Oroszlánmese Első sétájára vitte oroszlánmama a kölykeit. Ügyesen szedte lábacskáit mind az öt: Leó, Lea, Lió, Lia, és a legkisebb, Nyafi. Nyafi nyafogott, mint mindig. – Meleg van! Szomjas vagyok! Fáradt vagyok! Nyaff, nyaff!   Egy árnyékos fa alatt leheveredtek, hogy átszunyókálják a forró délidőt. Amikor hűvösödni kezdett, hazaindultak. Nyafi most is sírdogált. – Ne siessetek! Hova rohantok? Hé, várjatok meg! Nyaff! Hazaérkezve oroszlánmama sorra megsimogatta a gyerekeit. – Ügyesek voltatok mind! Leó, Lea, Lió, Lia, Nyafi… Hol van Nyafi??? – Nem nyafogott senki. Nyafi eltűnt.   – Maradjatok csendben, és ne mozduljatok innen! – parancsolta oroszlánmama, és a legkisebbkeresésére indult. Gyorsan sötétedett – ezer veszély leselkedik egy eltévedt oroszlánkölyökre! Sakálok, hiénák, keselyűk… – Nyafi! Nyafiiii! Messze járt, amikor végre válaszolt egy vékony kicsi hang: – Hol vagy? Nem látlak sehol!– Itt vagyok, mama… – A fejed fölött ülök! – És tényleg, ott vacogott egy tüskés fa tetején az elveszett kölyök. – Kicsit lemaradtam tőletek… és akkor jött egy orrszarvú. Megijedtem tőle, és felmásztam ide, hogy el ne taposson. De lemászni nem tudok már… Nyaff, nyaff! Már sötétség borult a szavannára, amikor odapottyant a testvérei közé. Boldogan hemperegtek, birkóztak egymással.  Oroszlánmama eltűnődött. Oroszlánmama felmászott érte, gyengéden a foga közé vette Nyafi nyaka bőrét és lehozta a fáról. El sem eresztette, egyenesen hazafutott vele. Nyafi boldogan eleresztette magát, a szemét is lehunyta. – Igaz, hogy Nyafival sok a baj, mégis fel tudott mászni egy fára, amikor bajba került. Lehet, hogy ő lesz a legokosabb gyerekem! Ki hitte volna?   Nyafi csak annyit mondott: nyaff, nyaff – és már el is aludt.