Aztán eljött, aminek jönnie kellett: a szombat reggel. Csibi gyászos hangulatban kelt, nem nézett senkire, az egész világgal haragban állt, hiszen a “kitaszított hétvégének” csak vasárnap délután lesz vége, és addig még egy borzalmasat kell aludni. Szülei a reggelinél ellátták hasznos tanácsokkal, hogy: legyen udvarias Csengő nénivel, segítsen neki a cipekedésben! Ne kérdezzen Csengő nénitől illetlen dolgokat és ne hozza zavarba azzal, hogy megkérdezi, hogy hány éves és miért van olyan kevés foga! És a legfontosabb, még véletlenül se mondja Csengő néninek azt, hogy Csengő néni, hanem hívja Csenge néninek, mert ez az igazi neve, csak Csibi apukája elferdítette Csenge néni nevét, amikor még gyerek volt. Aztán pár perc múlva azon kapta magát, hogy felfele somfordál a lépcsőn szülei után, a ház legfényesebb emeletére, az ötödikre. Amikor a néni kinyitotta az ajtót és rámosolygott a családra, na akkor támadt Csibinek hirtelen futhatnékja, és ha apukája gyengéden el nem kapja a karját és be nem tessékeli az előszobába, akkor Csibi már valahol a második és az első emelet között kettesével véve a lépcsőfokokat Hévíz fele futna. Ehelyett ott találta magát egy furcsán berendezett nagyszobában az imént távozott szülei búcsú puszijával az arcán, ijesztően négyszemközt Csengő nénivel. Még pár pillanat és Csibi kétségbeesésében néma sírásba kezd, de ekkor Csengő néni egy váratlan kéréssel lepte meg őt: - Kérlek hívj csak Csengő néninek, a Csenge túl komoly! A barátnőim különben is néha fogatlan balerinának hívnak, amisokkal bántóbb gúnynév lenne, ha nem lenne igaz. Igaz? – és bizonyítékként ránevetett. - Sütit? Csibi ekkor fejével némán nem-et intett, de ekkor már kiváncsiság bújkált a szemében, nem félelem. - Apádnak is volt régen egy hétvégéje nálam, nem mesélt róla? Lehetett vagy hét éves, akkor azon nevettünk, hogy mind a kettőnknek hiányzik a jobb felső foga középről, csak az enyém helyére nem nőtt új azóta sem. Ennyi erővel akár lehettem volna bokszoló is, mielőtt nyugdíjas lettem, de én tényleg balerina voltam. A macskám már szétkuszálta a műkontyaimat, de a fényképek megmaradtak rólam, meg ez az öreg gyakorlórúd a nagytükör előtt. Te Csibi, én szenvedélyesen szeretem a vattacukrot, ezért is hullottak ki egész hamar a fogaim, de engem ez sem zavar, már megszoktam, viszont a vattacukorból egész jó műkontyokat lehet gyúrni, néha ezekben megyek ki a piacra, csak nyáron nagyon veszélyes, mert a darazsak nagyon csípnek emiatt! – s egy óriásit kacsintott a gyerekre. Csibi ekkor már egy sütit tartott a kezében, és leült a padlóra, szemben a tükörrel. Ez a szoba a tükör miatt hatalmasnak látszott, mintha régen itt tartották volna azokat az előadásokat, ahol Csengő néni fellépett. Megpróbálta Csibi elképzelni ezt a nénit fiatalon és karcsún, de ez nagyon nehéz volt, mert Csengő néni is nagyon nehéz volt. A néni nem siettette Csibit sehova, hagyta, hogy szépen lassan múljon el a délelőtt, ettek, kimentek az erkélyre, nézték a fehér háztetőket, a fekete kéményfüstöt, a bogárnak tűnő embereket, majd magokat szórtak az erkély etetőjébe. - Délután elmegyünk a gőzfürdőbe, ilyenkor télen a legjobb! Ott aztán bemutatlak az én öreg barátnőimnek, nagyon idétlenek, össze-vissza röhögcsélnek és fröcskölik egymást! Így aztán ebéd után eltroliztak a fürdőbe. A gőzfürdő nyitott volt, a téli hidegben gyorsan be kellett ugrani a forróvízes medencébe ahhoz, hogy meg ne fázzanak. Csibi után még hat nagytestű néni csobbant a gőzfelhőn át a fürdővízbe. Még jó, hogy Csengő néni előre felkészítette Csibit a barátnőire! Ezekben az öreg hölgyekben aztán nem lehetett megtalálni még a szégyenlőség csíráját sem! Közülük Csengő néninek volt talán a legvisszafogottabb úszósapkája, ami egyébként egy kókadt hattyút ábrázolt eltévedve egy orgonabokorban. A hölgyek sorra bemutatkoztak Csibinek: Enci, Manci, Panci, Lonci és Anci néni, az Operaház Érző Pacsirta-díjas magánénekesnői! Hogy izgalmasabban teljen az idő a gyógyvízben, a barátnők kitalálták, hogy “IGAZ vagy HAMIS” játékot fognak játszani. - A fiú megismerkedik egy örökké alvó lánnyal - kezdte Lonci néni - és mindenhová magával viszi. Majd gyermekük születik, aki így csak az egyik szemével lesz ébren egész életében. IGAZ vagy HAMIS?” - HAMIS, de olyan szép gondolat! – vágta rá Enci néni. - De mi a játék lényege? És ki nyer? – kérdezett rá Csibi bátran Lonci néninél, pedig ő volt a leghangosabban nevető hölgy a társaságban. - Életem, az úgy van, hogy nagyon sok HAMIS történet közé rejtünk el egy IGAZat, hogy nehezebb legyen kitalálni melyik is az IGAZ történet. Viszont, ha valaki az elhangzott IGAZ történetre rögtön az elmondása után rá meri vágni, hogy bármilyen furcsán is hangzik, de ez a történet IGAZ, annak a hölgynek új úszósapkát veszünk. Aki viszont egy HAMIS történetre hiszi azt, hogy IGAZ, és rávágja, hogy: IGAZ, annak ki kell állnia a rettegett nőgyűlölővel, Kosz Parov úrral, a veterán sakkolimpikonnal egy sakk partira, aki a 32 fokos medencében veri el sorra az ellenfeleit. Ennek a férfinak csak egyetlen nő tudott mattot adni, még pedig 1977-ben, mikor a te apád még csak hét éves volt, s először járt ebben a fürdőben, s ezt a hölgyet Csengő néninek hívták. Nos, IGAZ vagy HAMIS a történetem? - Hú, izé – próbált időt nyerni Csibi. Érezte, hogy Lonci néni be akarja húzni a csőbe. Ha valaki, akkor Csengő néni tudhatta a jó választ, ezért nem túl feltűnően az öreg balerinára sandított. - A válasz: IGAZ! – zárta le a játékot a lila fürdőruhájában Csengő néni. – Már megint egy új fürdősapka! - Nem igazság! – fakadt ki Manci néni - Én évek óta sóvárgok egy strasszos sapkára, már ki is néztem magamnak a fürdő butikjában, de nekem évek óta nincs szerencsém! Csibi a hölgyekkel sok érdekes helyet kipróbált még: voltak a szárazgőzben, meg a nedvesgőzben, aztán a kamillásgőzben is. Itt olyan átláthatatlan volt a gőz, hogy bújócskázhattak is benne, csak ezeket a kövér néniket azért elég könnyű volt megtalálni abban a kis teremben, viszont amikor Csibi bújt, a végén önként feladta magát, mert már elunta, hogy nem találják soha, és nagyon melege is lett. Aztán a sziesztázó terembe mentek, ahol jégkockákat tehettek felhevült arcukra és rengeteg süti is előkerült a hölgyek vízhatlan nejlonzacskóiból. Egy biztos, a hölgyek is nagyon szerették az édességet, épp úgy, mint Csibi, és ez nagyon jó hír volt mindenki számára. Panci néni evés közben mesélt a múltról: hogy Csengő néni milyen csodás volt a színpadon, és hogy a mai napig le tud menni spárgába! Ekkor a barátnők elkezdtek tapsolni és közben így biztatták barátnőjüket: - Érik az angol spárga, érik az angol spárga!- erre Csengő néni minden különösebb noszogatás nélkül lecsúszott ebbe a bizonyos angol spárgába, ami nagyon nehéz ám, főleg hetven év felett! A feljövetelhez azért kért egy kis segítséget egy vízköpőtől, de ez mit sem vont le a bemutató értékéből. Csibi kezdett egyre büszkébb lenni Csengő nénire, mert mellette mindig történt valami érdekes, de ezért nem várt el Csibitől cserébe semmit, például, hogy húzza ki magát vagy puszilja meg az összes nénit búcsúzóul. Hazafele menet Csibi nézett kifelé a troli ablakán, és arra gondolt, hogy anyukája és apukája is biztos voltak ma fürdeni, épp úgy, mint ők, és hogy az ő nagyon szép anyukája biztos nem ment le angol spárgába Hévízen. Nem is tudta, hogy egyáltalán az anyukája tud-e spárgázni vagy sem. Ezen egy picit elmerengett. Aztán arra is gondolt, hogy ez a szép fehér hó, ami most ráesik a fákra, meg a gyógyfürdő vízére, meg a troli tetejére, meg a hévízi fürdő vízére, milyen hangtalanul érkezik a földre. - Hiányzik anya és apa? – kérdezte meg nyíltan Csengő néni, aki közben kényelmesen befészkelte magát a belső ülésre, mert még sok megállót mentek. Csibi erre nem válaszolt, csak visszafordította a fejét az ablaküveghez. - Tudod mim van nekem? Dezsávüm! – közölte Csengő néni teljes bizonyossággal. Csibinek hirtelen a füléig futott a szája, mert azt hitte, hogy maradt még valami finom édesség a szatyorban. - Kérhetek belőle? Csengő néni elmosolyodott és tovább folytatta: - Ebből nem hiszem, hogy tudnék adni neked. Akkor van az embernek dezsávüje, hogyha azt érzi, hogy ami épp történik vele, az pontosan ugyanúgy megtörtént már vele egyszer. - Apu is találkozott a barátnőiddel régen? Már akkor is ilyenek voltak? - Milyenek? Hangosak és játékosak? Igen. Mi is tudunk csintalankodni, ha magunkban vagyunk. Madáretetőt barkácsolunk, de nem verebeknek, hanem sasoknak, meg „Kinek hosszabb a haja?” versenyt rendezünk, néha egymást ijesztgetjük a protézisünkkel - már amelyikünknek van - vagy a régi hajtűinkkel játszunk célba dobósat. Ezeket a délutánokat fénykép leporolgatós uzsonnának hívjuk magunk között. Olyan sok minden történt már velünk, muszáj beszélgetnünk róla, hogy ne felejtsük el a történeteinket. Eljött az este. Csengő néninél Csibi egy hatalmas ágyat kapott, akkora lúdtoll párnával és paplannal, hogy csak pár perc múlva látta meg a lábfejét a paplan mögött. Csengő néni fejből mondott neki esti mesét. A történet egy régi zongoráról szólt, aki elvesztette a húrjait, de aztán befogadott a testébe egy hontalan spárga családot, és ők szívesen kifeszültek esténként a zongorahúrok helyébe, így mentették meg az öreg zongorista koncert körútját. Csibi talán álmodott is erről a spárga családról aznap éjjel a nagy dunna alatt. Vasárnap reggel későn keltek, ráérősen felöltöztek, majd a nagykabátban kiültek az erkélyre reggelizni. Csengő néni hosszan bámulta a házak tetejének cserepeit és így szólt: - Nekem ezek a tetők a hegyeim. A fürdő meg a tenger. Itt telelek az itthon maradt apró madarakkal, bár láttam én már a szemközti kémények között egyszer egy nagy sast is! Ezt az etetőt neki csináltuk Lonciékkal tiszteletből, persze sose láttam, hogy sas használta volna, de sosem lehet tudni! Esetleg, ha látnád majd a ti erkélyetekről, rögtön rohanj fel hozzám, nem is kell csöngetned, csak ragadd meg a karom és húzz az ablakhoz! Amíg várták a kisfiú szüleit, Csibi hét különböző sast is lerajzolt: egy nyitott szárnyút, egy lábon állót, nagyon görbe csőrűt, és egy olyat is, amelyik épp magokat eszik az etetőből. Aztán mind felragasztotta őket a tükörre, hogy Csengő néni balettozás közben is mindig láthassa majd a sasokat. Mikor aztán megérkeztek Csibiért a szülei, mindenki nagyon fel volt dobva: Csibi a kalandok miatt, Csengő néni az ajándék rajzok miatt, apuka és anyuka pedig a termálvíz gyógyhatása és a büszkeség miatt, ami fiúk mosolya láttán fogta el őket. - Na, és jól érezted magad Csengő néninél? - kérdezte anya este vacsora közben, egy kicsit félve a kisfia választól. - Rettentően! – felelte Csibi, és kiment az erkélyre, hogy felintegethessen az új barátjának az ötödikre, akinek rózsaszín vattacukorból volt a kontya, de ez télen nem járt veszélyekkel, mert akkor nincsenek darazsak.

TOVÁBB>