OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ
KÖNYVRÉSZLETEK - KISKAMASZ-KAMASZ : Régiségek Homoród mentén - Történelmi regék

Régiségek Homoród mentén - Történelmi regék

  2020.07.19. 00:36

Írta: Kozma Mária, illusztrálta: Fazakas Ildikó. Gutenberg Books, 2020., 66 oldal
 
Kozma Mária - Régiségek Homoród menténA Régiségek Homoród mentén Kozma Mária nagy sikerű Történelmi regék-sorozatának harmadik kötete (1. Régiségek Csíkországból; 2. Régiségek Gyergyóból).

Homoródszentpáltól nyugatra egy kopár, kétcsúcsos, bizarr alakú kopasz hegy magaslik ki, mely az egész vidéket uralja, és mely messziről egy fekvő teve alakját ábrázolja. Ez a bágyi várhegy.

Gaali Zoltán: Székely ősvárak

Krisztus után, valamikor az Úrnak 1660-as esztendei felé Bágy, Ége, Dálya, Lókod, Patakfalva és Recsenyéd falvak összefogtak, hogy várat építenének menedéknek és véderőnek a meg-megújuló török és tatár betörések ellen.

Nem volt véletlen a vár helyének kijelölése, tanakodni sem igen kellett ezen, ott volt ősidők óta a bágyi magaslaton a megszokott őrhely s egy ősrégi földvár nyoma. Hat bástyát terveztek a várnak, mindenik külön-külön a hat falu építési kötelezettsége és menedékhelye lesz. Mindegyik saját faluja irányába néz majd, így belőlük megfigyelhetik az ellenség mozgását. A bágyiak jól tudták, hogy itt az ősi időkben is vár volt, úgy tartották, hogy Bágy székely vezér hatalmas kővára, amit elpusztított az idő. A lókodiak továbbfűzték az emlékezetet: szerintük egy kegyetlen várúré, Sándor úré volt e vár, ki alattvalóit, sok-sok embert ok nélkül halálra kínoztatott – kénoztatott – a kénosi hegyen, honnan Kénos falu neve is ered. Volt néki egy igen szép, de rosszlelkű leánya, ki elcsábította a legényeket, csak azért, hogy legyen kit kínozniuk. Az Öregisten is megsokallta a rengeteg gazságot, nagy égzengést és vihart bocsátott a várra, a vihar fiai megsemmisítették a várat, apát és leányát a ragadozó madarak elé dobták.

 

 – Bárcsak megmaradt vóna az a régi vár! – sóhajtotta a recsenyédi elöljáró. – Miért is kell ennyi gonosz dúló?!

 – Ha tízszer dúlják, roncsolják, mi tízszer is felépítjük – hallgattatták el a búlátót. – Nem a várat védjük, hanem vele az életünköt.

 – Igen! Igen! De azokat a régi várakat Bágyra is, Kustályra is óriások építették – mondta a dályai férfiú. – Hogy tudnánk azokkal versengeni? Mekkorák lehettek ezek az óriások, s mekkorák a váraik, hát nézd meg a Kakasbarázdát, ami nekik csak ösvény volt. Azon sétálgatott a kustályi óriás látogatóba a testvéréhez Bágyra, s ha kedve szottyant, hát ellépdelt Merke, Zeta, Firtos, Tartód, Rapsóné, Zsombor váraihoz – sorolta a dályai –, vagy egészen Galambfalváig. Apóm azt mesélte még legényke koromban, hogy a kustályi óriás jólelkű volt, nem bántotta az embereket. Kusalynak hívták. Ennek is csak a leánya volt rosszféle, egyszer a kötényében összegyűjtötte egész Homoród völgyéből a szántogató embereket, ekéstől, szekerestől, s felvitte a várba, hogy játszogasson velük. De az apja ráparancsolt, hogy vigye vissza őket, mert az emberek nem játszani való bábuk.

 – Kusaly akármilyen óriás volt, rég elporladt. S most nem a regék ideje van – dörrentek rájuk a többiek. – Várat építünk menedéknek. A kőlikak nem elegendők. Ha az ellenség letáborozik eléjük, a kőlikban éhen-szomjan halhatunk. 

 – Igazad van – bólogatott a lókodi. – Csak a minap történt, hogy meg kellett gyújtani a lármafákat.

Meg kellett gyújtani, ki tudja, hányadszor, veszedelem híreléseként!

 Futottak mindjárt a lármázó dobosok minden faluban, de riasztottak mások is minden eszközzel, még a kisgyerekek is kereplőket nyekergettek. A bágyiak Telekfalva felé futottak, a tomafalviak is, Tomafalvának jó pár éve, hogy már csak a helye s az emléke létezett, de az emberek magukat még tomafalvinak hívták, ha már Telekfalvára húzódtak is. A Somos-erdő sziklaoldalába vésett kőlikak, védbarlangok felé igyekezett mindenki, azokat külső mellvéddel is védték. 

