OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, gyermek és szöveg
 
 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ : A tudás könyvei 1. - A fekete kő titka olvasókuckója

A tudás könyvei 1. - A fekete kő titka olvasókuckója

  2013.07.02. 22:28

Írta: Vidra Gabriella
Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvkiadó
 
Obszidián és üvegcserepek

Elmélázásából az óra végét jelző csengő riasztotta fel. Bekötött keze miatt ügyetlenül bepakolta a holmiját a hátizsákjába. Megvárta, amíg mindenki kimegy a teremből, aztán a barátjához fordult.

– Gyere velem!

Barna kíváncsian követte a terem hátuljába, ahol Krisztián megállt az ásványos szekrény előtt.
 
– Nézd meg ott a harmadik sorban azt a fekete, csillogó követ! – mondta.

 

– Az obszidiánt?

– Igen, azt. Mit látsz rajta?

Barna értetlenkedve tanulmányozta az ásványt. Az jelentéktelenül feküdt a dobozában.

– Semmit. Mit kellene rajta látnom?

– Nem tudom. Valami szokatlant.

– Nem látok rajta semmi különöset, bár még soha nem vizsgáltam obszidiánt, így nem tudom, mi számít rajta szokatlannak. Miért gondolod, hogy észre kellene valamit venni rajta?

– Azért, mert amikor Erik belökött a szekrénybe, véletlenül megfogtam a követ, és az forró volt, annyira, hogy megégette a kezemet.

– Hol? Mutasd!

Krisztián levette a tenyeréről a kötést, és ahogy ránéztek, mindkettejüknek elállt a lélegzete: a vörös égésnyom egy kitátott szájú krokodilt formázott.

– Ez meg mi a fene? – suttogta Barna.

– Nem tudom – rázta a fejét Krisztián –, de ez a sok furcsa esemény már nem lehet véletlen: a durranógáz, beszélő csigák, forró obszidián, meg hogy mindent elfelejtettél kémiából! Ráadásul ez a kánikula sem normális dolog. Nem tudom, miért történik mindez, de valami összefüggésnek lennie kell közöttük. Góliát is egy krokodilról mesélt. Miért pont krokodilt égetett a bőrömbe az obszidián…? Minden csupa kérdés, és én egyikre sem tudom a választ – mondta kétségbeesetten.   

 

A Tiltott Város

– Te ki vagy? – kérdezte Krisztián.

– Ji Cen vagyok, őfelsége Jung-lo, az istencsászár mandarinja.

– Mandarinja? – kérdezte Barna nagy szemeket meresztve.

– Igen, a mandarinja, azaz a minisztere.

– Megmondanád, milyen évet írunk? – kérdezett tovább Krisztián.

– Természetesen. 4120-at, európai időszámítás szerint 1423-at. – A gyerekek összenéztek. Tehát jól sejtették: megint az idő űz velük furcsa játékot. Krisztián folytatta a kérdezősködést:

– Tudod, hol találjuk a Tudás könyvét?

– Nem, azt nem tudom. Ismerem viszont azt az embert, aki ebben a segítségetekre lehet. Ahhoz azonban, hogy hozzá eljussatok, előbb két feladatot meg kell oldanotok. – Elhallgatott, azután az állát simogatva, töprengve hozzátette: – Egyik sem lesz könnyű… 

Újra otthon

Balázs éppen a szorzásokhoz fogott hozzá, amikor halk surrogás hallatszott, és Gauss képe széles kanyart leírva elegánsan végigrepülte a termet a gyerekek feje felett. A tanári asztalon landolt, éppen Éva néni orra előtt, aki a hangra visszafordult, levette szemüvegét, és úgy meredt a képre, mint valami bűnjelre.

– Aha! – kiáltott fel. – Tudtam én, hogy valami rosszban sántikáltok!

Lóci megpróbált olyan kicsire összemenni a padban, amilyenre csak langaléta termete engedte, de Éva néni figyelmét nem kerülte el az óvatos mozdulat.

– Szóval te voltál. Mit csináltál a képpel? Köpőcsövezted?

– Nem, tanárnő!

– Ne tagadd! Láttalak a szünetben, a képet köpködted!

– Gausst? Azt nem.

– Á, szóval mégiscsak köpködtél! Ha nem Gausst, akkor melyiket?

–… Pitagoraszt.

A tanárnő felnézett a görög tudós arcképére. Az békésen nézett maga elé.

– Úgy. És akkor Gauss képe mitől…

Ebben a pillanatban Pitagorasz képe is útnak indult, és kecsesen, mint egy pillangó, végigsuhant a termen. Azután levált a síkidomokat ábrázoló kép, majd a számegyenes. Potyogni kezdtek a fali polcról a mértani testek is; a kocka a sarkain pattogva fordult néhányat, a henger pedig begurult a szekrény alá. A gyerekek vonalzói leugrottak az asztalról, a körzők pedig kecses piruetteket lejtve körberajzolták saját magukat. A füzetek és a matematika könyvek olyan gyorsan pörgették a lapjaikat, mintha tornádó söpörne rajtuk végig.

