– Csak a legszebbeket válogassátok ki! – mondta Edit a gyerekeinek, akik percenként szaladtak oda hozzá egy marék kaviccsal meg Bobival. Szegény eb nem értette, hogy bolond gazdái mért kapkodják fel a földről azt, ami se nem ennivaló, se nem kutyakaka. – Ha mindet betesszük a kocsiba, amit ide hoztok, hova fogunk ülni? Vagy azt akarjátok, hogy én itt maradjak? – Nem! Nem! – kiabálta Kata meg Ben, és messzire dobták a markukban szorongatott kavicsot. Később a kavicsgyűjtők leültek egy sziklára, és Edit mesélt nekik. Volt egy folytatásos története, amit régen a kicsi Dórának mesélt, aztán, hogy Dóra felnőtt, inkább Benedeknek, majd végül Katának. Persze Beni is mindig ott maradhatott mesélés közben, ha akart. És általában akart. A mama fantasztikus meséjében a saját gyerekein kívül Miki majom volt az állandó főszereplő. –  Miki majom egy napon, amikor a csillagok között cikázott az űrhajójával, meglátott egy kicsi rakétát, amelynek az ablakán egy kutya kukucskált ki szomorúan. “Munyimunyi! – kiáltott rá Miki majom. – Hát te mit csinálsz itt, haver?” “Keringek – válaszolt a kutya. – Kísérleti kutya vagyok. Kilőttek a világűrbe, de elfogyott a benzin, és nem tudok visszamenni a földre.” Miki majom erre rögtön áttette a kutyát az űrhajójába és visszavitte a földre. Csakhogy a kutya nem maradhatott vele, mert Mikinek sok dolga volt: meg kellett mentenie az embereket a gonoszoktól, meg ilyesmi. Elrepült hát a kutyával Budapestre a Pék utca nyolcba… –  Ott lakunk mi – szólt közbe Kata. – Így van – bólintott Edit. – És Miki majom tudta, hogy a barátai: Kata és Beni szeretik a kutyát. Ezért lekiabált: “Munyimunyi! Találtam egy kutyát a világűrben. Nem akarjátok befogadni?” – De igen! – mondta Kata. – Akarjuk! – És Miki majom akkor leeresztette egy kosárban a kutyát az erkélyünkre. Így került hozzánk a Bobi – fejezte be a rövid mesét az anya és megsimogatta a kutyát. Bobi olyan vidáman csóválta a farkát, mintha értette volna a történetet, és büszke lett volna arra, hogy ő egyenesen az űrből érkezett. Kata megölelte a kutyát, és megkérdezte az anyját, hogy mért mondja Miki majom mindig azt, hogy “munyimunyi”? Megkérdezte, pedig tudta ő azt nagyon jól. – Mert Miki majom mindig így beszél – mondta el ismét a mamája. – Csak ezt hajtogatja. Munyimunyi! De mi mégis tudjuk, hogy mit akar mondani. Benedek a száját húzogatta. –  Az űrhajót nem benzin hajtja és odafent nincs levegő. Hogy hozta át Miki majom a kutyát az egyik űrhajóból a másikba? –  Mondd kisfiam – nézett Edit legokosabb fiúgyermekére –, úgy nézek én ki, mint a Spektrum televízió? Ha tudományos ismeretekre vágysz, ne rám kattints! Beni zavartan vigyorgott. Tényleg butaság a fizika törvényeit számon kérni egy mesén. –  Egyébként Bobi űrruhában volt, és palackból kapott levegőt, te észlény – ölelte magához Benedeket az anyja, de akkor már Kata is ott volt a nyakában, és a kutya is fel akart kapaszkodni a hátán. A szeretetvágy fertőző. –  Segítség! – nevetett Edit, majd a családtagjait lerázta, a szalmakalapját Kata fejére ejtette, és berohant a tengerbe. A gyerekek futottak volna utána. – Most ne gyertek! – kiáltott Edit. – Nagyok a hullámok. Vigyázz Katára! Úszom egy kicsit. – És belevetette magát a vízbe. Edit kitűnően úszott. Versenyeken indult ifjabb korában. Érmei meg oklevelei otthon az üveges polcon voltak, mert mindenféle bajnokságot nyert. Benedek kézen fogta a húgát és odasétált, ahol a tenger csak a lábukat nyalogathatta. Onnan nézték az anyjukat, aki nagy karcsapásokkal, könnyedén szelte a vizet. Bobikutya űrlény megpróbált a családfő után sprintelni, de miután a kopópapa ellenére csak egy földszintes tacskónak született, az első nagyobb hullám kidobta a partra, mint egy labdát. Edit a parttól nem túl messze úszkált ide-oda, hogy még meghallhassa, ha a gyerekei utána kiáltanak. – Látod anyut? – kérdezte Beni Katát. – Látom… Nem látom… Látom… Nem látom… – mondta a kislány, és figyelte a hullámok hátán felemelkedő majd elsüllyedő testet.   Benedek elvigyorodott a kislány csacsogásán, de aztán elkomolyodott, míg imádott anyja felbukkanó és elmerülő alakját figyelte. Nem jó érzés volt, amikor a piros fürdőruha a hullámok között hirtelen eltűnt a szeme elől. Nagyon szerette az anyját. Szépnek találta szabályos arcát, ősz szálakkal tarkított sötét haját, szénfekete nagy szemét és mindig nevetésre kész vékony ajkát. Úgy gondolta, az ő mamája a leggyönyörűbb nő a világon.