A 3. óra elején hívtak le minket az énekterembe, és leültünk a sorba rakott székekre. Ahogy leültünk, intett a diri néni, hogy álljunk fel. Az énektanárnő gyorsan bekapcsolta a lemezjátszót, és kicsit sercegve megszólalt a Himnusz. Amikor vége lett, a diri néni megint intett, és leülhettünk. A fiúk jó hangosan húzták maguk alá a székeket. A katedrán egy kövér, kopasz bácsi tartott nekünk előadást az igazolványról. A Kati ismeri, alattuk lakik a házban, és ő mondta, hogy ez a bácsi elég részeges, a feleségével együtt. Ha! És egy ilyen papolt nekünk majd egy óra hosszat az állampolgári jogokról! Suli után alig vártam, hogy hazaérjek, és végre levethessem ezt az undok egyenruhát, és lehúzhassam a nejlonharisnyámat. Jézuskám! Hogy bírják ezt a lehetetlen holmit a felnőttek? Rögtön meg is fogadtam, hogy én ha nagy leszek, sohasem fogok harisnyát hordani, csakis egyedül zoknit. Méghozzá olyan zoknit, aminek az oldalába bele van vasalva, hogy Adidas. Brr! Ahogy eszembe jut a harisnya, máris viszketni kezd a lábam.   április 19. VAN EGY TITKOM! A szemben lévő házban, a kilencedik emeleten van egy fiú, aki mindig kinéz, ha kint vagyok az ablakban. Az arcát még sohasem láttam, mert ahhoz túl messze van. Kellene szerezni egy látcsövet, hogy megnézhessem. Remélem, neki sincs távcsöve, különben meglátná, hogy én milyen csúnya vagyok. Ha hallgatja a magnóját, elhallatszik egészen a mi házunkig, így annyit már megtudtam róla, hogy Depeche Mode-os. Nem tudom, mit csináljak, mert én meg Brossos vagyok, bár a Kati szerint ez nem áthidalhatatlan akadály. Ma már megint kikapott a csapatunk, így a bajnokság állása szerint utolsó előttiek vagyunk. Minden nyitásom ­- az első kivételével ­- nagyon jó lett. Nagyon szeretek röplabdázni, bár rájöttem, hogy amiatt híztam meg mostanában. Edzés előtt nem lehet kajálni, aztán amikor este fáradtan, éhesen hazaérek, már csak annyi erőm van, hogy lezuhanyozzam, vacsorázzam, aztán meg lefekszem aludni. Anyu azt mondta, hogy nem a röplabda tehet róla, ha így nézek ki, hanem az, hogy telhetetlen vagyok. De hogyan is lehetne megállni, hogy ne egyek, amikor imádom a finom kenyérkét sonkával, tojással és olyan citromos teával, amilyet csak Apu tud csinálni. (4 kanál cukorral.) Charlotte Brontë Jane Eyre-jét olvasom. Jó ennek a Jane-nek, hogy így csúnyán is megszerette a gazdag Mr. Rochester. Bírnám én is, ha ilyen gazdag férjem lenne, aki ennyire szeret. Persze én is nagyon szeretném, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. És addigra ez a pattanás is elmúlna az orromról. Apu már megint bömbölteti a tévét, hogy hallja a fürdőszobában is, amíg fogat mos.   április 23. Ma volt a felvételim az állat-egészségügyibe. Azért jelentkeztem éppen ide, mert nagyon szeretem a kutyákat meg a lovakat. És különben is a Kati is ide adta be a jelentkezési lapját. Négy tantárgyból voltak tesztlapok: matek, magyar, kémia és élővilág. Félek, hogy a matektesztem 0 pontos lesz. Nem mentem edzésre délután, mert elég rosszul érzem magam. Náthás vagyok, vagy mi, és eléggé fáj a fülem, nem is írok többet.   május 1. Hát bizony, jó alapos torokgyulladást kaptam. Lázas is voltam (38,5), de most már jobban vagyok. Nem tudom, mi van a Katival, de nem hozta át a leckét. Talán fel sem tűnik neki, hogy hiányzom? Olyan dél körül itt volt a nagymamám meglátogatni. Az új protézisével jött, elég furcsán áll neki. Hozott finom mákos kalácsot meg madártejet, mind meg is ettem. Azt hiszem, hamarosan meggyógyulok. De azért épülök fel ilyen gyorsan, hogy megbosszuljam úgynevezett legjobb barátnőm tettét, miszerint nem hozta át már több, mint egy hete a leckét. Fel hát! Amíg találok valami jó kis bosszúállást, még megeszem pár túrós kalácsot is. Épp egyik tervet vetettem el a másik után, amikor csengettek. Villámgyorsan lesöpörtem a morzsákat a lepedőről, bekötöttem a nyakamat a sállal, és visszafeküdtem az ágyba. Jane Eyre-t behajítottam az ágy alá, és szenvedő arcot vágtam. Hiába volt minden igyekezet, nem a Kati jött. Pedig hogy eljátszottam volna neki a haldokló barátnőt! Az lett volna a büntetése, hogy hiába kér bocsánatot, csak elfordítottam volna a fejemet, és ezt mondtam volna: Hagyj magamra! Egyedül akarok meghalni! Elárultad a barátságunkat... de most már késő, vége mindennek! Az Andi jött át. Hozott egy csomó másolnivalót, és megemlítette, hogy Katinak rubeolája van, és otthon fekszik lázasan több mint egy hete. (Gondolatban megbocsátottam neki, és jelentősen megkönnyebbültem.) Aztán olyant mondott, hogy azt hittem, elájulok. (Ténylegesen komolyan, minden megjátszás nélkül.) Tegnapelőtt az egész 8/a osztályt BE-OL-TOT-TÁK! Anyucikám, én úgy félek! És azt is mondta még az Andi, hogy újra megvizsgálja majd a védőnő az oltást, és akinek nem pirosodott meg eléggé, az kap még egyet. Elhatároztam, hogy nem megyek többé iskolába. Amikor elment az Andi, betettem a Bross-kazettámat a magnóba, és annál a számnál, hogy Macska a galambok között, menthetetlenül elsírtam magam. Közben a Bross-poszteremet néztem a falon, és arra gondoltam, vajon Luke kapott-e oltást nyolcadikos korában?   május 2. Anyunak erős fülfájásra panaszkodtam. Ki kell találnom valamit, mert holnap visszamegyünk a doktor bácsihoz ellenőrzésre. Amúgy tényleg fáj a fülem.   május 4. Anyu elvitt a fülészetre. Az előttem lévő néninek épp a fülét mosták ki a paraván mögött, és csak a nyögését hallottam. Nem tudom, de azért én a helyében nem jöttem volna el piszkos füllel az orvoshoz. Amúgy a doktornő nagyon udvariatlanul bánt velem. Valamivel belekukucskált a fülembe, aztán azt mondta: A fülének nincs semmi baja. Ha fáj, akkor dugja be. ­ Délután volt rendelés a háziorvosnál. Idegesítő volt a tudat, hogy holnap iskolába kell menni. A váróterem tűzvörös taposócsempéje különösen felzaklatott. Meg is állapítottam, ha egy olyan szobába lennék bezárva, ami ilyen színű csempével lenne kirakva, és egész nap metál-zene szólna, nagyon rövid idő alatt megőrülnék. A doktor bácsi nem törődött a lelkiállapotommal, csak annyit mondott, hogy tátsam ki a számat. Aztán olyan mélyre ledugta a kanalat, amíg szerintem csak a keze elért, mert majdnem megfulladtam. Mondtam neki is a fülfájásomat, és azt, hogy a fülész néni azt mondta, nincs semmi bajom. A doktor bácsi meglepően reagált: még egyszer belenézett a számba, és azt mondta, valószínűleg a bal hátsó fogam miatt, ami meglehetősen lyukas. Írt is rögtön egy beutalót a gyermekfogászatra. Ez aztán a pech, cseberből vederbe. Holnap megyek két hét óta először iskolába.   május 8. Hát, matekórán csak lestem, mint Pupák Guszti a cirkuszban. Én bizony nem értek semmit ezekből az egyenletekből, és nem hiszem, hogy valaha is megtanulok rendezkedni köztük. Nem is gondoltam volna, hogy két hét alatt ennyire elmaradok a többiektől. Annyira távol áll tőlem a matematika (ezt milyen szépen mondtam!), és egy egyenlet megoldása előtt sohasem fog el az izgalom, hogy legyőzöm-e vagy sem (a matektanárunk ezt érzi) ­- egyáltalán, szorongáson és izzadáson kívül semmit nem érzek. Mennyivel jobban szeretem a történelemórákat és a Margit néni magyaróráit… Matematika, fizika… brr! a hideg is kiráz. Holnap kapok oltást az iskolaorvosnál. (...)