 

A medúzák

A nap megadta magát az éjszaka támadásának, és hagyta, hogy véres koronájától lassan megfossza a kérlelhetetlen óceán. A gyerekek a zöldesszürkés félhomályban kitapogatták a sziklát és kagylókat, és szélsebesen rakni kezdték őket az utolsó zsákba. A háromnegyedénél jártak, amikor hirtelen Orsi jelent meg mellettük, és ordítani kezdett a víz alatt:

– Hagyjátok abba, azonnal fel kell jönnötök! Ott vannak a medúzák! – mutatott a nyílt tenger irányába. Hangja szinte érthetetlen volt az ijedségtől és a víz torzításától.

Krisztiánék megfordultak, és akkor meglátták a hatalmas tejfehér masszát, ami a szürke vízben feléjük lebegett.

– Siessünk! – ordította Krisztián. – Csak pár darab kell már!

Halálos rémületben kezdték vágni, tépni a kagylókat. Orsi lent maradt, és bár kés nem

volt nála – cibálni kezdte az állatokat. Közben elfogyott a levegőjük, és föl kellett menniük.

– Ne menjünk vissza, ez őrültség! – zihálta Orsi, ahogy megkapaszkodott a sziklazátonyban.

– Ne, Zsófi, ne! – kiabálták a fiúk, de a lány nem törődött velük, és visszabukott a vízbe. Mit tehettek mást, utána úsztak. Orsi kimászott a vízből, és egy kövön kuporogva zokogni kezdett. A partról is őrült kiabálás hallatszott. 

 

A vörös sivatag

– Emlékeztek a Nagy Falra? – szólt Orsi, hogy megtörje a gyaloglás egyhangúságát. – Most legalább nem időre kell mennünk, és vizünk is van elég. Vajon hány kilométert tehettünk eddig meg?

– Most nem megyünk olyan gyorsan, mint a Falon – felelte Krisztián. – Az eltelt idő és a tempónk alapján úgy saccolom, hogy nyolc-kilenc kilométert tehettünk meg.

– Csak? – rökönyödött meg Barna. – Valahogy többnek érzem. 

– Talán amiatt van, hogy a táj olyan egyhangú. Az ember nem tudja megbecsülni, mennyi idő telt el, és azalatt mennyit haladt – vélekedett Orsi.

– Hát, az biztos, hogy itt minden olyan kihalt, mintha nem is élnének errefelé emberek – szögezte le Zsófi.

– Ami azt illeti, tulajdonképpen majdnem így is van – magyarázta Orsi. – A földrész nem sűrűn lakott, hiszen jó részét sivatag borítja, amely nem alkalmas az emberi életre. Ráadásul Ausztrália az egyik legkésőbben felfedezett földrész, már maga az eredeti neve – Terra Australis Incognita is azt jelenti: Ismeretlen déli föld.

– Kik is fedezték fel? – kérdezte Barna. – Mondtad már, de nem jegyeztem meg.

– Először kínai hajósok közelítették meg a földrészt a XV. században, őket portugálok és spanyolok követték, akik valószínűleg el is érték az északi partokat. A következő században holland hajósok térképezték fel a nyugati és az északi részt, de a kontinenst teljes egészében – ugyanúgy, mint Tahitit – végül Cook kapitány hajózta körül a XVIII. században.

– Nem semmi pasi lehetett. Ennyit hajózni vitorlákkal, gőz meg motor nélkül… – mormogta közbe Barna.

– Ugyanakkor a földrész története – folytatta Orsi – az ősidőkbe nyúlik vissza. Az első lakosok úgy hatvanezer éve érkeztek ide Indonéziából. Igaz, húszezer éve egy másik népcsoport is birtokba vette a földrészt, de a kultúrájuk azóta is folyamatos. Egyes nézetek szerint az ausztrál őslakosság, vagy ahogy ma nevezik őket, az abo-k voltak azok, akik a gondolataikat először lejegyezték a világon rajzok formájában.

– És hol vannak azok a rajzok? – kérdezte Zsófi.

– Ha jól emlékszem… – kezdte Orsi, de befejezni már nem tudta a mondatot, mert Barna hirtelen közbevágott:

– Ez a húszezer év stimmelhet. Olvastam, hogy nemrég ennyi idős lábnyomokra bukkantak az Új-Dél-Wales nevű tartományban, több mint hétszázra.

– Ugyan – legyintett Zsófi –, hogy maradhatna meg ezen a kietlen, száraz földön húszezer évig egy lábnyom? Még azoké az embereké se látszik, akik legfeljebb pár napja jártak erre – mutatott az ösvényre.

– Valószínűleg úgy – feltételezte Krisztián –, hogy húszezer éve ez a terület még nem sivatagos, hanem mocsaras-tavas lehetett, és gazdag növénytakaró fedte, csak később kiszáradt. A lábnyomokat az üledék őrizhette meg, és ahogy a szél lekoptatta a felszínt, a leletek nyilván előkerültek. 

A Tudás könyve

Elérkezett hát a nagy pillanat, gondolta, s szorongva töprengett azon, vajon mi vár rájuk. Nem sokat tudott a beavatási szertartásokról, de abban biztos volt, hogy ezt a rítust szinte minden ősi nép alkalmazza a gyerekek felnőtté nyilvánításakor. Arról is hallott, hogy a szertartás gyakran jár tetoválással, vagy egy-egy testrész megcsonkításával. Feltételezte, hogy holnap nekik is valami hasonlón kell majd átesniük, s nemcsak azért félt, mert a beavatkozás nyilván fájdalmas lesz, hanem azért is, mert eszébe jutott, hogy otthon valamivel indokolniuk kell a sérülést.

Otthon… – töprengett el. Mintha nem is ugyanazon a világon lenne, mint ahol volt pár hónapja. Most, itt, az éjszaka magányában oly távolinak tűnt minden, az iskola, az osztálytársak, a szobája. Hirtelen úgy érezte, mindez nem is az ő élete volt, hanem valaki másé; vagy mintha ő élne most egy egészen másikat. Megvan még az az otthon? Olyan, mintha ezer éve lett volna, amikor elhagyták a földrajztermet Anna néni aggódó gondoskodásától kísérve.

Tudta, hogy amikor visszatérnek majd, ugyanazt az otthont fogják visszakapni, amit otthagytak, ugyanabban a pillanatban fognak megérkezni, mint amelyikben elindultak, de úgy érezte, valahogy mégis minden más lesz. S miért? – kérdezte magától. Azért, mert ők maguk lettek mások, gondolta. Végigpörgette magában mindazt, ami Tahitin, Pápua Új-Guineában és itt, a pityantyatyaráknál történt velük, s elámult. Mérhetetlenül többek lettek, mint amikor elindultak, szögezte le. Itt egyszerűséget tanultak, alázatot a természet iránt, s bátorságot, bajtársiasságot.

Hirtelen Barna jutott az eszébe, ahogyan a farakás tövében küzd a tűzfűrésszel; s aztán az rémlett fel előtte, ahogy barátja szinte szégyenlősen kiemeli a zsákjából a szerszámot a sivatag közepén, mintha valami cikiset tenne. Az emlékképre akaratlanul is elmosolyodott. Igen, ez a barátság, gondolta; az, amikor nem neveted ki a társad, nem ítéled el, hanem segíted és megosztod vele az utolsó löttyedt banánodat is. 

A Könyvhöz lépett, óvatosan megérintette a tetejét a mutatóujjával, éppen úgy, mint jó két hónapja a földrajzteremben az obszidiánt, amikor először csenték el. Mivel semmi sem történt, óvatosan megfogta a borító sarkát, és kinyitotta…

– De hisz ez üres! – kiáltott fel élesen. – Egy fia betű nincs benne – darálta, és a kezébe kapva a kötetet pörgetni kezdte a lapokat.

A többiek döbbenten nézték, mit művel. Először attól ijedtek meg, hogy hozzáér a lapokhoz, aztán meg attól, hogy csak fehéren villogó oldalakat láttak átpörögni a keze alatt. A Könyv tényleg üres volt, egy árva betű nem sok, annyi sem volt benne.

– De hát hogy lehet ez? – kérdezte csalódottan Zsófi. – Akkor ez tényleg nem a mi Könyvünk? Nem a Tudás könyve?

– Hát… úgy néz ki – csapta le Barna dühösen a talapzatra. Csak úgy porzott körülötte a szikla. – Valaki elvitte előttünk, vagy… átvertek bennünket.

– Csak nem a pityantyatyarákra gondolsz? – ütközött meg Orsi. – Te is tudod, hogy ők sohasem csapnának be minket!

– Tudom, nem is rájuk gondoltam. Tulajdonképpen nem is gondoltam konkrétan senkire, csak úgy eszembe jutott ez a becsapás, mert más magyarázatot nem tudok.

– Gondolkodjunk! Gyertek, üljünk le! – invitálta Orsi a többieket, és letelepedett az egyik kiálló kőre. – Szerintem senki sem tett minket lóvá, más magyarázatnak kell lennie. Mi van, ha itt is valamilyen titok rejtőzik…, bárcsak rá tudnánk jönni!

