Amikor a királylány felébredt, nem tudott másra gondolni csak az aranyhajú hercegre, és arra, hogy meg kell keresnie a szivárványkaput. Nem volt többé maradása, útnak indult, ment arra, amerre a csillagok vezették. Három nap és három éjszaka gyalogolt úttalan utakon, hegyeken, völgyeken keresztül. A harmadik nap estéjén nagy sötétség ereszkedett a világra. A királylány az orráig sem látott, így hát letelepedett a puha, friss fűre egy tisztáson. Úgy döntött, ott hajtja álomra a fejét, és csak másnap reggel folytatja útját. Ekkor azonban különös dolog történt. A távolból, ijesztő morajlással a Fekete sereg közeledett. Megrémült a királylány, mert a Fekete sereg egy hatalmas sárkány kíséretében érkezett. Ez a bestia egyszer tüzet, máskor szelet fújt, és mindent elsöpört, ami az útjába került. A királylány körülnézett, hová bújhatna, amikor a semmiből egy védelmező barlang tűnt elő. Behúzódott, és innen, a békés búvóhelyről figyelte a további eseményeket. A látóhatár másik oldalán a Fehér sereg gyülekezett. Éles fényeket lövelltek, hangos dobszóval, mély morgással meneteltek előre, és ezt kiáltották: Veszélyben a birodalom, gonosz erők támadnak, de a szivárványos kapun áthatolni nem fognak! Megvédjük a birodalmat, győzni fog az igazság, elűzzük az ellenséget, messze fut a gonoszság! A Fehér és a Fekete sereg összecsapott, éktelen csatakiáltással rontottak egymásnak. Szórták a vakító villámokat, zengett az ég, dübörgött a lovak patája. Az ég is megnyílt a nagy csatában, és hatalmas cseppekben esni kezdett az eső. Olyan sűrű fátyol ereszkedett a barlang elé, hogy a kis királylány alig látott át rajta, de érezte, hogy a feszültség, ami eddig körülvette, csökkenni kezd. A csata a vége felé közeledett. A Fekete sereg lovasai hátat fordítottak, elmenekültek a helyszínről. A Fehér sereg ünnepelni kezdett, az eső is elcsendesedett, a távolból pedig aranyló fénnyel felragyogott a Nap. A királylány alig akart hinni a szemének, amikor megpillantotta a szivárvány kaput, ami egyenesen a Napkirály Birodalmába vezetett. Kibújt a barlangból, és a kapu felé indult. Igen ám, de a Fekete sereg nem adta meg magát olyan könnyen! Cselhez folyamodtak. Eliszkoltak ugyan, de egyikük észrevétlenül visszalopakodott, és a félelmetes sárkányt odaparancsolta a bejárat elé. Most már a birodalomból nem lehetett kijutni, és bejutni sem tudott senki. Szegény kis királylány! Többször elcsúszott a sáros úton, lábai sajogtak a fáradtságtól, ruháját összepiszkolta, tenyerét is meghorzsolta, míg a kapuig ért. És mindezt hiába? Nem tud bejutni a birodalomba? Ki tudja, mi lett volna a történet vége, ha az előző éjszakán az aranyhajú herceg nem lát szintén egy csodálatos álmot. Bizony álmodott ő is, mégpedig éppen a gyönyörű királylánnyal! Nem volt rest, nem ült otthon tétlenül a jószerencsére várva, hanem útra kelt, hogy felkutassa kedvesét. Éppen a legjobbkor ért oda a szivárványszínű kapuhoz. Acsarkodott a félelmetes sárkány, fújt szelet is, tüzet is, de a hős ifjú nem ijedt meg tőle! Egyetlen nyisszantással levágta a gonosz bestia fejét, így szabaddá tette a bejáratot. A fiatalok megölelték egymást. Nagy lakodalmat csaptak, ahová az öreg király is meghívást kapott. Három napig tartott a nagy dínom-dánom, a királylány és a herceg pedig sokáig emlegették azt a napot, amikor a Fehér sereg legyőzte a Fekete sereget, és így a Nap diadalmaskodhatott a sötétség felett. 3. Júniusi mese Vissza a sorozathoz