OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ : Ólomerdő olvasókuckója

Ólomerdő olvasókuckója

ekultura.hu  2013.07.18. 02:08

Emese berohant a házba, föl a lépcsőn. Majdnem elesett, de megtámaszkodott a magas lépcsőfokon, és lihegve szaladt tovább. Papírsárkány, gondolta, most fúj a szél, kivihetem a papírsárkányt.

Két napja készítették az iskolában; a sárkánynak majomarca volt, barna filctollal gondosan megrajzolt szőrszálakkal és nagy, vigyorgó szájjal. A farka kék meg sárga.

Azóta nem fújt rendes szél; Apa legalábbis azzal vigasztalta, hogy a sárkány azért nem repül, mert nincs, ami vigye. De most föltámadt, és vele együtt Emese reménye is, hogy a majma szárnyra kap.

Fölért az emeletre, a szobájába rohant, aztán megtorpant.

A lihegés, a sárkány színes képe miatt nem figyelt föl rá korábban: sírás halk hangja verődött a házban ide-oda, akár egy bent rekedt rigó.

Kinézett. Az emeleti közlekedőfolyosó másik végében, a sarokban kuporogva anyja ült egy létra mellett, és sírt.

Félelmetes, ha a felnőttek sírnak – azért vannak, hogy a gyerekeket vigasztalják, de ki vigasztalja őket? Érezte, hogy most jönnie kéne valaminek, valakinek, aki tesz róla, hogy Anya abbahagyja a sírást. De nem jött senki, és a hang egyre jobban fájt neki.


Tétován elindult. Máskor, ha anyja tekintetére ereszkedett a szomorú tompaság, tudta, mit tegyen. Ki nem mondott egyezség élt köztük: ő bohóckodott vagy cicásan odabújt, Anya pedig megint mosolygott, még ha csak rövid időre is. Mindketten csak megjátszották, a jókedvet és a megnyugvást egyaránt, de Emese számára a mintha-világ éppolyan valóságos volt, mint az igazi. Neki ennyi is elég volt.

Könnyekkel azonban még nem találkozott, és ez megrémítette. Nem tudta, mit tegyen.

Anya fölnézett rá, ahogy közeledett – ülve alacsonyabb volt, mint ő –, de nem mosolyodott el, csak nézte nagy, nedves szemével. Legszívesebben elrohant volna.

Ehelyett azonban kinyújtotta kezét, és óvatosan megsimogatta anyja térdét.

–Na – mondta.

–Szia – suttogta vissza Anya, és letörölte könnyeit. Elmosolyodott, de Emese azt kívánta, bárcsak ne tette volna. A mosoly jobban fájt neki, mint a sírás.

Hallgattak, aztán Emese megkérdezte:

–Mit csináltál? Elestél?

Az elesés és utána a sírás tiszta sor. Ha Anya azt mondaná: igen, akkor megnyugodhatna, még ha tudja is, hogy valószínűleg más történt. Anya sohasem esett el, soha nem verte be a könyökét vagy a fejét semmibe, ő mindig olyan könnyedén járt, mintha táncolna. De ha rábólintana, megint úgy csinálhatnának, mintha, és akkor…

–Nem. Föl akartam menni a padlásra.

Összerezzent, és fölnézett a mennyezetbe vágott csapóajtóra.

–Tudom, hogy ijesztő – mondta Anya, és meleg keze megpihent a kislány vállán –, de nagyon fontos. Muszáj volt megpróbálnom.

Ott sötét van, akarta mondani, de nem jött ki hang a torkán. Pókhálókra gondolt és dohszagra – halálsötét, súgta oda neki Laci az iskolában, aki már látott horrorfilmet, és erre szörnyen felvágott.

Anyának eddig sírós volt az arca, de most megváltozott: úgy tűnt, elfogytak a könnyei. Emese gondolkodás nélkül odabújt hozzá.

–Én nem tudok fölmenni – suttogta Anya. – Próbáltam, de nem megy.

–Akkor ne menj – jelentette ki.

Meleg karok ölelték át, de nem puha fészekbe húzták; fejük összekoccant. Egyforma szőke tincseik összekeveredtek, és szemük olyan közel került egymáshoz, hogy jól látták egymás íriszének cirmait. Anya szeme fehérjében vörös erek futottak szét.

