Másnap a tanító néni a nagyszünet elején mindenkit kiküldött az osztályból. Aztán egyenként kellett belopakodniuk, nem volt szabad sem jobbra, sem balra nézni, csak becsúsztatni az ajándékot annak a táskájába, akinek a nevét tegnap kihúzták. Mindenki így tett. Barni is otthagyta a cicázókat, és felosont az osztályterembe, hogy Istvánka padjába rejtse az angyalos csomagot. Szünet végén aztán egyszerre rohant be mindenki az osztályba és keresgélte az ajándékát. István hamar megtalálta a vízfestéket, örült is neki. Barni benyúlt a táskájába, de csak a fent felejtett tízórai akadt a kezébe. Elkezdett kotorászni, kereste a füzetek mögött, a könyvek előtt, a tolltartó alatt, de semmit sem talált. Aztán arra gondolt, hogy az ő „angyala” esetleg a tornafelszerelések közé csúsztathatta az ajándékot. Ott is megnézte, de ott csak a tornafelszerelés volt. Bebújt a pad alá, hátha leesett az ajándék, de ott sem volt semmi. Összeszorult a torka, de nem akart sírni. Nagyokat nyelt és pislogott, hogy a könnyek ne akarjanak kicsordulni. – Mindenki megtalálta az ajándékot? – kérdezte a tanító néni. Igen! – kiabálta kórusban az osztály. Barni hallgatott. Félt, hogy kikacagják, ha kiderül, hogy neki nincs is ajándéka, mert elfeledkezett róla az „angyala”. Vagy esetleg rossz táskába tette. Még az is megfordult a fejében, hogy az osztálytársa ugyan hozott neki ajándékot, de lehet, hogy épp az igazi Angyal vitte el, mert Barni nem volt elég jó ebben az évben. Mindenesetre nehezen telt az óra, pedig mese óra volt, amit Barni igencsak szeretett. De most nem tudott figyelni a mesére. Aztán jött a következő szünet, az osztálytársak az ajándékokat mutogatták, kölcsönkérték és kipróbálták egymás játékait. Barni már az elején gyorsan lement az udvarra, és a tornaterem mögött álldogált, hogy senki ne kérdezhesse meg tőle, hogy mit hozott az angyal? Szünet vége előtt kicsivel felsomfordált az osztályba, mert eszébe jutott, hogy most már igen éhes, legalább megeszi a szendvicsét. Belekotort a táskájába, de megakadt a keze valamiben. Kihúzta: egy doboz finom csoki volt! Barni elmosolyodott, de nem szólt senkinek. Visszacsúsztatta a táskába, mert már kezdődött is az írás óra. A következő szünetben már jókedvűen ment le játszani. Bújócskáztak, és ő lett a hunyó. Az osztálytársai ügyesen elbújhattak, mert Barni sokukat még a szünet végére sem találta meg. De amikor felment a terembe, már mindenki fent volt. Ekkor vette észre, hogy furcsán ki van tömve a táskája. Belenézett, és elámult. Tele volt naranccsal, mandarinnal, szaloncukorral, nápolyival és volt benne egy pár kisautó is. Barni körülnézett: az osztálytársai mosolyogtak, volt, aki kuncogott, vagy gyorsan elfordult. Barni fülig pirult. Aztán elkezdte kirakni az ajándékokat szép sorban a padra. A matek óra alatt ezeket nézegette, és azon gondolkodott, hogy mindez hogyan történhetett? Egy biztos, végül ő kapta a legtöbb ajándékot az osztályban! De a meglepetéseknek ezzel még nem volt vége. A matek óra után torna jött, át kellett öltözni és lemenni a tornaterembe. A tornaóra végén pedig fel az osztályba, levetni a tornaruhát és visszaöltözni. Barni befejezte az öltözést, be akarta gyömöszölni a tornafelszerelést a táskájába, de nem tudta. Egyszerűen nem fért. Erősebben nyomkodta, de úgy sem ment. Kivette hát a nadrágot és ámulva emelt ki egy játékrepülőt a táskájából! A csomagolás elszakadt, amikor a tornaruhát gyömöszölte befelé, így kikandikált a papír alól a Boeing típusú repülő kék-piros orra. Hát ez meg honnan került ide? Körülnézett, de a többiek nem kuncogtak, csak Istvánka bújt le valamiért gyorsan a pad alá. Hazafelé menet Barni nagyon vidám volt, a repülőjét zúgatta, ugrándozott Anya mellett, és amikor hazaért, se szó, se beszéd, beszaladt a gyerekszobába. Aznap este Barni húgai, Dorka és Hanna, igencsak meglepődtek, amikor a hálózsákjukat akarták felvenni. Mandarinok, szaloncukrok, csokik potyogtak ki belőlük. Csodálkozva szedegették össze a finomságokat, és megkérdezték Barnit, hogy nem látott-e angyalt elrepülni a ház előtt. Barni a fejét a párnába fúrta, hogy nehogy elnevesse magát. Nem kell a lányoknak megtudni ezt a kis angyaltitkot – gondolta, aztán boldogan elaludt. Ezen az estén még sokan aludtak el boldogan. Például a tanítónéni, aki elsőnek vette észre reggel, hogy Barni nem kapott ajándékot, és az első szünetben kiszaladt a sarki üzletbe, ahonnan a legfinomabb doboz csokival tért vissza. Jól aludt Sarolta, Ágica, Évi, Jancsi, Róbert és Gábor is, akik szintén észrevették, hogy Barninak nincs ajándéka, ezért a második szünetben a sajátjukból csentek be mindenféle finomságot és játékot a táskájába, hogy örömet szerezzenek neki. És jól aludt Istvánka is, aki ugyan otthon felejtette reggel a Barni ajándékát, – hiszen pont ő húzta ki Barni nevét tegnap – de amikor észbe kapott, felhívta telefonon az édesanyját, aki hazaautózott és elhozta az ajándékot az iskolába. Így a harmadik szünetben Istvánka már ezt is becsenhette a Barni táskájába. Ők mind azt gondolták, hogy nem kell Barninak tudni ezt a kis angyaltitkot. Hadd gondolkozzon, hogy ezen a napon hogyan is járt nála háromszor az Angyal!   Vissza a sorozathoz