Emese a saját bőrén tapasztalja meg a tündérek gonoszságát, hazugságait, azt, hogy senkiben (még saját szüleiben) sem bízhat. Ám őt sem olyan fából faragták, hogy magára vállalja a minden kínt és álnokságot elszenvedő, tehetetlen áldozat szerepét... 

Csilla valami szédületesen bonyolítja a történet egyre kuszálódó szálait. Többször is olyan feszítettnek éreztem a regényt, ahogy az elhallgatások és félreértések hatására egyre borzasztóbb irányokat vett a sztori, hogy egyszerre támadt kedvem azonnal a sutba hajítani és egy ültő helyemben végigolvasni.

Híven az igazi, eredeti mesékhez-mondákhoz, kíméletlen a szereplőivel. Egyszerre karcol és kelt elvágyódást ez a könyv. Természetesen elsősorban a felnőtté válásról szól, de úgy általában is tanít valamit az életről.

Ahogy az első regénynél, itt is különös ízt ad, hogy részint a magyar olvasó számára ismerős helyeken játszódik a történet. És bár nem ezek adják a legfőbb helyszíneket, mégis, egy-egy mondatba is annyi varázst sűrít Csilla, hogy az olvasó ezentúl már sosem fog tudni ugyanúgy nézni a könyvben felbukkanó helyekre.

Csakígy elbűvölő, megragadó pluszt jelent a magyar folklór mindent átható jelenléte. Meglehet, kevés az igazán direkt, konkrét elem, ami innen származik, az olvasóban akkor is mélyen rejtező húrokat pendít meg az Ólomerdő, még ha akár gyermekkora óta nem is foglalkozott magyar népmesékkel.