–Tündérkém – mondta, ezt már nem a megnyugtató vagy szomorú hangján, hanem valamilyen másikon, ami zavarta Emesét. – Nekem kell az, ami a padláson van. Nem fordíthatok hátat neki. Nagyon kell.

Azt, hogy nagyon kell, értette. Neki is: valami vagy nagyon kellett, vagy egyáltalán nem.

–Akkor menj fel.

Anya elmosolyodott.

–De hisz nem tudok. Nem enged.

–Ki?

Nem kapott választ.

–Ki?

–Aki kíváncsi, hamar megöregszik – mondta Anya, de szavai üresen csengtek. Szeme még hajuk árnyékában is nagy volt és ragyogó. – De… te fölmehetnél.

–Nem.

–Itt lennék lent, vigyáznék… Csak le kéne hoznod valamit.

–Nem!

Nagy, fényes szemek.

–Igazad van, nem kérhetek tőled ilyesmit.

Alighogy kimondta, Emese szíve elfacsarodott. Te vagy az oka, szidta magát, most miattad szomorú.

Kibontakozott az ölelésből, de nem futott el. Szeretett volna elbújni, de nem tudott megmozdulni. A padlószőnyeget bámulta inkább.

–Van fönt egy láda. Le van lakatolva.

Anya keze megjelent a padlószőnyeg fölött. Tenyerén egy lapos kulcs feküdt, ugyanolyan, mint amelyik a fészert nyitotta.

–Van benne valami… – habozott. – Nem mondhatom meg, mi az. De látni fogod.

Fölsandított Anya arcába. Nem úgy nézett ki, mint aki be akarja csapni.

–Most nincs olyan sötét fönt, és azt hiszem, nincs is nagyon eldugva. Én úgysem nyúlhatok hozzá. Te talán… Bár…Persze poros lesz…

Emese hallgatott.

–Megtennéd? Fölmennél?

Szíve hevesen dobogott. Dohos sötétség honolt odafent. Soha nem járt még fönt, éppen ezért nem bízott a padlásban. Akármi lehet ott. Lesben.

–Félsz, ugye? – Anya futólag megölelte. – Ne haragudj, nem szép tőlem.

–Miért kell?

–Mert nélküle nem vagyok egész. Ezt érted?

Megrázta fejét, aztán bólintott. A szürke fény a szemében és arcán: a hiány az a szürkeség.

–Nagyon fontos?

Lényegi kérdés volt, és ezt mindketten tudták. Látszott Anya tekintetén, ahogy a választ fontolgatta, és egy pillanatra úgy festett, nemet mond.

–Igen.

Fölnézett a padlás csapóajtajára.

–Énekelj! Jó?

Anya nem köszönte meg szóval, csak bólintott, Emese kezébe nyomta a kulcsot, és fölágaskodva kipattintotta a csapóajtó két zárját, lehajtotta a négyszögletes ajtót, aztán odatámasztotta a zörgő létrát.

Emese odaállt a létra aljába, és fölnézett. A nyílásból sötétség bámult vissza rá. Majdnem megfordult, hogy visszaszívja, amit mondott, de Anya akkor kezdett énekelni. Először halkan, remegő hangon, aztán hangosabban.

A kedvenc dalát énekelte, azt, amit senki más nem ismert, sem az óvodában, sem az iskolában.

–Elforral a hajnal, villan páratestem…

Megindult fölfelé, együtt emelkedett az énekkel. Anyja keze a derekán nyugodott, tolta fölfelé. Tenyerének melege szétsugárzott a hátán.

Minden rendben lesz, Anya énekel.

–Halpikkelyt szitálnak a felhők fejed felett…

A tenyér lesiklott derekáról, és Emese élesen beszívta a levegőt. Egy pillanatra megtorpant a létrán, de az ének nem maradt abba, ezért rátenyerelt a padlás padlójára, és fölhúzta magát.

Azt hitte, halottfeketeség lesz odafönt, de nem volt sokkal sötétebb, mint a saját szobája hajnalban, behúzott függöny mellett. A padlás ablaka koszos volt, de elég nagy, hogy így is beengedje a napfényt. A szürke pászma végignyalta a poros padlót és a dobozokat.

Az egyik sarokban két állványon régi ruhák lógtak lepkebábként, egy-egy akasztóra több is jutott. A falak mentén dobozok sorakoztak egymás hegyén-hátán. Az ablak alatt, a fölgöngyölt szőnyegek mellett nádszékek álltak. Nem voltak zugok, ahonnét rémek ugorhattak volna elő – minden szépen el volt rendezve, mintha nem is kacattár lenne, hanem lakószoba. Csak a vastag porréteg és a gerendák közti pókhálók mutatták, hogy senki sem lakik a padláson.

–Felnézel: mit se látsz…

A porban kitaposott, sötét csík mutatta, merre szokott járni Apa. Nagy papucsának nyomai néhol elkanyarodtak erre-arra, de a fő csapás a bal oldali fal mellé vezetett, az egyik ládához.

Hátranézett, hogy biztos lehessen benne: semmi nem veti rá magát. Mögötte csak egy nagy, csukott szekrény volt, berepedt üvegajtóval. Visszafordította fejét, és halkan, óvatosan elindult a láda felé.

–Réten föléd szállok…

A padló nyikorgott, és Emese szíve – ének ide vagy oda – a torkába ugrott, ott verdesett, mintha ki akarna szökni. A ládához futott, hogy lábdobogással nyomja el a nyikorgást, aztán hátrapördült – senki –, mielőtt leguggolt volna a zár elé.

Közönséges, nagy lakat lógott a láda szájáról, hasonló ahhoz, ami a fészeren volt. Tudta, hogy azt hogyan kell kinyitni. A kulcsot alulról kellett beledugni, aztán elfordítani, és a lakat magától kipattant, még feszegetni sem kellett.

Megint körülnézett. A gerendák közti sötét nagy, éhes szemeket meresztett rá, és itt még az ének is halkabban hallatszott.

–Lefogom szemedet ezüst permetemmel.

A dal újrakezdődött, Emese pedig sietve és ezért ügyetlenül kihúzta a lakat hurkát a láda gyűrűs zárjából. Valami neszezett a padláson, és hirtelen elhalkult az ének; helyette tompa dobb-dobb hallatszott: tulajdon szívverése. Gyorsan fölcsapta a láda fedelét. Valami fehér szövet hevert a fenekén. Kimarkolta, mellkasához szorította, aztán elfordult. A láda fedele nagy csattanással csapódott le, mint valami óriási száj.

Mindegy volt, hogy nem látott fönt semmit, és hogy nem volt sötét – odarohant a csapóajtóhoz, ledugta lábát, és kalimpálva kereste a létrafokot. Két kéz kapta el a derekát és emelte le. Az ének abbamaradt, de ő már biztonságban volt, és nagy kortyokban nyelte a levegőt. Észre sem vette, hogy eddig visszafojtotta lélegzetét.

–Okos, ügyes – morogta Anya. Már egy ideje beszélt hozzá, de Emese csak most hallotta meg. – Nagyszerű vagy!

Kivette a kezéből az anyagot. Furcsa tapintása volt, mintha tollból lenne, de mielőtt jobban megnézhette volna, Anya már fölállt, és két keze közé szorította a szövetet.

Ragyogott az arca, valami szörnyű diadal sugárzott róla, amitől Emese úgy érezte, mintha még fönt lenne a padláson, a láthatatlan leskelődő pillantásának kereszttüzében. Aztán a pillanat elmúlt, és megint Anya régi, szomorú tekintete szegeződött rá: ha lehet, ez még fájdalmasabb volt, mint előbb a ragyogás.

–Köszönöm – mondta, és mintha még szólni akart volna, de nem tudott. Lehajolt, és megcsókolta a homlokát. Forró csepp gördült a kislány bőrére. – Visszajövök. Hidd el, visszajövök. Ígérem. De most… el kell mennem.

Megfordult, és lerohant a lépcsőn.

Emese állt a létra mellett, és letörölte homlokáról a könnycseppet. Nem értett semmit. Csak valami nagy éhséget érzett, befejezetlenséget, mintha anyja elvett volna tőle valamit, aminek nála lett volna a helye.

Utána szaladt, de nem volt lent a földszinten. A bejárati ajtó kitárva; de nem volt kint a kertben sem. A kapu zárva, azt hiába rángatta.

Nyár volt, a fű a melegben szénaillatot párállt, a kerítés mellett magas málnatövek hajoltak a gyepre. A szilvafán rezegtek a levelek a szélben. Egy fehér madár keringett az égen.

Azt mondta, visszajön, gondolta Emese a kertben állva, és később, éveken keresztül mindig, valahányszor az eszébe jutott.

Azt mondta, visszajön.

De nem jött vissza soha.

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót