eláll a döbbenettől. – Ezt nevezitek ti rendnek? – folytatja anya. ‒ Ne haragudj, anya! – mondja csendesen Lili. – Máris rendet csinálunk. Mire kész a vacsora, mi is kész leszünk! Anya végigméri a két gyereket, és még mindig mérgesen bólint, aztán szó nélkül a konyhába megy. Nagyon megharagudott. Amint anya eltűnik a színről, Lili és Marci vészjósló tekintettel lépnek a szobába. Dorka a nyomukban tipeg. Marci becsukja az ajtót, és elkiáltja magát: ‒ Ciró! Pepe! Lőri! Azonnal gyertek elő! Semmi válasz. A cicák némán lapítanak a rejtekhelyükön. ‒ Ciró, Pepe, Lőri! Ide hozzám! – kiált Lili is. De a cicák nem moccannak. ‒ Cica eltűnt – jelenti ki Dorka, és vidáman a szőnyegre telepszik, hogy kipróbálja Marci autóit. ‒ Ha eltűntek, akkor nyilván vacsorát sem kérnek – mondja Lili jó hangosan. ‒ De kérünk! – nyikkan meg a magasban Lőri. ‒ Sss! Fogd be a szád, te ütődött! – súgja Pepe, de késő. Marci már egy szék tetején egyensúlyozva rábukkant a búvóhelyre. ‒ Gyertek csak le onnan! – dörren rájuk. – Tüntessétek el ezt a felfordulást! ‒ Nem én voltam! – jelenti ki Ciró. ‒ Én sem! – nyávogja Lőri. ‒ És én sem! – közli Pepe, de ahogy Marcira néznek, szégyenkezve hajtják le a fejüket. ‒ Pepe kezdte – mormolja maga elé Lőri. Marci elkapja a grabancukat, és a szoba közepére penderíti őket. ‒ Cica megjött! – sikkant boldogan Dorka. ‒ Ha szeretnétek ma vacsorázni, akkor gyerünk! Pakolás! – mondja Lili összehúzott szemöldökkel. A cicák nekiveselkednek. Lila, arany, zöld, vörös és narancs szikrák záporoznak, mire a földre szórt temérdek holmi nekiindul, és visszakúszik, visszaszáll, visszagurul, visszaugrál a helyére. A kockák nehézkesen zöttyennek be a dobozba, a könyvek is csak nagy tülekedés után sorakoznak fel a polcon. Mire elkészül a rend, a ­három cica teljesen kimerül. Szuszogva, lihegve ülnek a szőnyegen, jártányi erejük sincs már. Léptek koppannak a folyosón, nyílik az ajtó. Anya lép a szobába. Ámultan néz körül. ‒ Hát ez tényleg gyorsan ment. Még a játék Anya lép a szobába. Ámultan néz körül. ‒ Hát ez tényleg gyorsan ment. Még a játék cicákat tegyétek el a szőnyegről, aztán jöhettek vacsizni. ‒ Cica is vacsit – jelenti ki Dorka. Anya nevet. ‒ Nem bánom, kihozhatjátok őket. A gyerekek már mennek is, gyors kézmosás, és mindannyian a konyhában ülnek. A három cicát is felteszik az asztalra. Pepe Marci mellé kerül, Ciró Lili szalvétáján terpeszkedik, Lőrit pedig Dorka szorongatja. Anya és apa kenyeret kennek, a gyerekek sajtot, szalámit, retket tesznek rá. Anyának és apának fel sem tűnik, hogy a gyerekek csak a kenyér belsejét eszik. A héját a tányér szélén hagyják. De onnan is eltűnik hamar, mert a három cica, mint a villám, befal mindent. ‒ A barátnőim mindig panaszkodnak, hogy az ő gyerekeik nem eszik a héját – mosolyog anya. – Nálunk meg sosem kell kétszer mondani, hogy az is fogyjon el. Apa bólogat, Marci és Lili lopva egymásra néznek. Ők már rég rájöttek a titokra: a felnőttek egyszerű játéknak látják a cicákat. Ciró, Pepe és Lőri ugrálhat, rosszalkodhat akármennyit, anya, apa, a szomszéd bácsi, a tanító néni és a többiek, mind-mind annyit látnak csak, hogy három tarka, gyöngyös farkú cica fekszik az asztalon. Így aztán persze nem kell megenni a kenyér héját, sőt... mennyi, de mennyi érdekes dolog történik! Holnap folytatódnak a kalandok. Ma már nincs más hátra: a gyerekek megfürdenek, ágyba bújnak, és a cicák, ki-ki a gazdája ágyán ülve Lilivel, Marcival és Dorkával együtt hallgatják meg az esti mesét.