 Holdtündér éppen csak szőni kezdte égi vásznát, de a lángok így is messzire ellátszottak, nappal inkább a füstöt kell figyelni, hogy kanyarog az ég felé, a hegytetők hegytetőkről ködben is jól látszanak, mert ilyenkor csak a völgyre terül rá a tejfehér pára. Az az est tiszta, csendes éjt ígért, de az őrök jól tudták, hogy ilyenkor kell a legéberebbnek lenni. Az őrszemek fenn a hegyen is hallották, hogyan lesz hangos a táj, meggyújtották a következő szurkos szalmacsutkát is a lecsupaszított magas fenyőfa törzsén. A lármát Kustaly várától kapták a Rika felől, szemhunyásnyi idő is alig telt el, látták, hogy a derzsi Nagy-Őrhegyen is, és Székelyzsomboron a Farkasverem-tetőn is ég a lármafa.

 – Jóságos Babba Mária, segíts meg münköt! – fohászkodott hangosan kiáltva az egyik őrszem, aki Csíkból került a Homoród-víz terére, megszokták, hogy mindig Babba Máriát hívja segélyül, tán még a templomban is hozzá imádkozik.

 – Isten őrözzön meg minden anya tartottát a veszedelemtől – mondta rá a másik.

 Futottak az emberek, menekített ki mit tudott. A nagyobbacska gyermekek hátán a ványolt posztók, hisz éppen vitték volna a vásárba, hogy eladják, nagy keletje volt a bágyi posztónak, csergének az országos vásárokon. Átalvetőbe gyorsan, mi kéznél volt, ennivalót! Volt olyan, aki egy zsák diót kapott fel, más a kenyeret. Jaj! A kenyér! Anélkül nem lehet élni! Víz van legalább a barlang melletti lankán a Kőkútban, azt még sohasem találta meg a sűrű somfák közt az ellenség.

 A telekfalvi vénleány, Sári néhány reszketeg öregemberrel, gyenge vénasszonnyal a faluban maradt. Sári menekült már elégszer kisgyermekkora óta, a múltkoriban is itthon maradt, aztán tettette magát, hogy eszement bolond, nevették és nem bántották. Ebben bízott most is. Gyorsan körbejárta a szomszéd házakat, összegyűjtött minden ehetőt, mit elbírt. Édesvizet merített a kútból s minden edényt megtöltött vele, azoknak is eldugta egy részét, ahová csak tudta, kertbe, ásott gödörbe lapos kövek alá, ágak, limlomok közé. Szokása volt az ellenségnek, hogy dögöt dobott a kútba, de még a küpükbe s itatóvályúkba is. Mindennek a javát lehordta a pincébe, ami a benti padlóból nyílt egy lappanccsal; aki külön nem kereste, észre sem vette, de azért Sári ágakat hordott rá, nem sokat, hogy ne legyen feltűnő. Arcát bekormozta, aztán leült a tornácra, fuszulykát kezdett szemelgetni egy kosárból. De inkább fülelt.

Amikor lódobogást hallott, szomorú énekbe kezdett, de csak olyan eszementen, mert igen kacarászott közben. Tomafalvi volt, soha nem felejti el a napot, amikor kisleányként a kőliktól visszatérve, a faluja helyén csak üszkös fadarabokat látott, még a hatalmas diófa is megperzselődött a kertben. Akkor költöztek a tomafalviak mind Telekfalvára. Sári behunyt szemmel is eltalál a kőlyukig. Volt úgy, hogy az éjszaka sötétjében vitt hírt, sós vízben áztatott húst, almát s körtét is a kicsiknek, sajnos csak falatnyit mindenből. Olyan hangtalanul tudott lopózni a vaksötétben, hogy még a sajátjai is csak akkor vették észre, amikor megszólalt.

Egyszer óvatlan vigyázatlanságból, mert éppen fogva tartotta eszét-lelkét s tekintetét a teliholdból kukucskáló Holdtündér, Sári rálépett egy alvó tatárra, aki a holdvilágban, amikor megpillantotta őt, azt hitte, hogy a vadleány, akivel ijesztgették egymást a katonák még az este is a tűz körül, vagy az erdő kóbor szelleme akarta megnyomni, akivel nem jó kikezdeni. Sári bántatlanul továbbment, mire a tatár felocsúdott a meglepetésből, ő már egy közeli gödörben, a szúrós csipkebokrok alatt lapult. A tatár is hallgatott, nem füttyentgetett figyelmeztetőül, azt is hihette, hogy csak álmodott, s ha költögetni kezdi a társait, kinevetik, vagy éppen haragszanak, hogy a semmiért riogatja őket. Az őrszem is mozdulatlanul álldogált arrébb, a tábor széle felé. Hitte hát, hogy nem történt semmi. Nincs az a vakmerő székely, s főleg nincs olyan asszonyi állat, aki a hadi táboron keresztülgyalogol – gondolta, felnézett a szelíd Holdra, ami őt is elvarázsolta rögtön, álomba takargatta.

 Sári bontogatta a zörgős fuszulykahüvelyeket, de inkább fülelt. Amikor meghallotta egy ló nyerítését s a paták halk hangját, éktelen sivítással énekelni kezdett, nagyokat kacagva hozzá:

 Kövecses út mellett páratlan gölice,

 kinek e világon nem vót szöröncséje,

 ahol én elmönyök, ott a fák is sírnak,

 gyönge ágaikról levelek lehullnak.

 Hulljatok, levelek, rejtsetek el ingöm,

 mert az én édösöm mást szeret, nem ingöm,

 szerethettél vóna, ha szép nem vótam is,

 met én szerettelek, ha szép nem vótál is,

 elférhettünk vóna ketten egy párnán is,

 megélhettünk vóna még a kősziklán is. 

 Négy tatár érkezett vastag lábú hegyi lovakon. Szánakozva nézték Sárit, gondolták, olyan eszelős, megszállott ez, hogy még a falu népe is itt hagyta prédának. Sárinak, mi tagadás, összeszorult a szíve, de kezdte elölről a dalt, ha lehet, még sivítóbb hangon, s kacarászott közben. A lovasok láttán sántikálva lejött a tornácról, vigyorgott rájuk, de távolabb bicegett a háztól, hogyha felgyújtják, hát ne égjen benne. Kosarát a csípőjén vitte, és közben megmarkolta köténye alatt a hosszú kést. Hagyták, hadd menjen. Egyikük leugrott a lóról, s benézett a házba, aztán intett, hogy menjenek, nincs itt semmi. Még sokáig hallották Sári énekét, igyekeztek minél távolabb ettől a rossz lélektől, ki rontást hozhat rájuk, de ha bántják, még inkább bosszút áll. Csak a tizedik szomszéd kertjében álltak meg, gyorsan diót ráztak egy földre terített köpenyre, azt markolták a zsákjaikba, s eltrappoltak, ki a faluból.

 Teltek az éjszakák és a nappalok. A hold is fogyni kezdett. Sári tudta, hogy fogyatkozik a menekültek eledele is. Ő mindig csak a tornácon ült, nézte, hogy a látóhegyen szüntelen égnek a lármafák. Kora hajnalban megkereste a faluban maradt egyik öregembert, vitt neki egy kis kenyeret, az öreg hálásan kezdte majszolni, nem éhezett, volt káposzta elég a veteményesben, s alma és dió is. Tüzet nem mertek gyújtani, nehogy a füst elárulja, hogy ha vékonyka is, de élet van a faluban, s odacsaljon portyázókat. Ő mondta, hogy hallja, hogyan gyérülnek a lövedékek, a tatárok letáboroztak, van egy török tiszt is velük, tudják, hogy a barlangok teli vannak menekültekkel, azt akarják, hogy fogyjon el a lőszerük, kiéheztetik őket, s az éhség majd előcsalogatja, s akkor ők egyenként elfogják, viszik őket a rabságba. Az öreg látta, hogy a falutól nem messze vonszoltak láncon egypár embert, akiket a falvakban találtak, de nem tudta, hova valósiak voltak, s ő maga csak a sövény mögül leste.

 Sári eldöntötte, hogy éjszaka felosonkodik a kőlyukhoz. Szíve szerint vitt volna élelmet, amennyit csak elbír, de az kockázatos lehetett, hiszen számolni kellett azzal is, hogy akármilyen ügyes, elfoghatják, s teli tarisznyával nemigen tettetheti magát sem eszelősnek, sem erdei kóbor léleknek. Talált a pincében egy nyírfa kászuban vadmézet, azt elviszi. Be jó lesz a gyermekecskéknek!

 A székelyek éberen őrizték a külső mellvédet, észre is vették a leányt, fel is ismerték, gyorsan bébocsátották. Bizonyossá lett, hogy a több napi ostrom alatt elfogyott az élelem, fogytán a lőszer is, már csak a kézi tusa marad, vesszen, akinek veszni kell, ki fognak rontani.

 – Várjatok még egy-két napig, hátha fordul a sorsunk – kérte őket a leány, mert közben fondorkodott valamin, csak éppen sikerüljön.

 Sári ahogy jött, úgy ment. Ágacska sem zörrent a nyomában. Igaz, a csizmáját is bocskorra cserélte. Jobb az a nesztelenséghez. Világosodott, amikor hazaért. Nekifogott készülődni az eljövendő estére, éjszakára. Remélte, hogy Holdtündér kegyes lesz hozzá, felhőket sző az égre csillagok helyett. Kiválasztott a kertben egy jókora disznótököt, levágta száráról, majd késével kivájta a belit, s nagy kerek szemeket, vigyorgó szájat vágott a héjába. Retket hámozott, s ebből fehér fogakat illesztett a szájba. A tökhéj immár könnyű volt, átalvetőbe rakta. Egy vascsészébe degenyeget mért, egy fadobozba száraz taplógombát s tűzcsiholó követ tett. Elővette a guzsalyt, aminek somfából faragott talpát sok évvel ezelőtt a szeretőjétől kapta – vajon hol élt vagy halt ő a messzi idegenben ez idáig? –, de a rúdja még ennél is régibb volt, nem is guzsalynak készült, gurucsáló ükapjának a csörgős botja volt. Sári most kötélhurkot bogozott rá, úgy tekerte, mint a székely vitézkötést, ugyanígy körbehurkolta a kapubálványt is – bárcsak azt vihetné magával, de nem elég ahhoz az ő ereje –, s közben varázsigéket mondikált, de hogy miféléket és mi végre, azt csak ő tudta. Csak a végén mondta hangosan, s ismételte, addig nézve a napba, míg csak feketének nem látta azt:

 – Kötél, hurok összekötődött, s vele a gonosz megkötődött.

 Szendergett félálomban a tornácon késő estig, ölében az elmaradhatatlan fuszulykás kosárral, közben egyetlen hangocska sem kerülte el a figyelmét, még a dió pottyanását is észbe vette.

 Amikor már úgy ítélte, hogy mindenki alszik a táborokban, csak az őrszemek vannak fenn, hátára vette az átalvetőt, s kezében a guzsaly vékony, erős rúdjával, szép lassan elindult az Őrhegyre. Ott egy sötét, magas helyen a guzsalyt talpára állította, rajta a kenderrel s a hegyébe szúrt döbleccel olyan volt, mint egy rémisztő bálványalak. Örvendezve nézte, amikor a tökbe rakott vascsészében a degenyeg lángra lobbant, s világítani kezdett. Ő pedig elbújt a sűrű somfabokrok árnyékába.

 A tatárok tábora felbolydult, amikor az őrök, megpillantván ez óriási szörnyet, rémülten kiabálni kezdtek.

 – Ki vagy te? Melyik világból jöttél? – kérdezték ijedten.

 – Én – sipította a rémalak – a halál anyja vagyok. Kiáltok kígyót, békát reátok. Megkötöm kezeteket, lábatokat, ha rögvest el nem futtok innen, megkötöm, hogy többet mozdulni sem tudtok.

 – Mondd meg igazából, ki vagy te – rivallt rá nagy bátran egy török aga, ki vezetőjük volt, s aki úgy vélte, nem rém ez, csak a székelyek cselvetése –, lejöhetsz onnan, s nem bántunk.

 De bizony addigra már alig volt valaki a tatárok táborában, aki bánthatta volna a „rémet”. Futottak gyalog s lóval, ki ahogy tudott, úgyhogy az aga is jobbnak látta, ha nem vitézkedik, hanem elnyargal török testőreivel, amíg teheti.

 – Az élet fonalát nyújtom és szaggatom kedvem szerint – rikácsolt a villogó szemű szörny. – Ha rögtön nem távoztok, életetek fonalát kezdem szaggatni, s ti mind elpusztultok.

 De ezt nem várta meg az ostromló csapat, rémülten eltakarodott onnan, hírmondót sem hagyott maga után. Éppen időben, mert a tök bizony fonnyadozott már a lángokádástól, s korántsem volt olyan rémséges, mint előtte.

Hallott mindent a barlang népe is, s amikor a szörny jóízűen nevetni kezdett, mind előjöttek.

 A következő években aztán Bágyon ki csendesen éldegélt, ki az épülő várhoz hordta a köveket, ki kincset keresett. Sugdosott híre járt a környéken, hogy egy tatárrabságba került székely rovásos deszkán hagyta örökül a rokonainak, hogy veszedelemkor kincset rejtett el a templom kőfala alá. Tán ugyanaz volt, aki a rovásos követ is véste, s beépítette a falba, az az Orbán Bandó Benedek nevű. Addig-addig keresték a kincset s áskáltak a falak körül, míg azok düledezni kezdtek, de kincset nem találtak.

 A bágyi vár megépült a környező települések őrszemének s menedékének. A tatárokat azonban végképp elriasztotta a rikácsoló „halál anyja”, elkerülték a környéket. A későbbi századokban a vár köveit szép lassan elhordták, kellett az épülő házakhoz a völgyben.

 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót