OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS MAGYAR
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS MAGYAR : Autósmesék - mai mesemondóktól

Autósmesék - mai mesemondóktól

  2018.02.20. 22:18

4-8 éveseknek
A kötet szerzői: Berg Judit, Békés Pál, Finy Petra, Mosonyi Aliz, Lackfi János, Kiss Ottó, Kocsis Péter, Lőrincz Judit Lívia, Nógrádi Gábor, Nádori Lídia, Dragomán György.
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2010  
Illusztrálta: Rubik Anna
Oldalszám: 96
 

A gyűjteményes kötetben szerepelnek játékautók, igazi autók, kukásautók, locsolóautók, érző és gondolkodó autók, öreg és megbízható autók, fiatal és szemtelen autók, és az autó nem szimplán használati tárgy, hanem társ, játékszer, rokon, barát, varázseszköz.

 

Talál magának olvasnivalót mindenki, kicsi és nagy, fiú és lány egyaránt. Sőt, nem csak olvasni-, de néznivaló is akad bőven: az Autósmeséket Rubik Anna mulatságos Autósrajzai kísérik. Minden gyakorló könyvtáros tudja, hogy a kisfiúk nagyon szeretik az autós könyveket. A Pagony Kiadó arra vállalkozott, hogy autós meséket gyűjt össze egy kötetbe mai mesemondóktól. A mesék sokfélék, és mindenki megtalálhatja a kedvencét a könyvben.

 


Békés Pál: Kocsi, a locsoló

 

 

A locsolókocsi nemigen nézegette magát a tükörben.

Elsőre persze mindenki azt gondolná, azért nem nézegette magát, mert nincs miben. Ugyan, hol teremne akkora tükör, amiben kényelmesen megbámulhatja magát egy ilyen behemót? Egy locsolókocsi?!

Micsoda falra kéne felaggatni a tükröt, ami előtt pipiskedhetne, ide-oda forgolódhatna a hat kerekén, mert ugye négy nem elég, akkora a tartálya, hogy hat radiálgumi is alig bírja. Talán egy egész házfalra kéne lógatni, talán egy ötemeletesre a Nagykörúton? Erre persze rögtön azt mondhatná valaki más: menjen szépen a vízpartra, és bámulja magát a tó tükrében. Jól hangzik, nem mondom, de ilyen csak annak szalad ki a száján, aki még nem próbálta magát megnézni mondjuk a Balaton vizében. Én próbáltam. Egyszer palaszürke, másszor palackzöld, néha égkék, aztán meg fodros, hullámos, tajtékos – álomszép! Csak nem tükröződik.
 
Sok-sok éve rótta az utcákat a forró nyarakon, fáradtan vánszorgott az olvadozó aszfalton és zúdította a vizet a gőzölgő kövezetre hektóliterszám. Az utcák hálásak voltak a hűs vízért, de csak egy-egy pillanatra, mert a hőségben nyomban felszáradt az enyhet adó víz, és még el sem tűnt a szem elől a sárga doboz, az utcák máris sóhajtoztak: jöhetne újra, hova siet, miért nem fordul vissza?

De ő csak ment, szuszogva araszolt, tette a dolgát, hűsített és tisztított. Közben pedig látta, mennyi új, fiatal autó hemzseg az utakon, mennyi vagány, jóképű, karcsú és áramvonalas busz és teherautó nyüzsög városszerte. És látta azt is, hogy az új típusú tisztogató-járművek mennyivel elegánsabbak és kecsesebbek mint ő, ráadásul sokkal többet tudnak nála, nem csupán vízzel öntözik az utcákat, hanem súrolják, seprik, mossák – jó hogy nem vasalják is – morgolódott magában.

Úgy érezte, az ő ideje lejárt, napról napra vénebbnek és komorabbnak érezte magát.

Téli álmát egy nagy járműtelepen aludta, azután ahogy melegedni kezdett az idő, éppen a húsvét előtti napon, eljött az új tavaszi seregszemle – a sofőrök végigjárták a telepet, ellenőrizték az összes autót, gépet. Vajon járnak-e a motorok, működnek-e a szivattyúk, pumpák, szelepek, készen áll-e minden a húsvéti nagytakarításra, amikor majd lemossák az utcákról a tél szürke piszkát, és végre-valahára elkezdődhet a tavaszi ragyogás? Felzúgtak a motorok a járműtelepen, kattogva, zörögve ébredeztek a gépek.

Az öreg sofőr, akivel hosszú évek óta együtt járták a várost, felkapaszkodott a vezetőfülkébe, és elfordította az indítókulcsot. A motor halkan hörrent.

– Na – mondta a sofőr. És megpróbálta újra. – Nana. – És még egyszer. – Nanana.

Leszállt, felnyitotta a motorháztetőt, szöszmötölt, majd tett még egy kísérletet, de hiába: most már nem is hörrent a motor.

Az öreg sofőr zsebre vágta a slusszkulcsot. Elmentében megpaskolta a kopottsárga, szegletes tartályt, és azt morogta az orra alá: - Derék masina volt. 

Leszállt az este. A locsolókocsi tompán állt a sűrű sötétben. Azt gondolta: mindennek vége. Soha többé nem gördül ki a járműtelepről saját kerekén, innen egyenesen a bontóba vontatják, ott nekiesnek fúróval, vágóval, kalapáccsal, szétszedik ízekre – egy szegecs nem sok, annyi sem marad belőle. Pedig de jó volna még egyszer, csak egyetlen egyszer… végig a Nagykörúton a reggeli fényben… zúdulna a víz a széles úttestre és felcsapna a magasba a hűs permet… De a gondolatai egyre lassultak, a képek tompultak, a szavak töredeztek, azután már nem gondolt semmit – mint aki mély álomba hull a külvárosi járműtelep feneketlen feketeségében.

Nem tudta, mennyi időt tölthetett a sötétség mélyén, órákat vagy napokat, de egyszerre csak bizseregni kezdett benne valami. Lassan, észrevétlenül, azután egyre erősebben. Mintha áram szaladt volna végig rajta. Mintha ott ülne a kormányánál az ismerős sofőr, a szokott mozdulattal elfordítaná a slusszkulcsot és ráadná a gyújtást. Pedig az öreg nem volt sehol. De a gyújtás működött mégis. A motor feldohogott és járt egyenletesen.

Vajon ébren van-e, vagy álmodik? Akár így, akár úgy, a locsolókocsi nem habozott egy pillanatig sem. Megindult, nagy ívben a kijárathoz kanyarodott, a kapuőr még aludt, a sorompó mégis felemelkedett, ő pedig sofőr nélkül is tudta az utat, tudta álmában is, most is, jobbra kanyarodott és elindult a belváros felé. 

Rövidesen a hídon állt, a Nagykörút elején. Felkelt a Nap, felragyogtak az utcák.

Nem emlékezett, hol és mikor vett vizet, csak érezte, hogy teli a hatalmas tartály, és nem tudta, miféle vizet vett, csak érezte a tartály felől áradó bódító illatot.

Hétfő volt, húsvét, hajnal, a legkorábban kelő locsolkodók is még csak ébredeztek odahaza – üres volt minden. Semmi sem moccant a városban, egyedül ő.. Lassan gördült a Nagykörúton és csapjaiból széles sugárban zúdult az úttestre, a járdára a tiszta víz – de micsoda víz! Friss, édes, illatos – az illat a magasba csapott a könnyű permettel együtt, fel az első, a második emeletre, még egy ötödik emeleti erkélynek is könnybe lábat tőle a szeme!

A Nagykörút elképedt.

- Te engem most meglocsolsz? – kérdezte.

- Igen.

- Ahogyan húsvétkor szokás?

- Úgy.

- De hiszen – a Nagykörút hitetlenkedve habogott – itt vagyok több mint száz éve és engem még soha nem locsolt meg senki….

- Itt volt az ideje – mondta a locsolókocsi, és gördült tovább, zúdította az illatos a vizet kifogyhatatlan tartályából, a víz befolyt a mellékutcákba, elérte a mellékutcákon túli keresztutcákat, tereket, a távoli zugokat, udvarokat, üres telkeket, az illat befödte a várost.

- Hohó?! – szimatolt a levegőbe egy útkereszteződés – Mi van itt? Locsolkodás?

- Igen! – ujjongott egy tenyérnyi terecske. – Igeeeen!

- Soha-soha nem volt még ilyen illatom - sóhajtott boldogan egy lámpaoszlop, amely egész életében csak rémes folyadékokkal és rossz szagokkal találkozott. – Levendula!

- Nem inkább gyöngyvirág? – helyesbített egy másik

- Ugyan, mit tudjátok ti, hogy melyik-melyik – torkollta le őket egy hirdetőoszlop - talán bizony öntöztek titeket valaha akár egyikkel akár a másikkal?

- Olyan mindegy! – zárta le a vitát egy kapualj, mely osztozott a lámpa- meg a hirdetőoszlopok sorsában – akár gyöngyvirág, akár levendula, de illat! Végre!

Fénylettek és bódultak az utcák.

- Ha már locsol, akkor nem kéne verset is mondania? - fickándozott egy mellékutca. – Úgy szokás!

- Aztán mit mondjon? – kérdezte egy főút.

- Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam... úgy illik, nem?

- Hát a sínem nem kéne? – förmedt a villamossal büszkélkedő főút a mitugrász mellékutcára. – Ezt a telhetetlenséget!?

A Nagykörút nem tudott hova lenni a boldogságtól, ugyanakkor zavarban is volt. - Adnom kéne valamit…

- Ugyan mit? – kérdezte a locsolókocsi.

Közben az Oktogonhoz ért és aggódni kezdett, nem fogy-e ki a vízből időnek előtte, azután megnyugodott, biztosan érezte, most már kitart, ameddig kell.

- Ajándékot. Ahogyan szokás! De mit is adhatnék, ugyan mit – tipródott zavartan a Nagykörút - nem készültem én erre, nem festettem tojást, nincs pénzem, pálinkával sem kínálhatlak.

- Ha vezetek, sosem iszom – mondta a locsolókocsi.

- Megvan – mondta a Nagykörút. – Megmutatlak.

- Engem? Kinek?

- Magadnak.

- Minek?

- Mindenki tudni akarja, hogy milyen, biztosan te is. Ezt adom a locsolkodásért. Most megnézheted magad.

locsolo2.jpg- De nem akarom! Nem kell! Tudom, milyen vagyok. Ronda, öreg, szögletes, elavult. Vacak karosszéria, hörgő motor.

- Fess vagy. Évtizedek óta nézlek.

- Igazán? – köhécselt zavartan a locsolókocsi.

Egyébként pedig egészen másról van szó. A locsolókocsi tudni illik azért nem nézett tükörbe, mert nem akart. Szégyellte magát. Nagyon is tudta ő magáról, hogy milyen. Hogy ormótlan és szegletes. Olyan, mint egy guruló gyufaskatulya. Rikító és mégis kopott sárga. Ráadásul nem éppen fiatal. Az ilyen autókról szokás mondani: „újszerű, megkímélt állapotban” vannak, ami annyit tesz, hogy nem első, hanem csak második pillantásra venni észre, milyen öregek és fáradtak. A tetejében lassú volt, mint a csiga, könnyedén húzott el mellette akár a legparányibb robogó sőt, a bringa is. Ha keskeny úton haladt, hosszú sorban torlódtak a nyomában a járművek, türelmetlenül tülköltek és egy kedves szó nem sok, annyi sem hallatszott.  

- Igazán. Amióta a várost járod. Te vagy a legjóképűbb locsolókocsi, aki valaha végiggördült rajtam – mondta a Nagykörút. - Nézd meg magad.

Hirtelen felfénylett a vizes úttest, felragyogtak a kirakatok, tükrözött a nedves aszfalt és a hatalmas üvegtáblák. Tükörlap futott a kerekek alatt és kétoldalt, messze előre, ameddig a szem ellát és messze fel a házak tetejéig.

Számtalanszor megsokszorozódva látta önmagát, de most egyszeriben úgy tűnt, hogy a tartálya nem ormótlan, hanem csupán nagy, ám formás, sőt már-már kecses, a szögletesség pedig erőt, elszántságot sugároz, akárcsak az üde szín, mely vonzza a pillantást, és földerül, aki csak rátekint.

A locsolókocsi egyszeriben vonzónak érezte magát és fürgébbnek, mint valaha. Egy kicsit gyorsított, a kerekek könnyedén gördültek a tükörlapon, és észre sem vette, máris sebesebben haladt, mint bármikor hosszú pályafutása során, közben zúdult belőle a víz, és vitte a könnyű, tiszta levendula- vagy talán gyöngyvirágillatot mindenüvé. A kerék megcsusszant a nedves tükörlapon, a kocsi döccent egy kicsit, könnyedén, akárha felemelkedett volna a vezetőfülke – és felemelkedett valóban. Azután elszakadt a földtől a többi kerék is. A locsolókocsi követte a Nagykörút enyhe ívét, de már nem az úttesten haladt, hanem fölötte, mind magasabban, és egyre csak emelkedett és már a háztetők magasából öntözte a várost.

Egy perc sem telt belé és a Duna fölé ért, libegve távolodott, s hamarosan már csak apró sárga esőfelhőnek látszott a széles hajnali égen.

Tiszta, fényes és illatos volt a megilletődött város. Aztán kinyíltak a kapuk, és zsebükben apró üvegekkel elindultak a húsvéti locsolkodók. Néhány óra múlva már csak a Nagykörút emlékezett a locsoló kocsira.

 

Nógrádi Gábor: Új autónk lesz

 
Jártatok már  úgy, hogy kaptatok valami új dolgot, de sajnáltatok megválni a régitől is? Az Autósmesék című mesegyűjteményből most egy ilyen mesét mutatunk.

"Új autónk lesz!" - és ennek mindenki nagyon örül. Tim is, Tom is, Apapa is, Anya is, Nagyi is és Papi is.

De mi lesz a régivel? Aki eddig vitte őket hegynek fel, völgynek le, szorgalmasan, annyi éven keresztül. Vicces mese Nógrádi Gábortól, Rubik Anna rajzaival.
 
– Igaz ez?! – ugrott apja nyakába Tim. – Új autónk lesz?

Szegény apapa alig lépett be az ajtón, már tántorodott is hátra ölében Timmel, kezében a hivatali aktatáskájával. Neki az ajtónak, asztalnak, széknek, falnak, és ha Papi nem kapja el apapa grabancát (Az meg mi? A kabátgallérja, te! Nem is!...), hát kiszáll a zűrbe, ahogy Papa mondani szokta. Öt éves és huszonhat és félkilós kislányával a karján apapa úgy pattogott ide-oda, mint egy őrült teniszlabda. Pik-pak, pik-pak!

– Most már igazán lefogyhatnál Timike! – hörögte apai szíve egész szeretetével és aggódásával. – Ha nem lesz kevesebb hamburger, süti és csoki, nagy lesz a popsid és kilyukad a fogi! – De Timit most nem lehetett megbántani.

– Megvesszük! Megvesszük! – sivította. – A nagyi mondta!

Végre egy nagyobb autó! Végre nem kell gyufásdoboz Fiatba beszuszakolódni négyen, öten! Szorongani nagyi lábánál, miközben bátyuskánk, Tom, néha-gyakran véletlenül beletérdel a hátunkba.

– Tomi! – kiált fel ilyenkor anyatigris-anya dühösen. – Hagyd abba kicsi fiam, mert kapsz egyet!

– Mimimi? Mit kapok? – pislog ilyenkor a hét éves rókafi. – Hozzá se nyúltam!

De most már nem lesz több térdelés! Mert az új autóban hatan is elférnek: apapa, anyanya, buta Tom, kicsi Tim, Nagyi, Papi! Na meg a Tapi! Vau-vau!

– Mikor? – kérdezte Tom.

Mármint hogy mikor veszi meg apapa az új autót.

– Holnap.

– Színe? – kérdezte Tim.

Mármint hogy milyen színű lesz az új autó.

– Sárga.

– Fúj! – mondta Tom.

Mármint hogy nem szereti a sárga színt, vagy csak úgy csinál, hogy ellentmondjon, mert nagyon szeret ellentmondani.

– Éljen! – mondta Tim.

Mármint hogy Tim szereti ezt a szín, vagy neki teljesen mindegy, csak új autó legyen.

És mindenki boldog volt egész este.

Még a tévét se nyitották ki!

Éjszaka Tim arra ébredt, hogy valaki sír.

Nem Tom volt.
Nem Tapi volt.
Nem ember volt.
Nem állat volt.

– Tom! – suttogta Tim. – Hallod?

– Mi? Mit? – ébredt Tom, és hallotta ő is.

A két testvér leszállt az ágyról, kiosontak a szobából, és elindultak a sírdogáló hang felé.

Le a lépcsőn a konyhába. Ki az ajtón az udvarra. Be az ajtón a garázsba.

A garázs félhomályában porosodott, illetve pirosodott a régi autó. Mert piros volt.

Tim és Tom csak álltak és pislogtak.

A kicsi Fiat belsejéből hallatszott a sírás.

– Mi lesz velem? – hüppögte valaki. – Eladnak, leadnak, kidobnak, bezúznak.

Tom óvatosan kinyitotta a kocsi ajtaját.

Az autóban nem volt senki.

Mégis hallatszott, ami hallatszott.

autosmesek2– Bezzeg már elfelejtették, hogy mennyi mindent köszönhetnek nekem – folytatódott a hüppögés meg a sírdogálás. – Mennyi szép élmény! Mennyi közös kirándulás! Mennyi izgalmas út! Hány hegyre vittem fel őket erőm megfeszítésével?

Hány völgybe szaladtam le velük lihegő motorommal? Hányszor betegedtem meg, mert nem kíméltek! De tettem a dolgomat, vittem a családomat, barátokat, vendégeket. Én hoztam haza a kórházból anyát és Tomot, amikor Tom született. Meg anyát és Timet, amikor Tim született. Meg én vittem ki a vasútállomásra és a repülőtérre a vendégeket. Hányszor megpakoltak sok csomaggal? Hányszor megterheltek sok emberrel? És most le is út, fel is út? Eladnak, leadnak, kidobnak, bezúznak?

A reggelinél apapa meg anya (és Papi Nagyival) rögtön észrevettek valami szokatlant.

Tim és Tom nem veszekedtek.

Csoda történt?

Tim nem akarta megenni Tom elől a sajtot. Tom nem akarta elcsenni Tim elől a kiflit.

Anya meg is nézte a gyerekek homlokát.

– Lázasak? – kérdezte apapa.

– Nem – mondta anya.

– Mi a baj? – kérdezte apapa Timtől, mert a kislánya még nem tudott hazudni.

Tim Tomra nézett, de a bátyja hallgatott.

– Nem kell új autó – mondta Tim.

– Mimimimi?! – kérdezte a négy felnőtt egyszerre. – Nem kell új autó? Nem kell új autó? Nem kell új autó? Nem kell új autó? Tegnap még, tegnap még, tegnap még, tegnap még, kiugrottál, kiugrottál, kiugrottál, kiugrottál, a bőrödből, a bőrödből, a bőrödből, a bőrödből, örömödben, örömödben, örömödben, örömödben!

– Nem kell – válaszolt Tim mindenkinek egyszerre. – Jó lesz a régi.

– Azért mondja – hadonászott a villájával Tom –, mert sajnálja a Fiatot.

Azt bezzeg nem merte elmondani, hogy éjszaka mi történt, mert ismerte a felnőtteket. Nem hinnének neki. Talán ki is nevetnék, ami a legszörnyűbb dolog a világon. Tom szerint.

Apapa a fejét rázta.

– Nem értem. A Fiat már tíz éves. És kicsi. Ti meg egyre nagyobbak vagytok. Egyszer majd nem férnétek be a kocsiba, és akkor valakinek itthon kellene maradnia, ha kirándulni megyünk. Ki akar itthon maradni? Tim? Tom? – Aztán még azt is mondta: – A Fiatnak már sok hibája van. Papinak folyton javítgatnia kell.

Papi valóban folyton javítgatta a kicsi kocsit. Mert ő olyan öreg volt, hogy már mindenhez értett.

– Felőlem! – mondta Tom. – Felőlem vehetünk új kocsit. A régit meg el lehet adni. – És bohóckodva vicsorogva hozzátette: – Vagy kivinni a roncstelepre és jól összeroncsolni!

Mert Tom szeretett bohóckodni. Meg ilyeneket mondani. Pedig nem is így gondolta. Egyáltalán nem így gondolta. Mert ő is sajnálta a kicsi kocsit. Majdnem sírt miatta. Kérdezed, hogy akkor miért mond ilyeneket? Azt ő sem tudta. Senki sem tudta. Legfeljebb Tapi. Mert a kutyák mindent tudnak. De semmit sem árulnak el.

És akkor Tim hüppögni kezdett. Vagyis sírni. De nyitott szájjal nagyon:

– Nem akarom, hogy eladjátok! Mennyi mindent köszönhetünk neki? Mennyi szép kirándulást! Hány hegyre ment fel? Hány hegyről jött le? Hányszor romlott el? De mégis mindenhova elvitt mindenkit. Most meg dobjuk ki?

A felnőttek csak pislogtak.

Hogy tud ilyeneket mondani ez a kislány? Úgy beszél, mint egy tévébemondó, amikor a szövegét olvassa.

– Igen – mondta Tom váratlanul. – Szerintem is.

És ez nagyon nagy dolog volt Tomtól. Mert fiú volt, féltékeny a húgára, és igen-igen szeretett mást mondani, mint Tim.

Apapa sóhajtott, ami azt jelentette, hogy „na, most akkor mi legyen?”

Anya összevonta a szemöldökét, ami azt jelentette, hogy: gondolkodom.

Papi bólogatott, ami azt jelentette, hogy igen nagyon egyetért a lányunokájával.

Nagyi pedig könnyezett, mert ő mindig könnyezett, ha örült, vagy bánat érte, illetve egyéb alkalmakkor is.

– Na, jó! – mondta anya. – Van egy ötletem.

Érdekes! Anyának mindig volt egy ötlete. S mindig neki volt a legjobb ötlete. Miért? Ez olyan titok, mint az, hogy miért vannak fiúk és lányok. Miért nincsenek csak fiúk, vagy csak lányok?

– Az új autót megvesszük – mondta anya, és Timre nézett. – De a Fiatot is megtartjuk. A kicsi kocsi Papié és a Mamié lesz. Mert néha szeretnek elmenni kettesben meglátogatni a barátaikat. Vagy kirándulni, amikor mi nem érünk rá. És Papa meg tudja csinálni a kocsit, ha valami baja lesz. De nem lesz. Mert ez még egy csodálatosan jó autó. Csak nekünk családilag kicsi.

Így történt. És ez nem mese.

Mert mindannyian boldogan éltek.

Vagyis élnek, na!

Hát persze, hogy élnek! Apapa, anya, Papi, Nagyi, Tim és Tom Tapival, meg a két autó.

 

Lackfi János: A nagy autómosás
 
https://www.pagony.hu/resources/images/ci/43/c1/cover_image/automosas1.jpg

– Fogadok, hogy nem láttatok még autómosót! – magyarázott Köles a köré gyűlt többieknek. – Nagyon klassz lehet ott dolgozni. Először is fognak egy csomó vizet.

– Vizet? – érdeklődött Dinnye. – Az itt is van a pocsolyában.

Azzal már hozta is a törött játszóvödörben.

– Nos igen – folytatta Köles. – De aztán lemosóport öntöttek a vízbe.

– Azt mi is tudunk, van fehér kőmorzsánk! Első osztályú! Saját kezűleg bányásztam a dombon! – izgult rettenetesen Korom. – Hozom is rögtön!
 
És csakhamar megjelent egy degeszre tömött, szakadt nejlonzacskóval.

– Úgy-úgy, keverjétek ki jó habosra! – oktatta őket Köles, miközben Korom és Dinnye egy bottal habarták a kőmorzsás pépet. – Minél habosabb, annál tisztább lesz a kocsi! És annál viccesebben néz ki a mosás.

– Aztán hatalmas kefékkel felkenik az autóra az egészet! – fontoskodott Köles.

– De honnan vegyünk kefét? – tanácstalankodott Dinnye és Korom.

– Hát ágakból kell kötözni, mint a seprűt – találta fel magát Janka, és már szaladt is gallyakért.

Mindnyájan elmerülve kötözgették az autómosó keféket.

A négy jó barát roppant elégedetten vette szemügyre autómosó készletét. Most már igazán csak egy lemosni való autó hiányzott.

  – Mossuk le a két rollert! – adta ki a parancsot Köles.

A járgányok hamarosan csillogtak-villogtak a napon.

– Azért a roller mégsem autó – elégedetlenkedett Korom.

– Mossuk le a homokozós dömpert! – találta fel magát Köles, a fővezér.

Lelkesen sikálták a kis teherkocsit, és egy-kettőre el is készültek vele.

– Nem csillog – dörmögte Dinnye.

– És nem villog – szögezte le Janka.

– Mossuk le a Dombontúli Bácsi kocsiját! – vetett szikrát Köles agya.

– Hurrá! – dobálták égre a keféket örömükben az autómosók.

A Dombontúli Bácsi kocsija ugyanis a domb túlfelén parkolt, vadonatúj volt, és gyakran mosogatta, törölgette, fényezgette a Bácsi maga is. Vagyis biztos szereti, ha az autóját alaposan lesikálják.

Nekiláttak szorgosan, Köles röpdösve csorgatta a habos, kőporos vizet a fényes motorháztetőre, a többiek pedig sikálgatták a seprűikkel, csak úgy csikorgott meg nyikorgott meg vicsorgott belé.

– Csudaszép lesz! – örvendezett Janka.

– Hogy fog örülni! – fantáziált Dinnye.

– Bújjunk el gyorsan, mert jön a Bácsi! – figyelmeztette őket Korom. – Majd csak akkor jöjjünk elő, ha ámul és bámul és nem tudja, kinek köszönje meg.

A Dombontúli Bácsi kijött, és nagyon furcsán viselkedett.

Először a haját tépte, pedig amúgy se sok volt neki.

Aztán elvörösítette a fejét, pedig amúgy is vörös volt neki.

Aztán kiguvasztotta a szemét, pedig amúgy is békára hasonlított.

Közben ordított is, hogy:

– Piszkos! Gazember! Csirkefogó! Kölykei! Ezért! Még! Megfizettek! Csupa! Karcolás! A! Vadonatúj! Karosszéria! Ez! Egy! Vagyonba! Fog! Kerülni! Nekem! Megőrülök!

– Úgy látszik, nem tetszik neki – csodálkozott Dinnye.

– Pedig csudaszép lett – értetlenkedett Janka.

– Egy kis hab maradt rajta, de hát túl hamar jött a Bácsi – pontosított Korom.

– Sebaj, srácok, holnap lemossuk a hátulját is, talán már nem lesz ilyen ideges – összegezte Köles.


 
 
 
 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót