Digóról, az iskola réméről tudni illik, hogy valószínűleg imád iskolába járni. Kétszer volt ugyanis a hatodikos. Hetedikben is évet akart ismételni, de Konrád Dániel tanár úr matekból kicselezte. Kettest adott neki a pótvizsgán, mert Digó meg tudta mondani, hogy hány éves lesz tíz év múlva. Persze a számoláshoz használhatta a telóját. Mindenki azt szerette volna, ha Digó minél hamarabb elvégzi a nyolcadikat és eltűnik az élet sűrűjében. Az élet sűrűjében ugyanis gyakran előfordul, hogy valaki vad és fékezhetetlen, folyton verekedni akar, és csúnyán beszél. Erről azonban az illető személy hamar leszokik, miután a nála erősebbek és hatalmasabbak néhányszor feltörlik vele a padlót. Az iskolákban az ilyen elvetemülten rossz gyerek persze ritka. Vagyis az iskolák többségében ritka. Akarom mondani: néhány iskolában ritkább, mint más iskolákban. Ahol gyakoribb… izé… De talán inkább ne részletezzük! Tény, hogy Tom és Geri iskolájában még mindenkinek feltűnt Digó-Poricska Péter féktelen viselkedése. Szüleinek bérletük volt az igazgatói irodába. Mamája, a pici, tejföl-színre szőkített hajú és égszínkék szemű asszonyka mindig akkora kalapban érkezett, hogy félre kellett billentenie a fejét, ha be akart menni a diri ajtaján. Digó kövérkés és földgömb-kopasz nevelőpapája pedig dr. Poricska Lóránd ügyvéd volt. (A fiú szülei sok éve elváltak, és az új apa a nevére íratta a gyereket.) Poricska úr valójában egy volt ügyvéd volt. Az Állam Bácsi, vagyis a Magyar Állam ugyanis eltiltotta Poricska urat hivatása gyakorlásától, az ügyvédi munkától valami sötét és homályos ügy miatt. (Néhány szülő szerint ezt a sötét és homályos ügyet kábítószer-kereskedésnek hívták. Mások szerint az ügyvéd úr a macskáját kínozta, és a szomszédok feljelentették a rendőrségen. Ismét mások szerint nem a macska sivítozott olyan szörnyen, hanem a kislánya és a felesége, akiket Poricska úr időnként megvert, és akik aztán megszöktek az ügyvéd úrtól Ausztriába. Majd két betűvel és tízenötezer kilométerrel messzebb: Ausztráliába. Ezután vette feleségül a volt ügyvéd úr Digó mamáját, és lett Digó apja. Az életben gyakran történik ilyesmi, de ezeket ritkán szokás ifjúsági regényekben leírni, mert a felnőttek egy része nem szereti, ha a gyerekek megtudják, hogy ilyen emberek is vannak. Mintha a gyerekek hülyék volnának, és nem látnák, mi történik néha az életben, vagy nem néznének tévét. Bocs a kitérőért! Illetve egyáltalán nem bocs! Akarattal tértem ki.) A vékony, nyurga, elálló fülű és vöröses sörtehajú Digó arca és teste tele volt sebhelyekkel. Amint azt eldicsekedte, ezeket mindennapi megszokott verekedéseiben szerezte. – Tegnap egy csávó el akarta venni a mobilom – mondta például. Majd vihorászva hozzátette: – A mentők szedték össze kiskanállal! Máskor három fickót ütött ki, szóval egy egész bandát, akik lerohanták a parkban. – Véletlenül éppen volt nálam egy bot. Eljátszottam rajtuk a csonttörő játékot. Egy a kézre, egy a lábra, egy a kölyök pofijába! Persze kaptam én is… Ezt, mondjuk, le sem tagadhatta volna. A füle kék volt egy ütéstől, a combján pedig hosszú vörös csík húzódott. Egy vastag ág vagy szíj nyoma…