– Milyen titokra gondolsz? – firtatta Krisztián. – Újabb folyosó, labirintus, ilyesmi?

– Nem tudom – ingatta Orsi a fejét –, az is lehet, vagy…

– Vagy mi? – kapta fel a fejét Barna.

– Vagy… – ráncolta Orsi a szemöldökét – mi van, ha azért üres a Könyv, mert ezek az emberek nem tudnak írni? Lehet, hogy tőlük betűkkel nem lehet elvenni a tudást.

– Ez nem jó Orsi, így mi célja lenne a Könyvnek? – mondott ellent Krisztián. – Ha nem tudják beleírni a tudásukat, mert nem ismerik a betűket, akkor semmi értelme az egésznek. Mar‑Tör nem tudja felhasználni az üres Könyvet, és annak sincs teteje, hogy hazavigyük.

Miközben beszélt, lassan odalépett a talapzathoz, és kinyitotta az immár hasznavehetetlen holmit. Abban a pillanatban, amikor hozzáért az első laphoz, vörösen felizzott a falra festett kígyók szeme, és fénynyalábok lövelltek ki belőlük százszámra, s elkezdtek a barlangban cikázni, majd egy szemvillanás alatt Krisztián köré tekeredtek, szorosan körbefogva a testét.

A fiúnak esélye sem volt: mire mozdult volna, a fénykötelek gúzsba kötötték és megbénították. Úgy maradt, ahogy volt; két ujja közé csippentve az első üres lapot. A tekintete elhomályosult, szinte üvegessé vált.

Az első ijedségből felocsúdva társai odarohantak hozzá, hogy kiszabadítsák, ám ebben a pillanatban különös dolog történt. Krisztián ujjából szédítő sebességgel betűk ezrei kezdtek a lapokra vándorolni. Mint fekete hangyák, sebesen szedték vékony tintalábaikat, s kapcsolódtak össze szavakká, mondatokká s végül szövegekké.

A gyerekek nem tudták elolvasni az írást, olyan szaporán jöttek elő a betűk, de azt megdöbbenve tapasztalták, ahogy egy-egy szót mégis sikerült elkapniuk, hogy a szövegek magyarul írják be magukat a Könyvbe.

– Gyöngyhalászat…, a tűz ereje…, varázslat…, álomban… – motyogta Barna, ahogy felfogott egy-egy szót a betűk szédítő sorjázásából, mígnem az összes belekerült a Könyvbe.

Ekkor a lapok világítani kezdtek, fehér fényük beterítette a gyerekeket, a barlangot, Krisztián testéről pedig leváltak a fénykötelek, s a levegőben semmivé oszlottak szét. Ahogy a béklyó lehullott a testéről, Krisztián magához tért, s kérdőn nézett körbe a nagy fényességben.

Hirtelen remegni kezdett a barlang fala, a gyerekek fejére föld és apró kövek potyogtak.

– Krisztián, jól vagy? – rázta meg a fiú vállát Zsófi.

– Jól vagyok, de mi történt itt? – kérdezte. Láthatóan fogalma sem volt arról, ami az előbb lezajlott, s most azt kutatta, mitől keletkezett a vakító fehér fény.

– Most nincs idő erre! Fogd a Könyvet, ez az igazi! – kiáltotta Barna túlordítva az egyre erősödő dübörgést. – Pucoljunk innen!

Krisztián bólintott, a hóna alá kapta a kötetet, és futni kezdtek a túloldali folyosó felé, de nem érték el, mert a barlang tetejéről és a falakról ekkor kígyók kezdtek potyogni. Százával záporoztak lefelé, és néhány másodperc alatt beterítették a terem alját és őket is. Orsi sikítva lökdöste le a válláról és a fejéről a hüllőket, és a többiek is ádázul hadakoztak. Önkéntelenül hátrálni kezdtek a felé a sziklamagaslat felé, amelyen eredetileg a Könyv feküdt. Amikor elérték, és még mindig hátrafelé araszolva beleütköztek, bevillant a pillanatnyilag egyetlen megoldás a menekülésre: mind a négyen felugrottak a talapzatra. Ott nem érték el őket a kígyók.

Mire az utolsó rajz is megelevenedett, a hüllők olyan sokan lettek, hogy megtöltötték az egész barlang alját. A gyerekek nem láttak mást a földön, csak egymásba fonódó, izgő-mozgó csíkokat. Mintha hullámzott volna a talaj a hemzsegő barna-sárga csíkos kígyótestektől.

– Úristen! Ezek halálkígyók! – suttogta Zsófi halálra vált hangon. – Innen nem jutunk ki élve!…

 

vissza a sorozathoz

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót