- O, sole mio… – dalolt Nino, ügyesen irányítva csésze gondoláját, miközben  sóvárogva nézte Fiorellát, aki citromsárga szárnyaival könnyedén repdesett a Canale Grande felett. – Nekem miért nincs szárnyam? – morgott magában. Az igazság az, hogy Nino irigykedett Fiorellára. Márpedig egészen kisegérke kora óta tudta bölcs egérnagypapájától, hogy az irigység csúnya dolog.  De hiába. Mindig elfogta ez a kellemetlen érzés, ahányszor csak meglátta a sárga szárnyú pillangólányt. – Micsoda igazságtalanság! Egy egérke is repülhet, ha akar.  De hogyan? De nem csak Ninónak fájt a foga olyasmire, amit nem kaphatott meg. Fiorella sem volt elégedett, hiába volt gyönyörű, mint egy színes szirmú, illatos virág, s hiába tudott repülni, mint egy kismadár. Pedig alig, hogy kikelt a bábból, és először kitárta szárnyait, lepkenagymamája a lelkére kötötte, hogy sose vágyjon arra, ami a másé.  Örüljön annak, hogy pillangó. És legfőképpen vigyázzon, hogy sose legyen vizes, mert abból nagy baj lesz. Fiorella azonban egészen megfeledkezett bölcs nagymamája figyelmeztetéséről, és vágyakozva figyelte Ninót, aki ha éppen nem gondolázott, a csatorna vizében úszkált. – Ó, de csodás! de szeretnék én is a vízben pancsolni – sóhajtozott napról-napra, hogy néha még a könnye is kicsordult. Lelkét mardosta az irigység, és alig várta, hogy eleredjen a langyos nyári zápor. Amikor aztán cseperegni kezdett, felvette pöttyös fürdőruháját és az úszószemüvegét, felröppent, és a levegőben az esőcseppeket kergetve úgy érezte, hogy végre ő is „úszik”, mint Nino. Nino egy nap a Dózse palota előtt üldögélt, egy pitypang árnyékában, de nem a gondolákat, és nagyobb hajókat figyelte, hanem szokás szerint a pillangókat, na meg a Szent Márk tér ezernyi galambját.  Azon töprengett, hogy hogyan tanulhatna meg repülni. Ekkor feltámadt a tenger felől a szél, és leszakított néhány selymes, fehér szöszt a virág bolyhos fejéről. – Nahát! Száll a pitypang! Már tudom, mit kell tennem!– kiáltott fel izgatottan Nino.  – Letépek magamnak egyet és már repülök is. Nekiveselkedett. Húzta a virág szárát. Húzta és húzta, de hiába. Többet ésszel, mint erővel! – gondolta, elrágta a tövénél, aztán megfogta, mint egy ernyőt, és várta a következő fuvallatot. – Te meg mit csinálsz? – csodálkozott Fiorella. – Repülöööök! – válaszolt Nino, és már a magasban is volt. Pörgött, forgott a levegőben, ahogy a szél fújta. Nino egyre magasabbra, és magasabbra röppent. Már a Szent Márk téren álló oszlop tetején díszelgő félelmetes, szárnyas kőoroszlánt is egészen közelről látta. – Juhé! Micsoda kilátás! – rikkantotta vidáman. De jaj! A pitypang kis pihéi könnyen kihullanak. Nino észre sem vette, hogy közben a virág egészen megkopaszodott. – Segítség! Zuhanok!– kiáltott.  Fiorellának azonban  esze ágában sem volt segíteni. Hahotázva nézte, ahogy Nino zuhan, aztán PLACCS, a csatorna vizébe csobban. – Úgy kell neked! Hihihiiiii!– csúfolkodott, amikor Nino csurom vizesen kimászott a kanálisból. – Minek repül, akinek nincs szárnya? – nevetett gúnyosan. – Majd meglátjuk, ki nevet a végén – gondolta magában bosszúsan Nino.